A magyar nyelven oktató Kolozs megyei iskolákban fejlettebb a felelősségtudat, mint a román nyelvűekben – írta az egyik román hírportál a napokban.
A cikk írója a helyi tanárok beoltottsági aránya alapján jutott erre a következtetésre. Mint kiemelte, a megyei iskolák pedagógusainak átlagosan több mint a fele kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.
Az iskolánkénti bontásból kifejezetten érdekes dolgok derülnek ki, érdemes kicsit jobban belemélyedni. Kolozs megyében vannak olyan tanintézmények, amelyekben az átoltottság meghaladja a 90 százalékot a tanári karon belül, de olyanok is, amelyekben alig éri el a 10 százalékot.
A listát négy magyar tannyelvű iskola vezeti, és a legátoltottabb tíz iskola közül hat magyar, kettő angol nyelvű, és csak kettő – a hatodik és a tizedik helyen álló iskola – román tannyelvű.
A rangsor elején a kolozsvári Apáczai Csere János, valamint a Brassai Sámuel Gimnázium áll. Ezekben az intézményekben a tanári kar 93 százaléka vette fel az oltást. Őket követi a tordai Jósika Miklós Gimnázium és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium.
Ezek után talán senkit nem ér meglepetésként, hogy a román szakközépiskolákban, illetve az ortodox és neoprotestáns egyházi iskolákban a legrosszabb a helyzet.
Mi következik a fenti adatokból?
A román viszonyokat ismerőknek semmi újat nem mondott a felmérés.
Közismert, hogy a kontinensen a tudományos analfabetizmus aránya Romániában a legmagasabb. Ez a magyarázata annak is, hogy a románok a mai napig hisznek a dákoromán kontinuitásban, ahogy abban is, hogy az oltástól rövidesen meghalnak.
Kolozsvár ma az erdélyi magyaroknak és a románoknak egyaránt a legfontosabb intézményi központja. Nekünk, magyaroknak az otthonunk, a magyar társadalom éppolyan sokszínű a városban, mint bárhol a Kárpát-medencében. A románságnak pedig a színe-java telepedett le az elmúlt 20 évben Kolozsváron. Ennél csak rosszabbat tudnak felmutatni Erdélyben és a Regátban. A városban a román nemzet szellemi elitje él. Ennek a nemzetnek ennyire futja. Félnek, hogy az oltástól halálos betegek lesznek, vagy ami még rosszabb, melegekké válnak.
Aki eddig nem értette, hogy az erdélyi magyaroknak miért nem jó román fennhatóság alatt élni, a Kolozs megyei példa ismeretében talán végre jobban átérzi a helyzetet. Egyszerűen nem lehet ilyen emberekkel egy országban élni! Nem azért, mert nagyon gonoszak, hanem azért, mert mindenben különbözünk.
Érdemes tudni azt is, hogy az erdélyi magyarság nem először okozott kulturális sokkot a román többségnek. Már sok éve a román híradók sztárja a csíkszeredai ételszentelés. Egy ország nézi leesett állal, hogy a székelyek parancsszó és rendőri igazgatás nélkül is szimmetrikus sorokba rendeződnek a város főútján, miközben várják, hogy a plébános úr meghintse szenteltvízzel a húsvét vasárnapi ennivalót.
A románok nem értik. Miért nem rohan oda az összes népviseletes székely a paphoz, hogy az övét szentelje meg előbb, aztán lehet hazamenni? Miért állnak sorba, amikor tolakodni is lehetne? Miért nem tapossák egymást agyon? Hallatlan!
És képesek minden évben meglepődni a székelyek magatartásán. Nem hiszik el, amit látnak.
Egy románul is tudó kedves ismerősöm mesélte, hogy amikor az erdélyi magyarság a gyulafehérvári egyházmegye ezeréves fennállását ünnepelte Gyulafehérváron, elcsípett egy, a rendbontás megakadályozására kirendelt rendőrök között lezajlott beszélgetést. A két román vitéz arról diskurált, hogy ezzel a néppel jobb vigyázni, mert ijesztően fegyelmezettek. Mi lesz akkor, ha valakitől parancsot kapnak?
Kis szemelvények az erdélyi román–magyar együttélésből. Apróságok. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy a minőségi különbségek miatti frusztráció az oka a románok magyargyűlöletének. Képtelenek feldolgozni, hogy az első és a második világháború nagy győzteseiként csupán annyit tudnak eredményként felmutatni, hogy Erdélyt, Kelet-Európa Svájcát majdnem sikerült lebirkózni Albánia szintjére.
De majd ha az utolsó román is felszívódott Nyugat-Európában, akkor talán újra rendet tehetünk a földünkön.
