A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet feljelenti a Szájer-ügyben érintett belga rendőröket

Közös állásfoglalást fogadott el a TASZ, a Helsinki Bizottság és az Amnesty International a belga rendőrök múlt pénteki brüsszeli akciója miatt.

Ebben felháborodásuknak adtak hangot, mert a rendőrök brutálisan rátörték az ajtót meleg férfiak intim szórakozásának egyik helyszínére. A jogvédők szerint a rendőrség számos ponton megsértette a belga törvényeket, az intézkedésük jogszerűtlen volt.

Az semmiképen nem indokolhatja ezt a durva eljárást, hogy a szabadságjogaikat gyakorló szexuális kisebbség tagjai megszegték a járvánnyal kapcsolatos szabályokat.

– érvelnek a jogvédő szakértők.

Mivel lehetséges, hogy a háttérben homofób motiváció volt a rendőrök viselkedésének oka, így felszólították a belügy- és az igazságügyminisztert, hogy vizsgálják ki az esetet. A TASZ pedig az ügyészségen tesz feljelentést.

(Ez így hülyeségnek hangzik, nem is igaz, de képzeljétek csak el, ha mindez Budapesten történik és nem Szájer, hanem egy ellenzéki politikus az érintett, akkor bizony pontosan ez történne. Nem, nem belga, hanem a magyar rendőröket jelentenék fel, ahogy szokták.)