„A populizmus az új punk“
(Paul Joseph Watson)
Azért jöttünk létre, hogy gyarapítsuk a független, objektív médiumok sorát: hiszen jól látható, hogy az ilyen szemléletű felületek teljesen eltűntek, komoly hiány van belőlük, nélkülük pedig minden csak sivatag. A célunk elfogulatlanul bemutatni a közélet különféle történéseit.
Mert az események, a politika tényszerű megítélése mindig csak tisztes távolságból, a megfelelő hőfokon (tehát jéghidegen) lehetséges. Minél messzebbre - lehetőség szerint minden és mindenki fölé - helyezi magát az elkötelezetlen szemlélő, annál tisztábbá válik a látása. Ez magától értetődő, hiszen messzebbről mindenki jobban lát. Így lehetünk büszkék magunkra, így ünnepelhetjük minden áldott nap saját függetlenségünket és kívülállásunkat - és ha épp úgy tartja kedvünk, ti is örömködhettek velünk!
Mindez nem jelenti azt, hogy az együttérzés hiányozna belőlünk. Hisz evidens módon a függetlenség fontos tartozéka az eNberség!
Bár a humeor a haladó közmegegyezés szerint baloldali műfaj, vicceltünk. (A tudomány mai állása szerint viszont jobboldali, mert a balosok és libernyákok mindenen megsértődnek - a szerk.)
Igazából semmiféle öntetszelgő „szakmaiságnak“ nem kívánunk megfelelni ezen a felületen. Bár semmi jónak nem vagyunk az elrontói, de jelezzük, hogy az „ez nem újságírás“, „ez propaganda“, és legfőképp a „ti nem vagytok értelmiségiek“ vádakkal a hiúságunkat fogjátok csak legyezgetni, na meg a lelkünket simogatni. Ha mégis úgy döntenétek, kedves haladárok, hogy ezt űzitek, akkor: you’re more than welcome.
Valójában ugyanúgy állunk a világ eseményeihez, mint ti - csak veletek ellentétben nem hazudjuk ezeket puszta tényközlésnek, elfogulatlanságnak és függetlenségnek. Ti is kommentátorokként tevékenykedtek, csak épp - magatok áltatásán túl - a közönséget tévesztitek meg, amikor tényként közlitek a legelfogultabb véleményeket.
A politikában nem létezik olyasmi, hogy világnézeti semlegesség meg függetlenség. Évszázadok óta vajúdnak ezen a haladó gondolkodás hegyei, de csak egereket szültek. Így maradt a folyamatos hazugság mint a művészetté avanzsált élő „szakmai“ gyakorlat.
A trükk persze az, hogy „semlegességgé“, „függetlenséggé“ és „elfogulatlansággá“ keresztelitek át a liberális fundamentalista pozíciót, majd ebből a kiindulópontból vetitek el a konkurens értelmezéseket: a demokrácia csak liberális lehet; kifelé a vallással a közéletből (kivéve a liberális-demokrata vallást); a politika takarodjon a munkahelyekről és a mindennapokból (kivéve az érzékenyítő liberalizmust a munkahelyeken, az identitáspolitikát és a filléres progresszív prédikációkat a popkultúrában); a politika be ne tegye a lábát a hálószobába, nappaliba, étkezőbe (kivéve, ha talál valami jóféle metoo-t családon belül, illetve át is formálhatja a családokat, ha szivárványszínűre festi azokat). A trükk lényege az, hogy a liberális-demokrata mindig egy metapozíció, politikán túli.
Frászkarikát.
Viszonylag régi, és elég ócska trükk. Nem érdemes neki bedőlni.
Ti azt mondjátok, kétféle politikai kommentár létezik: a független és a jobboldali.
Mi pedig azt mondjuk, tényleg kétféle létezik, de azok a következőképpen néznek ki: az egyik vállaltan nemzeti/jobboldali, a másik nevén nevezve haladó/liberális - csak épp függetlennek hazudja magát. A liberális onnan ismerhető fel, hogy „független", „középen álló", és „elfogulatlan" címkéket aggat magára.
A haladó média a liberális elitizmus nézőpontját fogalmazza meg.
A legkomikusabb épp ezért az a pózuk, amely szerint ők az „elnyomottak“ oldalán állnak: miközben csak a legnagyobbak és legerősebbek (nagy tech-cégek, nemzetközi NGO-k, az összes globális woke cég, az amerikai deep state és az európai liberális politikai-jogi-szakértői elit) dogmáit visszhangozzák kritika nélkül. Őket képviselik, őket szolgálják ki, az ő sajtósaik és szóvivőik.
Azt akarják elhitetni velünk, hogy ezeknek a képviselete kisebbségi, establishment-ellenes vélemény, a vidéki jobboldali szavazó véleménye viszont az establishmenté. És azt várják tőlünk, hogy kibírjuk röhögés nélkül. (Meg pislognak, hogy egy renitens jobboldali kormány miként tudja sikerrel fenntartani az establishment-ellenes pozícióját. Így.)
Nem kell és nem is kívánatos elszakadni elfogultságainktól. Ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk. És talán szerencsésebb is, ha az ember egy közösség része, és nem „szabadon lebegő értelmiségi“ - utóbbiaknak látjuk a mindennapos agóniáját, cserélne velük a rosseb. Ettől lesz valaki tisztában azzal, kicsoda, és akkor nem lesz egyik nap klímatudós, másik nap meg aranyhal.
És hagyjuk azokat is, akik mindig a mozdíthatatlan „elveikre“ hivatkoznak. Róluk mindig az derül ki, hogy ezek kényelmes hivatkozási alapok ahhoz, hogy hátat fordítsanak az „elvek“ nevében az embereknek, a létező közösségeknek. A nemzet nem egy elv. Nem egy elv a családunk, a politikai közösség, amelyhez tartozunk, és nem egy elv a keresztény kultúra sem. Ezek a létező valóságaink, melyeket értékesnek tartunk és ezért hajlandóak vagyunk megvédeni őket.
De a defenzív pozíció önmagában kevés. Továbbá ismerjük a közhelyet, tudjuk, melyik a leghatékonyabb védekezés. Tehát, ha már a szabadgondolkodók azzal a lendülettel indultak neki, hogy minden tabu és tekintély ledöntendő, hogy mindent fel kell forgatni, akkor most lássuk, hogyan viselik, amikor az ő tabuik és tekintélyeik dőlnek le, amikor az ő imádva tisztelt szentségeiket forgatják fel. Mi itt leszünk, hogy segítsünk ebben.
A Kontra csapata nem egy klasszikus hadsereg. Mozgása kicsit szabálytalan, nem tud és nem is akar igazodni a bevett szabályokhoz és a regularitáshoz. Az irreguláris egységeknek persze hátrányuk, hogy látványos felvonulásokat nem tudnak tartani, erejük nem a sokaságban rejlik.
Tudnak viszont roppant kellemetlenek lenni.
*gy.k.
