Az utóbbi bő egy évben több alkalommal is volt szerencsém magyar filmek újságíróknak szervezett elővetítésén részt venni. Összességében azt tapasztaltam,
hogy a magyar filmgyártás, ha lassan is – baromi lassan –, de kezd magához térni. Pontosabban fogalmazva: pénzt, paripát az államkassza biztosítja, már csak jó forgatókönyvek, és jó sztorik kellenének.
Ha zajos sikerek nem is, gigantikus melléfogások elég gyakran előfordulnak. Egy–egy magyar film még mindig azt az érzetet kelti az emberben, mintha valakik szándékosan égetnék el a mozgóképes alkotások támogatására szánt adófizetői forintokat.
Egy alattomos összeesküvés miatt nem készülnek jó magyar filmek. Ez így lehet, sehogy másként. Más magyarázatot ugyanis nem találunk arra, hogy a lengyelek hogyan tudnak mesterműveket, például a Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe címen futó sorozatot legyártani, miközben nálunk a Toxikoma-szerű izék futnak sikerrel a mozikban.
Mi a baj? Mi miért nem tudunk kicsit nagyobb lépésekkel haladni a minőségi termékek gyártása felé?
Igaz, időről időre befut néhány élvezhető, szerethető alkotás, valódi nagybetűs MAGYAR FILM, ezek a jól sikerült produkciók – a soha vissza nem téríthető időért, amit egy-egy film végigszenvedésével tölt az ember – kárpótolnak.
A magyar film helyzete kicsit olyan, mint a magyar focié, a sok kudarc után jól esik egy 0-4 – es magyar diadallal végződő angol-magyar meccset végig nézni.
A napokban bemutatott Magasságok és mélységek című film éppen ilyen moziélményt jelentett, ez volt a magyar film angol-magyarja. Nyertünk. Mi, a nézők.
Az örömködés azonban itt véget is ér, a film ugyanis egy széles körben ismert tragédiát mutat be, egy eddig egyáltalán, vagy legfeljebb felületesen taglalt perspektívából.
A Magasságok és mélységek Erőss Zsolt feleségének, Sterczer Hildának a történetét meséli el, azt a fájdalmas küzdelmet, amelyet a legeredményesebb magyar hegymászó halálát övező nemzeti gyász eltakart.
Aki azonban a beharangozó után egy „hegymászófilmet” vár, az csalódni fog. Csoma Sándor filmje nem az extrém sportok dicsérete, nem Erőss Zsolt csodás kalandjairól, lélegzetelállító teljesítményeiről, a balesetéről vagy a tragikus expedícióról szól. A Magasságok és mélységek arról mesél, hogy mi történt a tragédia másnapján. Mi történt azokkal az érző emberekkel, a két kisgyermekkel és az alig harmincéves anyával, akik számára Erőss Zsolt nem a híres sportoló, hanem hitves és apuka volt.
A bulvármédia által felkapott és ezerszer megcsócsált történet emberi oldalát mutatja be a film, átélhető módon. A népszerű magyar hegymászó halála ugyan milliókat rendített meg, a valódi fájdalom azonban rejtve maradt a sokaság szeme elől.
Az Erőss Zsolt-film nem annyira Erőss Zsoltról szól, hanem arról, hogy az élet megy tovább. A fájdalom és a szeretett személy elvesztése ellenére az élet tovább zajlik.
A film producere a támogatók megnyerése kapcsán meg is jegyezte a vetítés után, sokakat éppen az ragadott meg a fim forgatókönyvében, hogy ez
egy erős női történet.
És valóban. A két gyermekével egyedül maradó Sterczer Hilda férje bátorságát és kitartását túlszárnyalva győzi le a veszteséget és a gyászt.
A gyász feldolgozásának központi szerepe van a filmben. Hogyan jut el az anyuka egyik stációról a másikra: a haragtól, az elgyengüléstől, a beletörődésig, a megnyugvásig. Hogy végül képes legyen szimbolikusan eltemetni férjét. Mindeközben az emberek ostobaságával és előítéleteivel is meg kell küzdenie a családnak, ahogy a média hiénaszerű munkásaival is.
A színészi játék - és most ez nem csak szóvirág, nem jóindulatú túlzás - kifogástalan volt. Minden szereplő megérdemli az elismerést, a főszereplőnő, Pál Emőke azonban bravúrosan alakította a fiatalon özvegyen maradt Sterczer Hilda karakterét. Játékával vált teljessé a film dramaturgiai felépítése, - amely szintén nagyszerű munka volt - a nézőt több jelenet is sírás-közeli élményekkel "fenyegeti".
A filmben szinte egyáltalán nem bukkan fel a téma, mi azonban elgondolkodhatunk azon:
megéri-e a sokadik nyolcezrest is megmászni? Nem Istenkísértés az, ha az ember újra és újra próbára teszi magát és a Gondviselést olyan terepen, ahol már nincs élet? Apaként vállalhat-e valaki teljesen felesleges kockázatot a szenvedélye kiélésével?
Mindezek mellett mindössze két negatív megjegyzést lehet feljegyezni a filmmel kapcsolatban.
1. Aki nem ismeri eléggé Erőss Zsolt történetét, teszem azt egy külföldi néző, annak nem olyan könnyű megérteni a sztorit, nem teljes a kontextus. Mi magyarok azonban értjük és ez a legfontosabb.
2. Kár, hogy az alkotók csak nyomokban érintették: Zsolt felesége hitvalló keresztény. A magyar filmekben még mindig nem menő a kereszténység kiemelése, kockázatos, hogy kiváltja a „kritikusok” nemtetszését. Így kimaradt a valóságnak az a szeglete, hogy az özvegy a legnehezebb időket Isten tenyerének védelmébe helyezkedve vészelte át. Egy nap talán majd egy ilyen aspektus sem esik az öncenzúra áldozatául.
