Itt és most nem feltétlenül a március 15-i korlátozó intézkedések elleni tüntikről lesz szó, bár kétségtelen, hogy az apropót többek között Toroczkai László és Ecsényi Áron adták.
Természetes dolog, hogy vannak olyanok, akik nem értenek egyet a fősodor véleményével. Míg például a művészetekre ez a folyamat kimondottan inspirálóan hat, és elsősorban pozitív hozadéka van, addig közéleti kérdésekben erős indulatokat szülhet. Elég csak hazánk politikai megosztottságára, esetleg a pizzára ananászt tevők és nem tevők közti feloldhatatlan ellentétére gondolni.
Megannyi szervezett tiltakozást, tüntetést látott már országunk a rendszerváltás óta, a mindig ugyanazok által aláírt petícióknak pedig se szeri, se száma. A vélt vagy valós sérelmekről elsősorban a nagyvilágot szinte kötelező értesíteni, ugyanis az egonak azért jól esik, ha a Die Welt vagy a New York Times (esetleg újabban a Deutsche Welle) néhány hasábján dőlt betűvel szedik a nevünk. A 26 évnyi SZDSZ-es véleményburokban eltöltött csillogás nyilvánvalóan nem volt elég kielégítő.
De hol vannak már azok a daliás idők, amikor Parti-Nagy Lajos, esetleg Esterházy Péter elégedetlenségeit kellett olvasnunk a Népszabadságban? Mára már csak olyan szellemi óriások maradtak nekünk, mint a tetszőleges momentumosok, a Koszlidérc egykori jobbikos Antal Niko és hajléktalan ligetvédő csapata, a lánglelkű Rékasi Zsebi, Lukácsi EKDNPP (azaz Egykori KDNP-s Politikus) Katalin vagy a tévképzetes lázálomban szenvedő Márki-Zay Péter.
Igaz, a vírus miatt a szabadtéri tüntetések egy időre megszűntek, emlékezhetünk, hogy korábban szinte minden hétre jutott egy. A Kossuth téren állandóan volt valami félkegyelmű, aki az ország főterén az ide érkező turistáknak elbaszhatta a napját. Láttunk az MTVA épületébe a tárva-nyitva levő kapu mellett kerítésen át bemászó, ott a csukott ajtónak nekifutó, földön fetrengő, és önmagát kidobó politikusokat. A Ligetben az exkavátorok előtt ordítozó, toporzékoló honatyákat, meg lyukas zokniban a szintén MTVA épületében megpihenő futóbolondokat is. Voltak olyanok is, akik azt hitték, hogy ha a Clark Ádám téri körforgalmat eltorlaszolva dudálnak, mint a süket, az bármit is megold. Arra nem gondoltak, hogy Szabó Tímea ordítozásai is sikertelenek a Parlamentben, a dudálás is inkább csak kínos és röhejes lesz. Talán csak esőtáncot nem jártak még, de az elmeállapotukat elnézve mihelyst az Operatív Törzs úgy dönt, hogy szabad a tánc, ezt is meghúzzák majd.
Az internetről már ne is beszéljünk! Lassan ott tartunk, hogy ha bárki megszólal aki nem tetszik bizonyos köröknek, vagy megnyilvánul a közösségi médiában, tiltakozási hullám robban ki, az ellenzéki sajtó pedig tele lesz a protestálók nyígásával. Rendkívül idegesítő ez az egész. Felnőtt férfiak és nők magukból kivetkőzve sírják tele a világhálót mindenféle marginális baromsággal. Itt Eszenyi Enikőn át Bayer Zsoltig mindenki lógott már a képzeletbeli bitóról. Orbán Viktort pedig naponta kívánják a pokolba, és akkor még finomak voltunk.
Most pedig ott tartunk, hogy egy tomboló vírus okozta gazdasági válság kellős közepén, amikor emberek százai halnak meg naponta, azért tüntetnek Budapesten városszerte mindenféle szedett-vedett csoportok, mert nem tudnak a valagukon megülni még néhány hétig. Vajon milyen eredményt vártak ettől? Orbán Viktor majd utasítja a vírust, hogy párologjon el és akkor majd minden újra kinyithat? Elképesztő agyament időket élünk, ez nyilvánvaló, de nem ártana egy kis józanság a fejekbe.
