Annyit lop a Fidesz, hogy pénzügyileg mégis felkészítette az országot egy esetleges negyedik hullámra

Sokszor fárasztanak minket ellenzéki ismerőseink azzal, hogy „a Fidesz lop”, „a kormány lop” és „Orbán, Tiborcz, Mészáros, Rogán stb stb lopnak”, emiatt az ország csődben van, az emberek pedig mélyszegénységben kénytelenek tengetni nyomorúságos életüket.

Igaz, a teljesség igénye nélkül a vidéki kórházak, SZTK-k, iskolák nagy része felújításra került, az egészségügyi dolgozók bére rendezés alatt áll, az infrastruktúra sorsa is jobbra látszik fordulni, valamint a középületek, közparkok állapota sem hagy már kivetnivalót maga után. Budapest jelenlegi állapota is azért olyan elkeserítő, mert nem is olyan rég Tarlós István nem így hagyta örökül a Karácsony Gergely vezette ellenzéki csoportosulásnak. Épületek, utak, közlekedési eszközök és közparkok sora újult meg a Fidesz 10 éve alatt.

Ennek ellenére mégis a közvagyon eltékozlásáról szól az ellenzéki mantra. Az Állami Számvevőszék elnökének, Domokos Lászlónak nemzetes interjúja mégis ennek teljes cáfolata. A beszélgetés apropója ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérő, nyárra előrehozott országos költségvetés elfogadása volt. Domokos kifejtette, hogy az ÁSZ vizsgálatának eredményeképpen megállapítható, hogy az ország olyan pénzügyi állapotban van, ami megengedi, hogy elbírjon egy újabb, negyedik vírushullámot. Ezt annak ellenére állította, hogy a költségvetés elsősorban a gazdaság újraindításának céljával készült, ám olyan rugalmas, hogy bármikor mozgósítható az abban foglalt fedezet, ugyanis „a jövőre tervezett állami bevételek 97 százalékban teljesen megalapozottak”.

Domokos László
Domokos László Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Domokos kitért arra is, hogy a kormány 5.2%-os gazdasági növekedést vár az optimistább külföldi számításokkal szemben. Emiatt pedig akár az életszínvonal javítására is különíthetnek el a költségvetésből.

Az interjú során a számvevőszéki elnök az EU helyreállítási alapjának felhasználásáról is tett említést. Véleménye szerint a kormány helyesen járt el, amikor kizárólag a 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra adott be igényt, így elkerülve a túlzott eladósodást.

Emlékeztetett, hogy a 3300 milliárd forintnyi kedvezményes hitel 2023-ig rendelkezésre áll, így az a későbbiekben szükség esetén szintén hozzáférhető legvégső esetben.

Nos, így néz ki egy ellopott ország, amely képes hitelek nélkül átvészelni egy, a világot megrengető pandémia okozta válságot, és amelynek költségvetését úgy tervezték, hogy szükség esetén képes legyen finanszírozni a legszélsőségesebb gazdasági helyzet tépázta ország működését. 2022-ben pedig az lesz majd a tét, hogy azok, akik viszont a 2010 előtti válságot kezelték teljesen félre, ne mászhassanak újra vissza a hatalomba.