Miközben a közéleti hangulat lassan visszatér kampányüzemmódból a megszokott hétköznapi működésre, az ellenzéki pártok veterán képviselői gondoskodnak róla, hogy a nyári uborkaszezon közepette se maradjunk szórakozás nélkül.
Szabó Tímea egy energiaital-túladagolásos csivava stílusában adott interjút a Hírklikk nevű portálnak, amelyben pont úgy viselkedett, mintha egy szoros küzdelem hajrájában egy vezető ellenzéki párt szorongatná a kormányt. Pedig a helyzet ennek a tökéletes ellentéte.

a szigetországi focicsapat a megalázó vereségből várhatóan levonja a stratégiai tanulságokat. A mi derék „hasznos idióta” ellenzékünk viszont egy-két kivételtől eltekintve ugyanolyan gőgös magabiztossággal mozog a Parlamentben és a médiában, mintha legalábbis mindjárt megbuktatnák a kormányt.
A baloldal semmit sem tanult, a választók pedig az ő legnagyobb sajnálatukra semmit sem felejtettek. Látják, hogy a Gyurcsány-féle válogatott összetétele lényegében alig változott az elmúlt 12 évben, ugyanazt kínálják, mint négy vereséggel ezelőtt: a magyar valóságon kívül értelmezett politikai álmodozást.
A liberális értelmiség legnagyobb sajnálatára azonban a választási eredményt nem a szél fújta össze, nem a „háború nyerte meg Orbának”, hanem az emberek a stabilitást, gyarapodást és kiszámítható, következetes kormányzást választották a saját lózungjaiba szerelmes, tehetségtelen ellenzékkel szemben. Ezt bizonyítják a Századvég által végzett kutatás eredményei is. A kormánypárt stabilan tartja az első helyet, a baloldali összefogás pedig még tovább zsugorodott. Közben számottevően növekedett a Mi Hazánk (6-ról 9 százalékra) támogatottsága, a Kutyapárt pedig 3-ról 8 százalékra javított.
De vajon mi a helyzet például a Párbeszéddel?
Hogy változott az ő támogatottságuk?
Az a helyzet, hogy józan ésszel senkitől Sem várható el, hogy a köröm alá ragadt kosz térfogatát méricskélje. így a tényleges támogatottsággal nem rendelkező szervezetek, mint például a Karácsony-párt nem is népszerűségben, hanem taktikázással, mutyizással, zárt ajtók mögötti elvtelen alkuk során kiharcolt pozíciók számában mérik a sikert.
És ezen a skálán a Párbeszéd az egyik legdinamikusabban fejlődő formáció.

Ők ugyanis ismét növelni tudták a parlamenti helyeik számát annak ellenére, hogy a Gyurcsány-listán kívül sehol máshol nem mérhetőek, egyéni körzetet nyert képviselőik sem a Párbeszéd, hanem az Összefogás színeiben kerültek be a parlamentbe. Ez az opportunista ügyeskedés pedig évek óta kellő muníciót ad nekik ahhoz, hogy kaffogó erőszakossággal követelőzzenek.
Szabó Tímeát annak apropóján kérdezték, hogy várhatóan a parlamenti pártoknak is ki kell venniük a részüket a takarékoskodásból. Ugyanis nem kérdés, hogy mi a fontosabb: a rezsicsökkentés és az árstop vagy pedig a Párbeszédes képviselők költségvetésének stabilizálása. Az erőszakos és udvariatlan felszólalásairól közismert képviselőnő szerint a kormánypártot nem a takarékosság, hanem a félelem vezérli:
- „Egyértelmű, hogy a Fidesz továbbra is retteg Karácsony Gergelytől, a Párbeszédtől, de nyilvánvalóan a teljes ellenzék kinyírásán dolgoznak. Még azt is belengették, hogy a felszólalási időt is csökkentik, sőt, egy napon tartanák 2024-ben az EP- és az önkormányzati választásokat is, hogy beteljesítsék a totális orbáni diktatúrát.”
- „De rossz hírem van, ugyanis minden autoriter rezsimet utolér a saját sorsa, ez lesz a Fidesszel is. Én nem dőlnék hátra elégedetten Orbán Viktor helyében.”
(Forrás: Hírklikk)
Az interjúban a szokásos posztkommunista uszítás is előkerült, középpontba helyezve az amúgy minden szabálynak megfelelő vagyonnyilatkozatokat. Ez ugye többször is bejött már, hisz a magyarok örömmel hiszik el az ilyen minőségű vádakat. Ja, nem:
- „Orbán Viktor ugyanis az elmúlt 12 évben is folyamatosan hazudott a saját vagyonát illetően, a vagyonnyilatkozatai a vicckategóriába tartoznak. Kíváncsi vagyok, hogy miből épül valójában a hatvanpusztai birtok. Miből telik neki adriai és egyéb luxusnyaralásokra saját adriai villában.”
(Forrás: Hírklikk)

Az is igen szórakoztató, mikor Teljesítménynélküli Tímea követelőzik négy bukott választást követően a magyar választók kétharmadának támogatásával újraválasztott miniszterelnök fizetésével kapcsolatban:
- „Ez tényleg a legsötétebb középkor, amit ők itt művelnek. Nem véletlen javasoltuk a Párbeszéd-frakcióban, hogy nemhogy emeljük Orbán, a miniszterei, államtitkárai fizetését, hanem inkább csökkentsük.”
- „Az az érzésem, hogy a fizetésemeléshez hasonlóan, minden aljasságot most akarnak átnyomni, amíg látják, hogy az ellenzék is kicsit zavarodott, a választók pedig azt gondolják, hogy minden mindegy.”
(Forrás: Hírklikk)
A párbeszédes Szabó Tímea persze csak egy a sok közül, aki az óbégatáson kívül nem sokat tud felmutatni az elmúlt évek zsíros képviselői fizetésének ellentételezéseként.