Apró-villa titkai: Dobrev Klára

Gyurcsány Ferenc felesége, akinek már férje miniszterelnöksége idején is döntő befolyása lehetett a legfontosabb politikai döntések meghozatalában, mára saját jogán is a politika legfelsőbb szintjeit célozza meg.

  • Sorozatunk korábbi részeiben nagy vonalakban bemutattuk Apró Antal és Apró Piroska kanyarokban gazdag életútját, amiből a kedves olvasók jól láthatták, hogy milyen az a miliő, amibe Dobrev Klára az ország akkori második legbefolyásosabb családjának harmadik generációjaként beleszületett.
  • A többdiplomás, sok nyelvet beszélő Dobrev választhatott volna más karriert magának, azonban már huszonévesen a baloldal élvonalába repítette édesanyja és újdonsült udvarlója, Gyurcsány Ferenc.
  • Gyurcsány és Dobrev a gazdasági vonalon is együtt folytatták az építkezést, és közös cégükkel, a Fittelina Kft.-vel egy adóelkerülésre gyanút adó céges működést produkáltak. De közös szerzeményük volt már az Altus számára elprivatizált Mosonmagyaróvári Timföldgyártó Zrt. is, ahol Dobrev Klára is felügyelőbizottsági tag volt.
  • Apró Piroska lánya a gazdasági építkezés mellett a politika élvonalát is célba vette, és 2002-ben Medgyessy Péter kampányfőnöke volt, ahol már férjével közösen dolgoztak a későbbi miniszterelnök csapatában.
  • A 2006-os kampányban aztán még intenzívebben vett részt az ügyek intézésében, és jó eséllyel kulcsfontosságú megbeszéléseket folytatott le férje helyett. Gyurcsány elmondta azt is, hogy felesége unszolására nem mondott le az őszödi beszéd utáni zavargásokat és a gazdasági válságot követően.
  • A kormányváltást követően Dobrev Klára a családi cégek ügyeit vitte, és ehhez az időszakhoz kötődik az Altus 1,5 milliárdos, az Európai Bizottságtól származó megbízása, amelynek keretében többek közt a magyar forrásfelhasználást is vizsgálták. A botrány továbbgyűrűzött, mikor felmerült, hogy az akkor büntetőeljárással érintett Czeglédy Csaba cége is kaphatott ebből a pénzből kölcsön formájában.
  • Dobrev politikai ambíciói nem hagytak alább: mai napig a DK európai parlamenti képviselője, de a baloldali párt miniszterelnök-jelöltje is volt.  EP-képviselőségét is egy jó kis botránnyal kezdte, hiszen kiderült, hogy egy korrupcióval gyanúsított portugál asszisztenst foglalkoztatott.

Cikksorozatunk újabb részében végigtekintjük a korábbi miniszterelnök-feleség és miniszterelnök-jelölt életútját.

 

Dobrev Klára a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Négy nyelven (angol, bolgár, német, orosz) beszél.

Anyjához hasonlóan Klára is a kiváltságos, baloldali család védelmét, illetve anyagi és politikai biztonságát élvezte. A rendszerváltást követően azonban néhány évig úgy tűnt, hogy nem tudják átmenteni az óriási hatalmukat a Kádár-rendszer utánra. De a kommunista kapcsolatrendszer, befolyás nem múlt el nyomtalanul. És ahogy a korábbi részben beszámoltunk, éppen kapóra jött a törtető, gátlástalan Gyurcsány Ferenc.

kapcsolódó

Az Apró Piroskáról készült, az Index által jegyzett cikksorozatban így írtak a fiatal Kláráról:

 

„Klárát egy diákkori ismerőse szerint mindig is magas pozícióra szánták, már középiskolában is azt mondták a háta mögött, hogy legalább miniszterfeleség lesz belőle. »Nagyon komolyan vette magát. Eljárt ugyan bulizni, de a hányás és csikkek között is kiskosztümben foglalt helyet«."

1994-es budapesti önkormányzati választásokon Baráth Etele főpolgármester-jelölt személyi titkára lett. 1995-től a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárságán Draskovics Tibor titkárságvezetője is volt.

Ebben az időszakban ismerkedett meg az akkor privatizációs tanácsadásból, ügyeskedésből élő, korábbi KISZ-es vezér Gyurcsány Ferenccel, ahogy a volt miniszterelnök Friderikusznak elmesélte. A beszámolóból az is kiderült, hogy éppen Balatonőszödön, a pártüdülőben találkozott először a pár.

 

A fiatalok között hamar kialakult az összhang.

A képet árnyalja kissé, hogy Debreczeni József könyvéből azt is tudni lehet, hogy Gyurcsány olyan szélsebesen szabadult meg korábbi – már második – feleségétől, Bodnár Edinától, hogy a nő az idegösszeomlás szélére került. Így ír erről a korábban már emlegetett Index-cikksorozat harmadik része:

„Piroskának fontos volt, hogy aki bekerült a nagy családba, azokról mindig gondoskodjon. Ez így volt a munkahelyen is, de a magánéletben is. Amikor Gyurcsány előző felesége összeomlott a válás után, akkor például állást szereztek neki Baja Ferenc mellett. (Baja akkor környezetvédelmi miniszter volt.)” (Gyurcsány Ferenc Klára előtti, Edina nevű feleségét szintén nagyon megviselte a válás, erről Debreczeni József így ír Az új miniszterelnök című könyvében: „Edinát nagyon megdöbbenti a nem várt fordulat, és csak nagyon lassan, hosszú évek alatt tudja feldolgozni a történteket.”)

 

Üzlet és politika

A fiatalok nemcsak a politikában, de a gazdaságban is erősítették egymást.

Dobrev Klára Gyurcsány botrányos cégében, a Fittelina Kft.-ben 1995. 07. 15 és 2002. 10. 31. között tulajdonosként szerepelt.

Egy korábbi Origo-cikk felidézi a cég körüli visszaélésgyanús ügyletet. A történet lényege, hogy Gyurcsányné átengedte az Apró-villa hasznosításának jogát a Fittelina Kft.-nek – amelynek tulajdonosai és tisztviselői ők maguk voltak –, és így 159 négyzetméteres lakásának a bérbeadási jogát is. Ezt a jogot 16 millió forint értéken tartották nyilván a cégben egészen 2000-ig.

Ez alapján évi 2,6 millió forintot költségként írhattak le a vállalkozás bevételeivel szemben, így minden évben több millió forinttal tudták csökkenteni a befizetendő társasági adót. Bérlők hiányában azonban feltételezhető, hogy a saját cégükkel kötött megállapodás színlelt szerződés volt, amire az adófizetési kötelezettség különböző mértékű elkerülését szolgálhatta.

Forrás: Ripost

Ugyanebben az évben került sor a Mosonmagyaróvári Timföldgyár zűrös privatizálására, amelynek köszönhetően egy olyan óriási értékhez jutott a család, ami aztán évtizedekig stabil anyagi hátteret biztosított a nyugodt politikai építkezéshez. Erről a sorozatunk korábbi részében már beszámoltunk.

Miközben Apró Piroska hathatós közbenjárásával anyagilag stabilizálta magát a család, addig Gyurcsány és neje visszatért a politikába is.

A 2002-es országgyűlési választási kampányban aktivizálták igazán magukat, amikor Dobrev Klára az édesanyja révén Medgyessy Péter kampányfőnöke lett. Ekkor már férjével, Gyurcsány Ferenccel együtt erősítették az MSZP kampányát.

Forrás: AFP

Fontos tény, hogy ugyanebben a kampánycsapatban ismerkedtek meg aztán Gyurcsány későbbi kabinetfőnökével Gál J. Zoltánnal és még sok más későbbi MSZP-s kormánytaggal.

Erről az időszakról így ír a korábban emlegetett Index-cikk: „Az MSZP ügyeit ismerő forrásaink biztosak benne, hogy az ifjú házaspár Piroska hátszele nélkül nehezen kerülhetett volna be a csapatba. Medgyessy győzelme után Klára az EU-pénzeket kezelő Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál kapott vezető pozíciót, Ferenc pedig először miniszterelnöki tanácsadó, majd ifjúsági és sportminiszter lett”.

A kormányváltás után Dobrev Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lett. 2004 augusztusában, férje miniszterelnökké választásakor erről a posztjáról lemondott, azonban addig is végigasszisztált egy durva botrányt.

gyanús közbeszerzés az emir körül

Az első komolyabb botránya éppen ehhez az időszakához kapcsolódik, hiszen az ekkoriban beszerzett EMIR nevű pályázati informatikai rendszerhez komoly visszaélésgyanús ügyletek kapcsolódnak.

A gyanú szerint a 2010 előtti balliberális kormányok ideje alatt a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tisztségviselői miatt nagyságrendileg 18 milliárd forintos kár érhette a magyar államot. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozott még tavaly is a projektet elnyerő, Welt 2000 nevű cég tevékenysége nyomán.

A közbeszerzések körüli szabálytalanság olyan szintű volt, hogy a Európai Bizottság 18 milliárdot követelt vissza a Magyar Államtól.

Az ügy pikantériája a Gyurcsány házaspárra nézve, hogy Dobrev Klára 2002-től az állami cég elnökhelyettese volt 2004 augusztusáig. Alá tartozott a monitoringmódszertani főosztály, amely az egész EMIR-rendszert gondozta; az illetékes tárcaközi bizottság 2003-as és 2004-es üléseiről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint az EMIR-ről szóló napirendi pontok témafelelőse mindig Dobrev Klára volt.

No, de visszatérve Dobrev életútjához: férje miniszterelnökké avanzsálását követően kiszállt az NFÜ-ből, és már csak politikai ügyekkel foglalkozott.

2006-os kampányban egymásnak adták a kilincset a későbbi miniszterek dobrev kláránál

Azt is tudni lehet, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP 2006-os kampányában már nyakig benne volt Dobrev Klára is. Így ír a bennfentesek információi alapján az Index cikke:

„A 2006-os kampány idején Piroska különösen hangsúlyozta, hogy ő teljesen kivonult a politikából és a gazdaságból is. Ugyanakkor erősen szorgalmazta, hogy lánya a kampány beindulása előtt áttegye az irodáját a Szalay utcai épületbe, ahová hetente többször ő is bejár ügyeket intézni. A házban feltűnően nagy mozgás volt a választási győzelem után.

 

Dobrev Klára irodájában több, később kinevezett miniszter is látogatást tett. Klára sokkal inkább benne van a napi politikában, mint az édesanyja. Hetente többször beszél telefonon Gál J. Zoltánnal, a MEH államtitkárával és Keszthelyi Andrással, a miniszterelnök főtanácsadójával. Általában utóbbiak hívják Klárát és megbeszélik vele az aktuális ügyeket. Gyurcsány maga is rendszeresen hívja feleségét. Informátoraink szerint Klára informális befolyása a napi politikára sokkal erősebb, mint az édesanyjáé.”

A rossznyelvek szerint nem is Gyurcsány Ferenc, hanem Dobrev Klára hozta meg a kulcsfontosságú döntéseket. Gyurcsány Ferenc Friderikusznak adott interjújában elismerte azt is, hogy már korábban lemondott volna, de éppen Dobrev Klára beszélte le erről.

Gendersemleges óvodásokat nevelt volna

A first lady szimbolikus kérdésekben is állást foglalt.

kapcsolódó

  • Dobrevék kormányrendeletben tették volna kötelezővé az óvodások LMBTQ-érzékenyítését

    Dobrevék kormányrendeletben tették volna kötelezővé az óvodások LMBTQ-érzékenyítését

    Jövő áprilisban arról is döntenie kell a magyar társadalomnak, hogy a gyermekek védelmében melyik utat választja. Egy baloldali kormány, benne Dobrev Klárával biztosan zászlajára tűzi majd a kiskorúak gender-érzékenyítését, hiszen ennek alapjait már 2009-ben letették. A gyermekvédelmi szabályokat hatályon kívül fogják helyezni, és rövid időn belül drag queenek fogják "felvilágosítani" a magyar óvodásokat. A másik út, hogy továbbra is védelmet kapnak a legfiatalabbak, és a szülők akkor adnak tájékoztatást a szexuális másságról, amikor azt jónak gondolják. A tét az is, hogy a jogot ne kapják meg a nőimitátorok, vagy éppen az érzékenyített óvodapedagógusok.

Így például idejekorán, már a zászlajára tűzte a gender ideológiáját. Ahogy arról korábban a Kontra is beszámolt,  Dobrev Klára már 2009-ben a hazai genderideológia élére állt. Az általa létrehozott Unifem-Ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület oktatási csomagot dolgozott ki az óvodák és általános iskolák számára olyan mesékkel és dalokkal, „amelyek szakítottak volna a berögzült nemi szerepekkel”, illetve több óvodában megszüntették (volna) a külön lányoknak és fiúknak szánt játszósarkokat, hogy „a gyerekek minél több szituációban kipróbálhassák magukat”.

A Dobrev és férje által vezetett kormány azonban ennél is tovább ment, hiszen egy kormányrendeletben azt rögzítette, hogy az óvodapedagógusoknak kerülni kell a „nemi sztereotípiákat” az óvodában. Vagyis megteremtették volna annak a lehetőségét, hogy a gyermekek már óvodáskorban szembesüljenek az LMBTQ-jelenséggel. Egy 2010-es kormányrendelet pedig a köztisztviselőkre is kiterjesztette volna az őrületet. A Fidesz–KDNP a kormányalakítást követően lesöpörte az asztalról a tervet.

Miközben Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapítótagja és a  Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, addig Dobrev Klára az óvodások agymosásával volt elfoglalva.

Hát kinek mi a fontos.

A bukás után

A 2010-es kormányváltást követően – férjével ellentétben – továbbra is aktív marad a családi vállalkozásokban, hiszen 2009-től egészen az európai parlamenti képviselővé választásáig ő volt az Altus Befektetési Zrt. vezérigazgatója és egyedüli részvényese. Emellett ebben az időszakban az Altus Portfólió Kft. vezető tisztségviselője is volt, az aranytojást tojó Mosonmagyaróvári Timföldgyártó Zrt.-ben pedig felügyelőbizottsági tag lett.

Ebben az időszakban kapja a családi cég azt a botrányos megbízást az Európai Uniótól mintegy 1,5 milliárd forintnyi euró értékben, hogy az Európai Uniós pénzek felhasználását vizsgálják, többek között Magyarországon is.

A botrány tovább gyűrűzött, amikor felmerült a gyanú, hogy az akkor büntetőeljárással érintett Czeglédy Csaba cége is kaphatott ebből a pénzből kölcsönként.  A jogszabályok értelmében ugyanis az uniós forrásokat sem kölcsönként, sem támogatásként nem lehet továbbadni.

Forrás: MTI/Bugány János

Miközben Dobrev a családi cégeket egyengette, egyre aktívabb lett a politikában is, a 2010-es évek második felére országosan ismert lett ebben a szerepében is. A 2019-es európai parlamenti választáson a DK listavezetője volt, és így európai parlamenti képviselője lett.

 

Ehhez az időszakhoz is köthető egy erősebb botrány, mivel kiderült, hogy Dobrev EP-képviselőként hivatali visszaéléssel gyanúsított José Alberto Alves Pereira alkalmazta asszisztensként. Felmerült a gyanú, hogy Pereirát csak néhány hónapra azért vehette magához Dobrev, hogy a tisztviselőnek éppen meglegyen az uniós nyugdíjhoz előírt szolgálati jogviszonya.

2020-tól aztán egyre inkább a DK miniszterelnök-jelöltjeként merült fel a neve, ám az előválasztáson végül alulmaradt. Ugyan az első fordulóban még 34,84%-al első helyezett lett, de a második fordulóra Márki-Zay Péter megerősödött, és 56,71%-kal megverte a bukott miniszterelnök feleségét.