Egyre inkább felszíni, nyílt háborúvá látszik alakulni az eddig csendben, a háttérben zajló erőfitogtatás, mely a nemzetközi szinten is megkerülhetetlen tényezővé váló, többségében amerikai óriás tech-cégek és választott vezetők által irányított országok és szervezetek között zajlott.
A küzdelem újabb összecsapásának helyszíne ezúttal
Ausztrália, ahol a Facebook egy bevezetés előtt álló, új szabályozásra reagálva, erőfitogtatás jelleggel egyszerűen megszüntette a hírszolgáltatást és a hírek elérését az egész országban.
A News Media Bargain Code 2020 nyara óta formálódó jogszabály kezdeményezés, mely a globális internetes szolgáltatók, közösségi médiumok által felborított egyensúlyt törekszik helyreállítani.
A törvénytervezet értelmében a Facebook, Instagram, Twitter, Google, stb… platformokon megjelenő hírek után köteles a szolgáltató díjat fizetni a tartalom előállítójának.
A jogalkotó célja, hogy a hirdetési bevételek – melyek arányai drámai sebességgel tolódnak el a nemzetközi tech-óriások irányába – részleges átcsatornázásával életben tartsa a valódi hírszolgáltató szervezeteket.
A Facebook saját „hírügynökségén” keresztül is üzent, melyben többek között az alábbi állításokat fogalmazzák meg:
- Ausztrália a törvénytervezettel nyilvánvalóvá tette, hogy nem érti az internetes szolgáltatók és a tartalomgyártók közötti kapcsolat dinamikáját
- A hírszolgáltatásból a felületet üzemeltetőknek nincs érdemi haszna
- A szolgáltató tulajdonképpen szívességet tesz a tartalomgyártónak, hiszen így „ingyen” jut plusz figyelemhez
- Három éve próbálnak az ausztrál kormánnyal megállapodásra jutni, megértetni velük, szerintük hogy is működik ez az egész iparág
- Amíg
vissza nem állnak a sorba a szemtelen, disznó lázadókminden fél számára megnyugtató jogszabályi megoldás nem születik, a szigetországi tartalomgyártók nem posztolhatnak, a felhasználók híreket nem olvashatnak és úgy általábanlázadjanak csak fel kormányuk ellen, mivel elvesztenek valamit, ami a mindennapjaik részeszinte teljesen funkcióját veszti a közösségi médiaszolgáltatás az egész ország számára.
„With great power comes great responsibility”
(A Csodálatos Pókember)
A világ legtöbb országában a közösségi médiumok zéró, vagy legalábbis elégtelen szintű szabályozással működnek. A dilemma érthető: drasztikus beavatkozás a piacgazdaság szabályai szerint sértené a szabadpiaci elveket és bizonytalanságot teremtene. A másik oldalról viszont
Ma a Facebook megteheti, hogy önkényesen dönti el, mi tilos, mi szabad, mi erkölcsös, mi gerjeszt gyűlöletet.
Azonban ezen döntések – éppen a több milliárd felhasználó okán - ma már túlmutatnak a szervezet, vagy akár az iparág működésén, az ellenőrzés nélküli működés alapjaiban teszi kiszámíthatatlanná és veszélyessé ezeket az elszabadult óriáscégeket.
A hír- és tartalomfogyasztási szokások megváltozása azonban nem csak politikai és jogi, de anyagi természetű problémákat is felvet.
Ha van egy gyűjtőoldal, amely nem csak, hogy tetszése szerint szűri és tisztogatja a felületére érkező oldalakat, de közvetlenül hasznot generál az általa gyűjtött felhasználói adat-tömegből készített, lenyűgözően hatékony hirdetési módszerrel, az óhatatlanul pénzt von el a hírszolgáltatóktól.
Ha én fogkrémet árulok, valószínűleg szívesebben adok pénzt annak, aki a lehető legjobban tudja lokalizálni, kinek, mikor melyik hirdetésem jelenjen meg, mint ha íratok egy PR-cikket valamelyik online, vagy print felületen.
A social media szolgáltatók behozhatatlan versenyelőnyre tettek szert, amivel a tartalomgyártók puszta létét sodorják veszélybe. Hacsak nem óhajt a Facebook most már a valóságértelmezés-gyártásban hírszolgáltatásban is önálló szereplőként kiszolgálni az igényeket, észre kéne vennie, hogy ha így megy tovább idióta, blogger hőzöngéseken és macskás videókon kívül nem lesz majd tartalom, amire hirdetni lehet.
De szép is lenne, kizárólagos tartalomszolgáltatóként a Facebook Hírügynökség 0-24 órában saját gyártású hírekkel!
Meglátjuk, hogy ebben a küzdelemben ki marad talpon. Olyan mértékben vált alapvető létszükségletté a Facebookon való tartalomfogyasztás, hogy nem sok esélyt adunk az ausztrál kormánynak a talpon maradásra.
Különben is, hogy tudna egy olyan ország győzni egy ilyen konfliktusban, amely nem is létezik?