Miért böjtölünk egyáltalán? Örül-e az Isten annak, ha megvonunk magunktól dolgokat, italt, cigarettát, ételeket, élvezeteket?
Olyan kicsinyes lenne a Jóisten, hogy abban leli örömét, hogy mi senyvedünk?
Nos, a válasz a kérdésre egyszerűbb, mint gondolnánk. A böjtre nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk, a gyarló ember önfegyelmezésének a legjobb eszköze a böjt.
Isten nem lesz tőle boldogabb, elégedettebb, nem is szeret minket jobban attól, hogy böjttel sanyargatjuk magunkat. Azonban az tény, hogy minket segít meg abban, hogy éberek maradjunk, hogy tisztán tartsuk magunkat.
A mértéktelenség ugyanis újabb és újabb ingerek megszerzésére sarkall. Minél többet szerzünk meg, minél nagyobb bőségben élünk, annál kijjebb tolódik az ingerküszöb. A böjt kijózanít, éberen tart, mederben tart, megnyugtat, megtanít értékelni azt a jólétet, amelyben amúgy az életünket éljük.
A böjt nem véletlenül része majdnem minden vallásnak, a buddhizmustól kezdve, a judaizmuson és az iszlámon át a kereszténységig.
Az önmegtartóztatás kedvező hatásai ugyanis kétségbevonhatatlanok. A nihillista fogyasztói társadalom az egyetlen, amely a mértéktelenséget, a vég nélküli élvezeteket dicsőíti, szellemileg és a fizikai testére igényes ember értékeli és gyakorolja a böjtöt.
A böjt testi jelentőségét legegyszerűbben úgy lehetne megérteni, ha valaki egy napig nem vesz ételt magához, majd 24 óra eltelte egy közönséges ételfajtát emelne a szájához, amelyért normál esetben nem érezne ellenállhatatlan vágyat. Ilyen estben még egy főt tojás is mennyei mannának tűnik.
A testünk visszajelzéseiből érezni fogjuk, hogy böjtre éppúgy szükségünk van, mint ételre. Egyszerűen azért, mert tisztul a test, a hétköznapi dolgok pedig sokszorozott élvezetet jelentenek majd.
Megtanít értékelni azokat a hétköznapi dolgokat, amelyek körülvesznek minket, és amelyek létezését és meglétét a lehető legtermészetesebb dolognak tekintjük.
Pedig semmi nem magától értetődő.
Időnként emlékeztetünk kell magunkat arra, hogy a szükségleteink rabjai vagyunk, amelyek eluralkodása veszélyezteti a testi jólétünket. A böjtnek így akkor is nagyszerű hatása van az ember életére, ha amúgy nem hisz Istenben, nem híve egyetlen kultusznak sem.
A spirituális cél nélküli böjt azonban nem más, mint testedzés. Érdemes gyakorolni Istenhit nélkül is, csak hát nem sokat ér.
A keresztények számára a böjt nem a test sanyargatásáról szól, hanem az elcsendesedésről, a felkészülésről és az önmagunk megtisztításáról.
Régen a keresztségre várók a nagyböjtben készültek fel a keresztség felvételére, ekkor mélyedtek el a keresztény tanításban, húsvét szombatján pedig keresztvíz alá merítették őket, amely során megvallották, hogy meghaltak a bűnnek és Krisztusban új életre keltek.
Az őskeresztény idők után is fontos maradt a böjt megülése a keresztény világban. A régiek nem ritkán késő délutánig nem ettek semmit, a böjti napokon nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást, illetve az úgynevezett negyvenelést vállalók a böjtben csak negyvenszer ettek, azaz naponta csak egyszer, naplemente után.
Ma már a Szentegyház sem várja el senkitől a szigorú önmegtartóztatást, a kortárs katolikus gyakorlat szerint a nagyböjtben arról illik lemondani, ami elvonja az ember figyelmét Istenről. Ez bármi lehet, a filmek, a zene, a hangos társaság, a baráti társaságok, bármi, ami az elcsendesedés ellen hat.
Az ünnep és a böjt lényege ugyanis elsősorban az, hogy az egyetlen lényegesre, istenre irányítsa az ember figyelmét.
Áldott húsvéti Isten-figyelést mindenkinek!
