Az ellenzék még az év legutolsó napján se képes értelmes dolgokra, esetleg békés, Boldog Újévet kívánni szeretett mindannyiónknak. Ehelyett fogták magukat és a Főpolgármester engedélyével egy „Városaink kifosztása nem kormányzás!” feliratú molinót helyeztek ki a Láncídra.
Sikerült mindezt arra a Láncídra, amely az egész összefogásuk balfaszságának legnagyobb és legismertebb szimbóluma.
De miért nem olyan prominens helyre feszítették ki az üzenetüket, amit nekik sikerült összehozni a rég-, vagy közelmúltban? Ja, talán mert egy jóérzésű ember csak viszolyogva tekint a(z) élmunkás-téri piac Lehel Csarnokra. Az pont olyan „eklektikus” és ocsmány, mint egy MSZP-DK-JOBBIK-LMP-Párbeszéd-Momentum csoportosulás. Éppen megfelelő lett volna a molinó kifeszítéséhez.
A Facebookra még egy terjedelmes közleményt is kiposztoltak, amelyben a már unalomig ismert lózungjaikat pufogtatják: Orbán lop (lásd. iparűzési adó megfelezése), csal (lásd. kizárólag az ellenzéki önkormányzatokat BÜNTETI), hazudik (lásd. járványkezelés) majd hadoválnak egy jót arról, hogy az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amivel „lemondott többmillió magyarról” meg „első- és másodrendű állampolgárokra osztja ezzel az országot”. (Mondjuk arra nem tér ki a szar-szappan-szalámi koalíció, hogy ki nevezte a fideszes szavazókat patkánynak meg agymosott birkáknak -a szerk.)
A KKV-k iparűzési adója megfelezésének ügyére természetesen egy hosszabb bekezdést is szenteltek. Szerintük az a vállalkozásokat érdemben nem segíti, ellenben az önkormányzatokat ellehetetleníti. Kár, hogy senki le se szarja az önkormányzatokat, ha a saját megélhetésük viszont veszélybe került egy világméretű pandémia okozta gazdasági sokk hatására. A vállalkozásokat ugyanis minden (akár apró) segítség is könnyebb helyzetbe hozza, legtöbb esetben pedig a felszínen is tartja. A válság kezeléséből pedig mindenkinek ki kell vennie a részét, így az önkormányzatoknak is.
Szóval ma is, mint mindig ugyanaz a téma: az állandó nyavalygás. Felfordul az ember gyomra ettől a tehetetlen, nyegle, alkalmatlan ellenzéktől. Facebookozás meg tüncizgetés helyett most már koncentrálhatnának arra, hogy valódi programot, konstruktív javaslatokat tegyenek le az asztalra. Azt ugyanis elég kevés lesz ismételgetni, hogy a járvány utáni talpraállás záloga a kormányváltás, meg hogy „O1G”.
Tehát, ha már úgyis elsötétítésben utaztok: