Az a baj, hogy a Korányi-módszer szinte a teljes baloldali médiahálózatra és politikai elitre érvényes

A hazai politikai ellentét a bukott baloldal egyes szereplőinek erőlködése ellenére egyelőre még mindig kétpólusúnak tekinthető. Vonatkoztassunk el most az általános, szakpolitikai ellentétektől, mert bár a családtámogatásokban, az ukrán–orosz háború megítélésében, az LMBTQ és a bevándorlás témájában is alapvetően másképp viselkedik a hazai ellenzék minden szereplője, mint a kormány, létezik azonban egy fundamentális különbség is: a kormánypárt a politikai versengést tisztán magyar ügynek tekinti, ezért sem nyomásgyakorlás, sem finanszírozás céljából nem nyúl külföldi erők segítségéért.

A baloldal számos képviselője és szervezete ezzel szemben láthatóan nem érti (vagy nem érdekli őket?), hogy a magyar választók által megbízott kormány kritikájának és az ő leváltásukra irányuló erőfeszítéseknek belügynek kellene maradniuk.

Az egyik remek példa erre a Momentum, akik saját tisztakezű, liberális önképükbe beleszerelmesedve sokkal több energiát fordítanak az Európai Parlamentben külföldi elvbarátaikkal való szövetségek kötésére, mint az ország érdekének képviseletére. Ehelyett velük összefogva Magyarország lejáratásán, megbüntetésén, szuverenitásának csorbításán dolgoznak gyakorlatilag folyamatosan (és erre láthatóan nagyon büszkék is).

A másik – ennél talán súlyosabb és alattomosabb veszélyforrás – ha magyar politikusok, pártok, esetleg médiumok külföldről fogadnak el támogatásokat. Ezeket – mikor nagy ritkán a közvélemény elé kerülnek – soha nem idegen hatalmak és erőközpontok magyar belpolitikai manipulációjaként tálalják, hanem mindig a szólás- és sajtószabadságért, a korrupció felszámolásáért és úgy általában a kötelező mintaként tekintendő nyugati liberális demokrácia helyreállításáért folytatott egyetemes jó ügynek a szolgálatát hangsúlyozzák.

A valóság ezzel szemben az, hogy a politikában soha nincs önzetlen adomány.

Nincsenek állandó értékek, hanem elsősorban érdekek vannak. Aki pénzt ad, az előbb-utóbb benyújtja igényét annak ellenértékére. Ez pedig a külföldről érkező, politikai célú támogatások esetében legfeljebb véletlenül (és ennek megfelelően igen ritkán vagy soha nem) vághat egybe a magyar érdekekkel.

Magyarország egy elég sajátos és méreténél fogva kiszolgáltatott helyet foglal el a geopolitikai társasjáték tábláján. Kénytelenek vagyunk tehát sokkal többet tűrni ezekből a befolyásolási törekvésekből, mint azt szeretnénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene időnként odacsapni az asztalra: eddig, és ne tovább!

Bejárta a hazai sajtót szeptemberben, hogy a 2022-es választások idején Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mozgalma, az Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) milliárdos nagyságrendű támogatásban részesült az amerikai bázisú, de a korábban Bajnai Gordonnak, a legközelebbi múltig pedig Karácsony Gergelynek tanácsadóként – tehát közpénzből – dolgozó Amerikában élő tanácsadó, Korányi Dávid által vezetett Action For Democracy nevű szervezettől.

A Soros-féle embereken kívül korábbi vezető amerikai titkosszolgálati funkcionáriusok támogatását is élvező NGO nemcsak a hazai baloldal finanszírozását tolta meg igen jelentősen, de egy Magyar Tavasz nevű kampányt is folytattak, buzdítva a sok tízezer, magyar állampolgársággal is rendelkező, az Egyesült Államokban élő honfitársunkat, hogy vegyenek részt a magyar választásokon.

Érdemes egy kicsit belegondolni, miért is problémás ez.

Egy idegen országban létrejött és üzemeltetett, láthatóan igen vastagon megtömött szervezet tulajdonosi és fenntartói hátterének megismerése, ellenőrzése és szabályozása számunkra teljesen lehetetlen. Nem tudjuk biztosan, kik és milyen célból adták nekik azt a pénzt, amit ők jó ügyekbe látszatába csomagolva beletoltak a Gyurcsány-féle baloldal kormánybuktató erőfeszítéseibe.

Belegondolni is rossz, hogy egy baloldali győzelem esetén milyen ellenszolgáltatásra nyújtottak volna be igényt.

Látva azt, hogy az Egyesült Államok milyen lelkesedéssel használja ki – a mi kárunkra – a háború által generált energiaválságot a méregdrágán szállított gázzal, a hadiipari megrendelések teljesítésével, nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ha most Márki-Zaynak hívnák a magyar miniszterelnököt, országunk hivatalos álláspontja a minél későbbi békekötés – tehát a gazdasági válság elhúzódása – lenne.

Nem nagyon látunk rá, hogy a felszín alatt milyen további külföldi pénzek (alkalmi vagy rendszeres támogatásokon keresztül) mozgatják a bukott baloldal erőit, de nem túl merész feltételezés azt állítani, hogy az MMM amerikaidollár-infúziója nem az első és nem is az utolsó nyugati beavatkozási kísérlet volt a magyar pártpolitikai küzdelmekbe.

Van azonban egy további aspektusa az idegen hatalmak hazai közéletben való aktív részvételének: a média. Az utóbbi néhány évben jelentősen átalakult az online tartalomszolgáltatói piac, és a „függetlenobjektív” internetes hírportáloknál megjelent az előfizetési és támogatási lehetőség.

A HVG.hu, a Telex, a 24.hu, a 444.hu, a Partizán és a Klubrádió is közismerten „rászorul” az előfizetéseken túl jó szándékú hírfogyasztók mikroadományaira is. Ez a fajta finanszírozás nagyon jó PR-alapanyag, éppen ezért nagyon ritkán vetődik fel annak aggályos struktúrája. Ismét adott egy jó ügy (Támogasd a szabad sajtót az orbáni önkény sötét éveiben, mi közszolgálatibbak vagyunk a közszolgálati médiánál, stb…!), felszólítva a tartalomfogyasztó olvasókat, hogy vállaljanak morális felelősséget egy társadalmilag is fontos ügyért – az amúgy elvileg 100 százalékban magánkézben lévő, profitorientált célból üzemeltetett cégek fenntartásáért. Ugyanezen narratíva alapján azonban a Parteon nevű adománygyűjtő oldalon és direkt átutalásokkal működtetett finanszírozás tényleges forrásaival nem nagyon sietnek tételesen elszámolni, ami nem is meglepő.

Ha mégis úgy döntenének, hogy transzparenssé teszik, a sok száz, esetleg ezres vagy tízezres adományozó kilétét, technikai lehetetlenség feltárni bevételeinek hátterét.

Egyáltalán nem kizárható tehát, hogy a nagyobb értékű névtelen adományok mögött okosan becsomagolt, Action For Democracy-jellegű szervezetek állnak, rendkívül „önzetlen” külföldi agendákkal és elhalasztott viszonzási igényekkel.

Feltárni, teljességében megismerni a szövevényes, idegen érdekek általi befolyásolási kísérletek részleteit szinte lehetetlen vállalkozás, főleg annak figyelembevételével, hogy Amerika és egyéb „nyugati barátaink” nem nagyon tűrnék szó nélkül, ha megpróbálnánk ezeket felszámolni.

Fontos azonban észben tartani ezeket a lehetőségeket, mielőtt arról döntünk, kinek hiszünk, és kinek nem.