Az 5 legsürgősebb intézkedés, melyet a Dobrev-árnyékkormánynak meg kellene lépnie

Segítünk Gyurcsányné kabinetjének, nehogy elfelejtsék, mit vár tőlük a keménymag.

Most, hogy a nyári uborkaszezont és a választás utáni, menetrendszerű ellenzéki melankóliát már jócskán magunk mögött tudhatjuk, látványosan megindult a közbeszéd tematizálásáért folytatott küzdelem. Na persze nem a kormányoldal és a baloldali roncsderbi közötti versengésre kell gondolni, ugyanis a moslékkoalíció maradéka egyelőre a szekértáboron belüli erőviszonyok újrarendezéséhez elkerülhetetlen erődemonstrációval van elfoglalva. Két pólus látszik körvonalazódni, bár egyelőre korai még erre megszilárdult állapotként tekinteni.

Egyik oldalon a megalakulása óta politikai generációváltást sürgető Momentum áll, akik a Fidesszel együtt a 2010 előtti kormányoldal tényleges és szellemi örököseit is nyugdíjba küldenék, a ring másik sarkában pedig a múlt megtestesült szimbóluma, a Gyurcsány család és udvartartásuk veszi fel a küzdelmet.

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk már azzal, hogy a lila, románrajongó liberális gittegylet most épp azzal próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy a mindannyiunk életét nyomorgató, öngyilkos szankciókat élteti egy tematikus kampányban. A DK ezzel szemben a hónapok óta a „készülünk” szlogennel beharangozott árnyékkormányával van elfoglalva, törekedve arra, hogy vélt vagy valós támogatóiknak bebizonyítsák: mindenféle kényszeredett, álszent szövetségkötés nélkül képesek lennének egy harmadik Gyurcsány-kormányt is kiállítani. Hogy erről mi a véleménye a baloldali érzelmű embereknek, azt jól leírja, hogy még Fajkasházi Tivadaj (akit igazán nem lehet Gyurcsány Ferenc legádázabb kritikusának nevezni) is ilyeneket nyilatkozott:

  • „Jó ötlet az árnyékkormány, csak kevesen vannak, akik értenek a szakterületükhöz…”
  • az nem vezet sehova, ha az árnyékkormány több tagja csak annyit ismételget, hogy »a kormány mondjon le!«”

(forrás: Mandiner.hu)

Forrás: AFP

A 100%-ban gyurcsányista pártkatonákból álló fantáziakabinet névsora valóban nem kecsegtetne túl biztató jövőképpel Magyarország számára, ha akár egy minimális esély is kínálkozna arra, hogy Gyurcsányné Aprev Klára valaha is kormányt alakíthasson koalíciós kényszer nélkül.

Ahol Gy. Németh Erzsébetre a szociális és nyugdíjügyeket, Vadai Ágnesre az ország honvédelmét, Varju Lászlóra a rezsit és Oláh Lajosra a környezetvédelmet bíznák, ott bizony elkel némi szakértői tanácsadás.

Mivel a Kontra szakpolitikai stábja már szinte hagyományteremtő készséggel szokott közepesen alkalmatlan baloldali politikusok segítségére sietni, így kötelességünknek érezzük, hogy a Dobrev-árnyékkormány figyelmébe ajánljuk az öt legsürgetőbb és legfontosabb lépést, amit eddigi politizálásuk alapján a választók elvárnának tőlük.

Egy jó szakmai tanácsadónak ugyanis nem dolga megmondani, mit akarjon a vezetője, csak azt, hogyan valósítsa meg azt:
  1. Lebontani a kerítést: Gyurcsány Ferenc 2019-ben egy ATV-s interjúban beismerte, hogy szerinte a déli határzár, a kerítés valójában nem több, mint az ország által tudomásul vett szimbólum, amelyet már korábban szeretett volna eltávolítani. Minden kormányváltás után szimbolikus gesztusokkal kell hírét adni az ország népének, hogy innentől más szelek fújnak. Az első lépések között a Dobrev-árnyékkormány jelképesen kiadhatna egy határozatot, amely képzeletben a kerítés visszabontását, a határvadászok szélnek eresztését és a tranzitzónák felszámolását rendelné el. Így hazánk is egy lépéssel közelebb kerülhetne a nyugati progresszívok által dédelgetett Nyílt Társadalom eszményéhez – egy jó alapos migrációs beöntéssel.
    Forrás: AFP
  2. A LMBTQ népszerűsítése gyerekeknek: A DK árnyék-kabinetje példát mutathatna azzal, hogy a biológiai nemek archaikus koncepcióját legalább saját köreikben végleg felszámolják. A Dobrev-kormány tagjai saját családjukban és munkatársaik családjához tartozó gyermekek körében rendszeres, intenzív érzékenyítő oktatásokat tartanak, melyekben elmagyarázzák a lehetőleg 10 év alatti ifjaknak, hogy az, hogy fiú vagy-e, vagy lány, csak elhatározás kérdése. Ez remek példát és sikertörténet-esettanulmányt jelentene majd egy általános, szivárványos oktatási reformhoz. Nagyon példamutató lépés lenne ez.
    Forrás: Unsplash
  3. Kidolgozni az Európai Egyesült Államokhoz való csatlakozás részleteit: Mindenki tudja, hogy az Európai Ügyészséghez való csatlakozás ma már önmagában kevés lenne, hogy bizonyítsuk elkötelezettségünket a kontinensen születő új Európai Birodalom iránt. Kláriéknak fontos kötelességük lenne meghatározni azon ügyek körét, melyben önként, kormányhatározattal lemondunk saját szuverenitásunkról az Európai Unió brüsszeli bürokratáinak javára. Mert egy rendes, nyugatos, européer országban a döntéseket nem meghozzák, hanem külföldről készen kapják. Ezt hívják Nyugaton demokráciának, ide kéne felzárkózni.
    Forrás: AFP
  4. Elvenni a határon túli magyarok állampolgárságát: Orbán ördögi gonoszságának egyik első gaztette volt, hogy a nálunk adót nem fizető, mindenféle jöttment romániai, szlovákai, szerbiai stb. embereknek pofára, egészen pontosan szavazatért állampolgárságot osztogattak. A Dobrev-kormánynak tehát legalább jelképesen vissza kellene vonnia ezt a nyilvánvalóan választási csalás céljából hozott, elhibázott döntést. Mert az döntsön a sorsunkról, aki anyagilag nem járul hozzá a mi életünkhöz, igaz?
     
  5. A vizitdíjhoz hasonlóan bevezetni az iskolai napidíjat: Kevés olyan sikeres, igazságos és hatékony reformintézkedés volt Magyarország történetében, mint az egészségügy gyurcsányi felvirágoztatásához alkalmazott vizitdíj. A koncepció szerint ha csak az megy orvoshoz, akinek komoly baja van (mert máskor nem engedheti meg magának), akkor olcsóbb lesz fenntartani az ellátórendszert. Ugyanezzel a módszerrel meg lehetne oldani a tanárok alacsony bérének problémáját és csökkenteni a túlterheltségüket. Alapfokú oktatási napidíjat kéne bevezetni – legalábbis elméletben –, hogy a tanárokra nehezedő nyomás csökkenjen.
    Forrás: MTI/Balázs Attila

Kell még valamit mondanom, Ildikó…?