Kevesebb örömtelibb hírrel lehetett találkozni az elmúlt időszakban, mint hogy tegnap apróbb technikai megingások után megalakult a rendszerváltás utáni első árnyékkormánya. Ahogy Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök vasárnapi programadó beszédében fogalmazott:
a cél az Orbán-kormány megbuktatása.
Márpedig egy ilyen komoly feladathoz komoly emberek kellenek. Nem csoda, hogy Kálmán Olga, Komáromi Zoltán, Vadai Ágens Ágnes, Gy. Németh Erzsébet és Arató Gergely is bekerült az álomcsapatba. Csakhogy ez mind semmi, hiszen a színjátszó szakkörben szerepet kapott egy új csillag is:
Mustó Géza Zoltán.
Eddig nem sokat lehetett hallani a tarkopasz fiatalemberről, - aki egyébként főállásban Kőbánya DK-s alpolgármestere - de csak eddig, hiszen ő kapta a belügyminiszteri tárcát.

Teljesen indokoltan, hiszen Facebook-oldala szerint volt már olyan pillanata az életének, amikor élő, hús-vér rendőrökkel, tűzoltókkal beszélgetett. De ami ennél is nyomósabb érv mellette:
kiemelkedően, nyilvánosan és illemtudóan tudja kedvelni Dobrev Klárát.
Mustónak eleinte be kellett érni Arató Gergely és Gy. Német Erzsébet társaságával, de aztán tavaly májusban megtörtént az áttörés: kettesben találkozhatott Dobrev Klárával a kőbányai irodájában!

Az egyeztetés leghevesebb pillanatában közösen tekintették meg Kőbánya hivatalos címerét. Nem volt megállás, innentől kezdve a Mustó-Dobrev páros nehezen bírta ki egymás nélkül.

Természetesen maximálisan támogatta felettesét az előválasztási kampányban is. Tavaly júniusban a kőbányai DK-s fórum előtt kifejezetten jó kedvűen sétáltak végig a városrész főutcáján, ahol nem sok hiányzott ahhoz, hogy főnöke hozzáérjen.

Ami késik, nem múlik: tavaly augusztusban ismét egymás mellé sodorta őket az élet Kőbányán, és ekkor - ha nagyon finoman is, de - összeért a válluk.

Mindez semmi, hiszen senki más nem tudja úgy figyelni Dobrevet, mint Mustó Géza Zoltán. Amikor tavaly októberben az árnyék-kormányfő a kőbányai irodájában (!) eligazítást tartott a DK vezető önkormányzati politikusainak, egyedül ő vette a fáradtságot, hogy az alkalomnak megfelelő ruházatot öltsön magára. Tetőtől talpig elegáns szettben, két kezét finoman a lábára helyezve, megbabonázva hallgatta a bosst.

Bár a tavaly decemberi megbeszélésen Arató Gergely egy kicsit bezavart, de ismét elmondhatta magáról, hogy személyesen hallgathatta Dobrev Klára intelmeit.

Pályafutásának, de talán életének csúcspontja az volt, amikor márciusban a bukott kormányfőjelölt árnyék-kormányfő meglátogatta, hogy kellemes és tartalmas beszélgetést folytasson vele. Az csak természetes, hogy közös, váll-összeérintős fotó készült a piros betűs ünnepnapról.

Persze előtte testőrként kísérgette beszélgetőpartnerét az újabb kőbányai fórumon, ahol még azt is ellenőrizte, hogy megfelelő szelfik készülnek-e a főnökasszonyról.

Áprilisban a vesztes választást tisztességesen megünnepelték: közös pólóbemutatót tartottak az egyik kőbányai kocsma törzsközönségének.

De mégis mit szól mindehhez az árnyékkormány Soros Györgye, Dobrev Klára férje, az Apró-villából irányító Gyurcsány Ferenc?
Nagyjából ennyit:

Ugyanis Mustó ugyanolyan tiszteletteljesen tudja figyelni őt, mint feleségét, Dobrev Klárát.

Ez pedig a jelek szerint bőven megér egy belügyminiszteri posztot a baloldalon.