A szocialista szuperhős fél kézzel, egy ingben, két mozdulattal hárította el az árvizet

Értjük mi: nagyon kedvelem a business casual öltözéket, a sportos eleganciát, ilyen laza-fiatalos polgármester vagyok - na de ebben a helyzetben nem tétlenkedhetünk, nem várhatunk másokra, ÉN vagyok az ember a gáton! És mindenképpen legyen valaki, aki kamerázza.

Mindannyian emlékszünk a 2013-as, történelmi árvíz idejéből Orbán Viktorra: hajnalban kelt, gumicsizmával járta a gátakat és az országot, felügyelte a munkát, a csapatokat, Tarlós Istvánékkal együtt mérte a homokzsákok tetejéig hátralévő millimétereket. Végül közös erővel sikerült megvédeniük többek között a Margit-szigetet is.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ezek után régóta várhattak az ellenzéki oldalon a „Wishről rendelt szuperhős”-re, de itt inkább a spontán, helyi Peter Parker-es irodai  figurát hozta az élet.

Őrsi Gergely, II. kerületi szocialista polgármester ugyanis a csütörtöki, az országra lecsapó vihar nyomán csúnyán elúszó fővárosban szó szerint a maga kezébe vette a munka fizikai végét:

Forrás: Facebook/Őrsi Gergely

fél kézzel, feltűrt ingujjban hárított el egy olyan dugulást, ami egy egész utcát elúsztatott.

De komolyan. Őrsi Gergely csodatévő, bár azért a víztömeget nem választotta ketté.

Tudom, hogy nem megfelelő az öltözetem, tudom, hogy populistának hat(hat), de öröm volt látni, ahogy két kézmozdulattal megoldható egy-egy utca problémája. Két közösségi egyeztetés és fogadóóra között, mivel nem járt a villamos a Margit híd és a Zsigmond tér között, kilenc csatornafedelet tisztítottunk ki.

– írja a Facebook-oldalán.

Értjük mi: nagyon kedvelem a business casual öltözéket, a sportos eleganciát, ilyen laza-fiatalos polgármester vagyok. Na de ebben a helyzetben igazán nem tétlenkedhetünk, nem várhatunk másokra, ÉN vagyok az ember a gáton! És persze mindenképpen legyen valaki, aki kamerázza.

Kurva erős felvétel lesz!

Persze a vihart megelőzni, kikerülni nem nagyon tudjuk, és a II. kerületieknek sose volt könnyű dolguk a hirtelen lezúduló zivatarokkal: de azért a hordalék összetételét tekintve talán a mostanra a BKM-be olvasztott Főkertnek is lehetett volna dolga előzetesen, nem beszélve magáról a Fővárosi Csatornázási Művekről, akiket ez az időjárási helyzet nem kellett volna, hogy meglepjen. Talán ideje lenne a Fővárosi Önkormányzat részéről is elébe menni a hasonló viharoknak.

És ha már pont június eleje: mind a Budapesti Közművek, mind a Csatornázási Művek amúgy egészen szép, nyereséges évet zárt. Előbbi 1,8 milliárd, utóbbi 1,9 milliárd forintos nyereséget jelentett le 2021-re. Remélhetőleg a forráshiány nem lesz kifogás legközelebb.

Vagy ezentúl küldjük ki mindig a polgármestereket..?

Nem, amúgy dehogyis hat(hat) populistának! ;-)