Az augusztus 20-i ünnepet megelőző hetek közéleti diskurzusát a nagy tűzijátékvita uralta. Méltatlan szócséplés, méltatlan alakok alkudoztak arról, hogy egy méltósággal megáldott nemzet hogyan ünnepelje meg első szent királyát és annak alkotását, a magyar államot.
Méltatlan, mert augusztus 20-a kizárólag Szent Istvánról és az 1100 éves keresztény magyar államról szól, nem pedig a színes tüzet okádó rakétákról.
A nemzeti ünnepeink azonban továbbra is a politikai csatározások kereszttüzében állnak, elterelve a figyelmet arról, hogy a jeles napok alkalmával mire emlékezünk. Pedig jót tesz a nemzet lelkének, ha megtanul méltóképpen ünnepelni, ha képes hálával visszatekinteni azokra, akiknek a létét köszönheti.
Augusztus 20-a nekünk különösen fontos és nagy becsben tartott emléknap, ez a magyar nemzet legfontosabb ünnepe. Az államalapítás és Szent István ünnepe éppen olyan szerepet játszik a magyarság történetében és emlékezetében, mint a kereszténységben a húsvét.
Mi, magyarok augusztus 20-án ünnepeljük a közös Kárpát-medencei haza megszületését, hasonlóan ahhoz, ahogy a keresztények az egyház megszületéséről emlékeznek meg a húsvéti ünnepkör pünkösdi kiteljesedésében.
Az egyház a tágabb értelemben vett hazánk, Magyarország az otthonunk. Az előbbinek Krisztus király áll az élén, az utóbbinak a Szent István által megnyitott szent királyok sora.
Nagyszerű nemzet vagyunk, olyan, amelynek az első királyát szentté, az utolsót pedig boldoggá avatta az Anyaszentegyház. A két uralkodó közötti nemzedékek pedig szintén több magyar szenttel büszkélkedhettek. A szentek és vértanúk nemzete vagyunk. Egy kicsit talán tényleg a
népek Krisztusa, Magyarország
Persze a kommunizmus évtizedei alatt az államalapítás ünnepe is elvesztette szakrális jelentőségét. Igazából mindenféle jelentőségétől megfosztották. A méltatlanok akkor éppúgy lehúzták a maguk szintjére a magyarok ünnepét, mint most a tűzijáték ellenzői. Ahogy a nemzetből is dolgozó népet faragtak, a magyar királyságból pedig népköztársaságot. Az alja került felülre. Aztán ez a színtelen, örömtelen ünnepkultúra rajtunk ragadt. Ma is magunkon cipeljük, mint egy átkot. Képtelen vagyunk méltósággal ünnepelni.
Hálátlan nemzedékké váltunk. De nem gonoszságból lettünk hálátlanok. Egyszerűen képtelenné váltunk arra, hogy egy ünnepet a maga tartalmában üljünk meg. Karácsonykor ne csak a sült halnak és az ajándékoknak, hanem Jézus születésének örvendjünk, húsvétkor pedig a sonkahegyen túl észrevegyük a feltámadott Krisztust is.
Foglaljuk vissza ünnepeinket! Tanuljunk meg újra örülni és ünnepelni. Csak a boldog nemzet életképes.
Kezdjük a hálaadást és az öröm kifejezését Szent István ünnepével! Szent királyunk jelentette a garanciát arra, hogy a magyarság jogot szerzett Európa többi népe között a saját ország alapítására. Nagy dolog! Óriási dolog! Azóta népek és nemzetek, királyságok és népköztársaságok váltották egymást a földrészen, a magyar nemzet azonban megmaradt Szent István örökségében.
Megkapaszkodtunk, mint a szederinda. Európában, a kereszténységben.
Szent István a magyar nemzet örök európaiságának a záloga, az első apostoli királyunk, általa jegyeztük el magunkat a nyugati kultúrkörrel és a római egyházzal. Örökre. Augusztus 2-án István örökségét ünnepeljük, szembeállítva művét azzal az Európával, amely éppen felszámolni akarja saját keresztény gyökereit, elpusztítva jövőjét.
Szent István a nyugat-magyarországi Géza és az erdélyi Sarolt gyermeke volt, a szívközép keleti és nyugati részét egyesítette.
Egyszerre volt a Vajk néven ismert magyar fejedelem és az első keresztény vértanú nevét viselő szent király. A magyar nemzet és a magyar egyház védőszentje. Augusztus 20-án az általa alapított magyar államot ünnepeljük.
