Most vasárnap időközi választást tartanak Erzsébetvárosban, miután Borka-Szász Tamás korábbi DK-s alpolgármester, képviselő a Bitcoin-botránya miatt lemondott a tisztségeiről. A három nap múlva esedékes voksolás – leszámítva a helyieket – senkit nem érdekelne, ha nem bukkant volna fel a láthatáron egy ígéretes politikai tehetség:
Jenei Kevin Martin.
Bár az összellenzéki színekben induló DK-s képviselőjelölt mindössze 22 éves, ennyi idő bőven elegendő volt neki arra, hogy elsőosztályú képviselője legyen a gyurcsányizmusnak. A jelek szerint minden megvan benne, ami főnökében, így minden bizonnyal komoly politikai karrier vár rá: magasság, arrogancia, mellébeszélési és hallgatási képesség egyaránt pipa.
A fiatal Gyurcsány Ferencről sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy Erzsébetvárosban lakik, és a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozatában politizál. De aztán eljött 2021, a nagy berobbanás éve: Jenei Kevin szőkített hajjal, terpeszállásban jelent meg a Hősök terén a kamerák előtt. Ekkor már sejteni lehetett, hogy valami nagy dolog van készülőben.

Így is lett, az időközben barna hajra váltó politikustanonc egyre nyíltabban pályázott Borka-Szász helyére. Feltehetően ennek tudható be ez a remekbe szabott, tavaly áprilisban közzétett kisvideó, amelyben a Félelem és Reszketést Las Vegasbant megidézve suttogó hangon, csinos bőrdzsekiben, olyan lelkesedéssel mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak, mintha egy temetést kellett volna levezényelnie.
Nem csoda, hogy ekkora élettapasztalattal és jelentős teljesítménnyel a háta mögött, ilyen kiemelkedő képességek birtokában azonnal felfigyeltek rá az ellenzéki pártok vezetői, akik hivatalosan is őt indították az összefogás jelöltjeként a június 26-i időközi választáson.
Az erzsébetvárosi vagyonkezelő felügyelőbizottságába beválasztott Jenei gyorsan belopta magát a baloldali vezetők szívébe. Elsőként Soproni Tamás terézvárosi polgármester hajbókolt az ifjú trónörökösnek, de később megérkeztek a nagyágyúk is. Karácsony Gergely főpolgármester, Jámbor András párbeszédes, valamint Ungár Péter, LMP-s képviselő is odaállt mellé egy fotó erejéig.
Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy a kampányhajrában divatosan sportos, tökéletesen eltalált kék szerelésében Dobrev Klára is lenézett a pesti kerületbe, ahol a férjére megszólalásig hasonlító jelölttel felkereste a nyugdíjasokat.
Azonban hiába dolgozik a keze alá egy komplett udvarháztartás,
nem könnyű a fiatal Gyurcsány élete.
Nemrég még azt ígérte, hogy a körzetéből bárkivel szívesen beszélget, sőt, ha úgy van, felugrik hozzá az otthonába, hogy meséljen az elképzeléseiről. „Itt élünk egymás mellett. Közösen találjuk ki a jövőt. Hívjon, írjon bátran, beszélgessünk szabadon!” – tett komolynak tűnő ajánlatot a választópolgároknak egyik posztjában.
Csakhogy aztán meglepő dolog történt: valaki a valóságban is beszélgetni szeretett volna vele, és ami még rosszabb, pofátlan módon arról érdeklődött, mit szeretne csinálni képviselőként.
Amikor a napokban a nagyszerű jelölt rögzíteni szerette volna az előre betanult bemutatkozó szövegét, a helyszínen váratlanul megjelent egy riporter. Az ilyesmi köztudottan nem fér bele a Gyurcsány-univerzum szabályaiba, főleg, ha még kérdéseket is feltesznek.
Márpedig pontosan ez történt: ahogy Jenei abbahagyta a monológját, kapott egy kérdést, pontosabban kapott volna. De még mielőtt bármiféle kellemetlenség érte volna, gyorsan leszögezte, nem nyilatkozik. Majd védelem után nézve sebzett gazellaként menekült be a pultnál álló DK-s aktivisták mellé, ahonnan a megfelelő távolságból tudta szemlélni a történteket.
Tulajdonképpen ő még nem elég gyakorlott ahhoz, hogy néhány vágással ne lehessen kiforgatni a szavait
– így próbált meg magyarázatot adni az egyik, helyszínen tartózkodó DK-s nagyöreg a szokatlan mutatványra.
A csípőre tett kézzel, kigombolt farmeringben álldogáló ifjú Gyurcsány annyira megszeppent a kialakult helyzettől, hogy egy ideig csak azt tudta ismételgetni: nem nyilatkozom.
Pedig a riporter nem volt különösen gonosz vagy nyomulós, csupán azt szerette volna megtudni, hogy intejúalanya támogatja-e, vagy sem a Liget City beruházást.
Jenei a kezdeti nehézségek után magára talált, olyannyira, hogy előbújt a benne lévő Gyurcsány Ferenc. Úgy gesztikulált, olyan hangsúllyal beszélt, olyan dolgokat mondott, mint egy csúcsformában lévő Gyurcsány Ferenc.
Sőt, meghökkentő módon mondandójának egy pontján levette a csípőjéről a kezét, és teljesen átlényegülve gyurcsányi értelemben vett intelmeket fogalmazott meg az őt kérdező újságírónak.
A végére odáig fajult a helyzet, hogy alig lehetett leállítani Jeneit, a szószátyárt, de aztán mégiscsak sikerült: egy, a Liget City beruházásra vonatkozó kérdéssel.
Ha valaki egyben is megkívánja tekinteni az ifjú Gyurcsány Ferenc kalandjait, 0:51-től kezdje el a felvételt.
Persze, bőven van még mit tanulni a Mestertől, de közel sem volt rossz a produkció, bőven elég lehet arra, hogy vasárnap képviselővé válasszák az erzsébetvárosiak.