Az alkalmasságát az fogja megmutatni, ha az ellenzéki média felkapja a kutatásodat, és érvként lobogtatja a kormánnyal szemben. A nép pedig örül, mert megint kapott az Index-Telex-444-HVG-24-Partizán-Mérce univerzumtól egy olcsó és demagóg felütést a teátrális felháborodásra. Az már szinte senkit nem érdekel, hogy mindezzel mennyi kárt okoznak.
Például a vadászat esetében az egyik legközvetlenebb természetvédelmi tevékenységet sározzák be, amikor politikai kampányban használják fel eszközként.
Szájbarágó:
- Ellenzéki állítás:
a vadászat a politikai elit úri huncutsága.
- Igazság:
Magyarországon több ezer átlagos, kiskeresetű ember hódol a vadászat szenvedélyének, ezáltal saját pénzükkel járulnak hozzá ahhoz, hogy a nem lakott területeink vadban gazdag élőhelyek legyenek, de a szabályozott és ellenőrzött vadgazdálkodás miatt ne okozzanak óriási károkat a mező- és erdőgazdaságban. És mellettük vannak gazdag külföldi és hazai vadászok is, akik nagyon sok pénzzel járulnak hozzá ahhoz, amit az imént leírtam. Ezért ez az ágazat gyakorlatilag önfenntartó, így a természetvédelem költségeihez rengeteg magánpénz társul. Tehát a sportvadászok olyasmit finanszíroznak, ami az egész társadalom számára hasznos.
- Szokásos laikus tévhit:
ahol nincs vadászat, ott boldogan szaporodnak az állatok, mert nincs, aki legyilkolja őket.
- Ezzel szemeben a valóság:
ahol megszüntették a vadászatot, ott csökkent a területen élő vadfajok száma, illetve romlott a megmaradó vadállomány minősége, ahol viszont szakszerűen szabályozott és ellenőrzött módon van vadgazdálkodás és annak részeként vadászat, ott változatos és növekvő számú vadállomány él és fejlődik, velük együtt a nekik táplálékot és búvóhelyet biztosító növényzet is gondozásban és védelemben részesül.
- Összefoglalva:
Ez csak a természetes élőhelyek megóvásával lehetséges, így a vadászatban üzletileg érdekelt társaságok és a szenvedélyük miatt érdekelt sportvadászok gondoskodnak róla, a vaddal együtt védik, fejlesztik. Mindezt döntő mértékben magánpénzekből, a sportvadászok pénztárcájából finanszírozzák.
Térjünk a konkrét témára, amely egyrészt
- MÁR nem friss, mert a 2018-as FEHOVA (FEgyverek-HOrgászat-VAdászat) kapcsán írt róla a Mérce a legutóbbi országgyűlési választás idején,
másrészt
- MÉG nem friss, mert majd a következő választás előtti hónapokban rendezésre kerülő Egy a természettel vadászati világkiállítás közeledtével fogunk vele újra találkozni. Akkor ugyanis beindul majd az ellenzéki gőzhenger, élén a ’független’ sajtóval, akik lobogtatni fogják azt a tanulmányt, amiről legutóbb a Mérce számolt be.
A tanulmány címe: A hatalom hálója
Bozsonyi-Horváth-Kmetty trió jegyzi a kutatást, ami a Kádár-kori vadászatról szól, pontosabban a politikai vezetés által alapított Egyetértés Vadásztársaság trófeanyilvántartásának alapján von le totális tévedéseket tartalmazó következtetéseket.
Ezen a ponton jeleznem kell, hogy érintettként szólok hozzá a témához, mert 4 éves koromtól 19 éves koromig, azaz 1974-től 1989-ig a nagyapám, aki tagja volt az Egyetértésnek, minden évben több alkalommal vitt magával vadászatra. Ezért személyes emlékeim alapján is cáfolni tudom a tanulmány lényeges megállapításait.
Röviden, a szerzők az Egyetértés Vadásztársaság trófeanyilvántartási adataiból következtettek arra, hogy a politikai vezetésben kinek milyen volt a hatalmi helyzete, illetve, hogy ki kivel volt jó viszonyban, amiről kapcsolati hálót megjelenítő ábrákat is készítettek.
Minden tekintetben tévednek.
A Mérce erről szóló cikke tovább megy, mert egyenesen összeköti a kommunista párt vadászati szokásait a jelenlegi kormányhoz köthető politikusok vadászataival.
Így fogalmaznak a múltról:
A tanulmányból jól kirajzolódik, hogyan építették kapcsolataikat az együttvadászások során a politikai élet szereplői, valamint hogy a hatalmi játszmáknak, pozícióknak óriási szerepe volt a vadászati sikerek alakulásában is.”
Majd a jelenleg vadászó politikusokat sorolják, mintha ez pont ugyanaz lenne, mint a diktatúra vezetőinek vadászatai.
Sem a múlt leírása, sem a jelené nem igaz, de ez nem zavarja az ifjú szocialisták újságíróit, mert nem a valóság a lényeg, hanem az uszításra, rágalmazásra alkalmas üzenet megfogalmazása.
A Mérce által citált tanulmány azt állítja, hogy a politikusok trófeái jól tükrözték az MSZMP hatalmi rangsorában elfoglalt helyüket. Az a vicces ebben, hogy a tanulmányban felsorolt nevek és időpontok pont cáfolják ezt az állítást, esetenként egyenesen az ellenkezőjét igazolják, ami szerint nem számított, hogy valaki már 10-15 éve nyugdíjban volt, ettől még simán lőhetett aranyérmes bikát és más értékes vadat. Nem részletezem, de aki veszi a fáradságot, hogy elolvassa a tanulmányt, és rendelkezik némi történelmi ismerettel, az tudja, hogy több jelentős trófea büszke gazdája már régen bukott, visszavonult politikus volt a megjelölt vadászat időpontjában.
A másik alapvető tévedés a politikusok kapcsolati hálójának leírásában van. Nagyapámról így írnak a tanulmányban:
„Az abszolút központi szereplő a gráf közepén Aczél György, ami történeti ismereteink szerint nem meglepő eredmény. Aczél híres volt arról, hogy nagyon jól szervezte kapcsolati tőkéjét, és az informális hálózatok egyik központi szereplője volt. Az ő hálózatból való kivételével gyakorlatilag szétesne a vadászati gráf erős blokkja (több egymással nem összekötött komponens keletkezne).”
Rossz hírem van a kutatók számára.
Vegyék ki nyugodtan a kapcsolati ábra közepéről Aczél Györgyöt, és hagyják szétesni a gráfjukat, mert szinte soha nem vadászott senkivel együtt.
A vadászatai többségén jelen voltam, és összesen két halvány emlékem van arról, hogy társas vadászaton vett részt. Egyébként kifejezetten kerülte az ilyen alkalmakat, a nagyterítékű vadászatokat nem szerette, lenézte azokat a vadászokat, akik a tömeges zsákmányra hajtottak. Például jelen voltam akkor, amikor egy honvédségi tábornoknak szólt be gúnyos ’gratulációval’, mert az illető elhíresült az előző hétvégi hatalmas terítéket (több száz vad lelövését) jelentő ’vadászkunsztjáról’. A vadászatok során állandó témájuk volt Böröczky Kornéllal, a Gemenci Vadgazdaság vezetőjével az etikus vadászat, és az arra képtelen párt- és állami vezetők esetei. Nem állítom, hogy nem voltak érmes trófeái, de azt igen, hogy nem különösebben érdekelte ez a része a vadászatnak. Így írt róla a tavaly szeptemberben elhunyt Zilai János gemenci fővadász Az én Gemencem című könyvében:
„Ő is egyedül járt vadászni, nem tudok róla, hogy hajtáson vagy apróvad vadászaton részt vett volna itt Gemencen. Minden évben megjött őzbakra vadászni, általában a szeremlei kerületben és Vajkán vadászott Böröczkyvel. Feltámasztott fegyverrel még nagy távolságra is megbízhatóan lőtt. Böröczky állandó kísérője volt, nagyon jól megértették egymást. Nem emlékszem, hogy főbőgésben itt lett volna, de utána elég gyakran.”
A kutatók a trófeákat
- a vadász,
- a helyszín és
- az időpont összevetésével hozták össze,
mintha ezeket közös vadászaton ejtették volna.
Pedig a legtöbb esetben ezek a vadászok nem is találkoztak egymással, mert egy-egy vadászterületnek több, egymástól távoli része volt, és több szálláslehetőséggel.
Én nem emlékszem olyan vadászatra a 15 év alatt, amikor másokkal együtt lettünk volna elszállásolva és együtt vadászni is csak a fent említett két alkalom halvány emléke dereng számomra.
A Mérce előbb hitelesíti a kommunista múltról szóló állítást egy alapvetően hibás tanulmánnyal, majd néhány jelenlegi politikus és vadásztársaság említésével azt állítja, hogy ezek is olyanok, mint amilyenek a kommunisták voltak.
Ez kérem nem újságírás, hanem ócska propaganda.
Az egyetlen vigaszuk az, hogy rengeteg olvasójuk nem tud semmit a témáról, így a tudományos kutatásnak álcázott tévedéshalmazt hitelesnek tartják, ezáltal a cikk is hitelesnek tűnik számukra, amelyben a jelen megítéléséhez elegendő a folyamatosan gerjesztett indulat, amit az itt leírt módszertannal művelnek a magukat függetlennek nevező újságírók.
Mert lehet nem szeretni a jelenlegi vezetést, de azt állítani, hogy a mai vadászat pont az, ami a kommunizmusban volt, óriási hiba és nem tisztességes hozzáállás. Furcsa, amikor azt kell magyarázni, hogy mi a különbség a kommunista politikai vezetés időszaka, amikor minden állami vagyon volt, és jelenlegi között, amikor a vadászati jog a földtulajdonhoz kötött. Amikor a politikai vezetés azt csinált a területtel, amit akart, és most, amikor a demokratikus berendezkedés, a többpártrendszer, a jogállami normák és nemzetközi egyezmények befolyásolják a mozgásterét.