Az ellmaui kastélyban a nagyhatalmak eldöntötték: a háborúnak folytatódnia kell

Bár kevés szó esett róla a médiában, a G7-ek tanácskozásán fontos dolgok történtek.

A hétvégén összeült a G7, azaz a nyugati „nagyhatalmak” éves autofellációja, hogy arról társalogjanak, ki tudja hamarabb romba dönteni a saját országát. Japán részvétele a tanácskozáson számomra egy kicsit furcsa is volt, aztán Kisida Fumio életútját végignézve (amerikás diplomatacsalád) nem csoda, hogy elkísérte a „nagypapát” a találkozóra.

Gondolhatnánk, hogy ezen országok vezetői a nyugati embertípus krémjét jelentik, hiszen valahogy – többségében – atomhatalmak vezetőivé választották őket. Aztán persze a cselekedeteik csupán azt igazolják, hogy a nyugati demokráciának nevezett színházban az kerül hatalomra, aki mögött több tőke áll.

Kell hozzá némi tehetség is, ezt Macrontól például ne vitassuk el, de Joe Biden esete már annál félelmetesebb. Nem taglalnám tovább az országfők legitimációját, inkább beszéljünk arról, amiről tanácskoztak.

Az ellmaui kastély kerekasztalánál sikerült arról döntést hozniuk, hogy az utolsó töltényig támogatják Ukrajnát az Oroszország elleni harcban. Érdekes módon egyedül Franciaország és Németország próbálta árnyalni a helyzetet arra rávilágítva, hogy talán mégsem annyira jó, ha a béketárgyalások elodázására játszunk.

Forrás: AFP

Európa két vezető nagyhatalma az utóbbi időben eszmélni látszik. Nem csoda, jön a tél, az energiaválság pedig be fogja rúgni az ajtót, és a morál még mindig nem bír jó fűtőértékkel.

Scholzon az elmúlt hetekben már lehetett látni a konszolidáció nyomait, a február végi hév szépen tovaszállt. Macron a kezdetektől fogva szkeptikus a szankciós politika sikerét illetően, de a választások előtt ő sem mert ebbe jobban beleszállni.

Az egész felhajtásból az igazán árulkodó az, ahogy az egyes országok állnak a kijevi rezsimhez. Amerika például feltétel nélkül benne van a minél tovább tartó vérontásban.

Nem csoda, hiszen elemi érdekük, hogy Európa gazdaságilag és katonailag jóval gyengébb legyen náluk, hiszen addig is itt állomásoztathatják a csapataikat, és a kontinens piacával is úgy machinálnak, ahogy nekik tetszik.

Ennek mi az ára? Ukrajna teljes kivéreztetése. Ugyanis az nem segítség, hogy egy olyan anyagcsatába rángatják bele a határvidéket, amit a szankciók miatt erősödő Oroszország úgy nyer meg, hogy teljesen lenullázza vele egész Európát.

Ha pedig ez megtörténik, mi tartaná vissza, hogy kicsit belekóstoljon, milyen is az élet a Białowieża-erdő túloldalán?