A németek szörnyen megváltoztak.
A nyolcvan évvel ezelőtti egyenruhában, fáklyákkal keringenek a Reichstag körül, és nem elég „felnőtt“ politikájuk miatt fenyegetik a keleti untermenscheket.
Már megváltoztak, ezért nem ezeréves nemzetiszocialista birodalmat hirdetnek, hanem ezeréves klímabirodalmat. Ehhez már mindjárt odaérünk, csak most kell még utoljára rálépni a gázpedálra, de tökig, és akkor sikerülni fog.
Az atomerőművek leszerelésével párhuzamosan meg is van a tökéletes haditerv: 1) ha nem működnek a szélerőművek, akkor ezertonnás, gigantikus szélerőműveket kell építeni (amelyek majd nem süllyednek el Sárréten); 2) a szélenergia mellé be kell hozni a napenergiát is a híresen napsütötte Németországba. Steiner majd jön a napenergiával, és minden rendben lesz.
Ursula von der Leyen asszony is buzdította az európai közösséget (amely még nem tudja, de német lesz akkor is, ha nem akarja, a kurva életbe), hogy most kell még egy utolsó rohamot végrehajtani a klímaellenséggel szemben. Csak berúgjuk a Szovjetunió ajtaját, és két hét alatt összeomlik az egész. Az újdonság az, hogy most a második világháborúban előadott bravúr „home office“ változatát produkálják: otthon akarnak megfagyni, azaz anélkül, hogy elindulnának Moszkva irányába.
Mivel egész Európának németté kell válnia, a németek ismét nem elégszenek meg azzal, hogy csak ők veszítsenek (ahogy mindig szoktak, ebben kiszámíthatóak) az ezeréves klímabirodalomért való háborúban: részesüljön ebből a vereségből egész Európa, amelynek az a sorsa, hogy német legyen.
Így azonban nem teljes a kép. A német hadigépezetbe kellenek a kontinensen belüli ellenségek, akikkel szemben megelőző csapásokat kell végrehajtani. Hogy ne bonyolítsák túl a feladatot, a megváltozott németek régi-új ellenséget találtak: a lengyeleket.
Gábor Steingart (ő maga a bizonyíték, hogy tényleg bárki németté válhat!) amellett érvel a Völkischer Beobachtert megszégyenítő cikkében, hogy Merkel után a német vezetésnek végre „keményen“ kell fellépnie Lengyelországgal szemben, hiszen a most éppen túl kicsi germán birodalom „nehéz szomszédja nem úgy akarja, ahogy mi akarjuk“. Ez elegendő érv ahhoz, hogy a Birodalom kiterjessze életterét, első körben a szomszédos, folyamatos provokációkkal élő lengyelek (Gleiwitz!) rovására.
Steingart néptárs szerint a lengyelek megregulázása nem volna nehéz feladat, hiszen a „közös történelem“ – amely persze sajnálatos módon „szenvedéstörténet“ (ki miatt, néptárs?) – „összeköti a két népet“. Ezt a kapcsot a lengyelek nem szokták kérni, a germánok pedig Blitzkrieg formájában szokták érvényesíteni, miután Alfred Naujocks végrehajtotta a megfelelő akciót.
Steingart néptárs úgy véli, a németek és a lengyelek között „forró áramlás" van. Naná. Ez az áramlás mindig forróvá válik, amikor a németek úgy érzik, szükségük van némi élettérre.
Steingart néptárs szerint továbbá a lengyel piac annyira függ az európai – és a német – piactól, hogy ha elvágná magát tőle, „amputációt“ követne el; arról nem is beszélve, hogy ezt az aktust – mármint az EU elhagyását – Steingart néptárs szerint a lengyelek csak katonai akció árán tudnák végrehajtani. (???)
Na ugye, hogy megint provokálnak ezek a kiállhatatlan polákok? Ha nem kívánnak a Negyedik Birodalom keleti provinciája lenni, akkor katonai eszközökkel kell megállítani őket.
Persze nem a németek miatt, hiszen a lengyelek lennének (ismét) az agresszorok.
Az azért Steingart néptárs cikkéből is kiderül, hogy a német népnek szüksége van az olcsó keleti munkaerőre, többek között a kórházakban és a földeken. Ennyi önérdekük azért nekik is lehet a közös, európai értékek védelme mellett.
És akkor álljon itt a lényeg, egyenesen Steingart néptárs tollából:
„Az új szövetségi kormánynak nem szabad erőt fitogtatnia nehéz szomszédjával szemben, ám magabiztosan fellépnie igenis kell. Lengyelországot nem kell elnyomni, csak demokratikusan meg kell nevelni. Az amerikai pedagógusok egyébként nem mértékletességet javasolnak a problémás gyerekekkel (sic!) való foglalkozásnál, hanem inkább szigort. A koncepciójuk: Tough Love“.
Steingart néptárs nem szarozik. A „katolicizmus és a nemzeti büszkeség“ bűvkörében élő lengyeleket meg kell fegyelmezni, „kemény szeretettel“, szigorúan. Miért olyan ismerős mindez a már megváltozott néptársaktól? A Birodalmi Kormányzatnak be kell szépen küldenie a Gauleitert az elmaradott lengyelekhez. Azok meg majd leverik a polák iskolák faláról a feszületeket, és németekké európaiakká varázsolják őket néhány nagyobb csapással, a kemény szeretet eszközével. Ha nem megy, majd mennek táborozni kicsit. (A táboroztatás teljességéhez kell majd egy kereskedőnép is, amelyre rá tudják verni, hogy hátbaszúrta a német fajt az európai értékeket, ezért - a lengyelek mellett - elpusztítandó. De mindent a maga idejében!)
Az egyszerűség kedvéért mutatjuk, mi járhat a birodalmi sajtó néptársainak a fejében, amikor Lengyelország „demokratikus megneveléséről“ értekeznek:
