A V4NA hírügynökség közlése szerint a német szövetségi kormány a bevándorlók állampolgársághoz jutásának megkönnyítésére készül. A szociáldemokrata Nancy Faeser által benyújtott tervezet szerint a kérelmezőknek ezentúl nem kell kötelezően igazolniuk a német nyelvtudás meglétét, illetve korábbi állampolgárságukról sem kell lemondaniuk.
Meglepő módon az állampolgárság megszerzésére irányuló változtatásokat még a progresszív irányba tolódó CDU sem támogatja testületileg. A honosítás milliók számára történő egyszerű odaajándékozása ellen a párt képviselője fel is szólalt. Kiemelve természetesen, hogy az állampolgárság megadása az integrációs út végén kell szerepeljen, nem az elején. Igazából nem is a bevándorlással, hanem az állampolgári jogok könnyített megszerzésével van problémájuk a „kereszténydemokratáknak”.
A kérdéskör kulcsa ugyanis éppen az állampolgári jogok megszerzésében található.
Szó sincs ugyanis arról, hogy a menekültek érdekeit tartanák szem előtt a szociáldemokraták, nem is az életminőségük javítása motiválja a változtatásokat.
Tudni kell, hogy a menekültstátus lényege éppen abban áll, hogy valakik az üldöztetés elől, az életüket, biztonságukat fenyegető körülmények elől kényszerülnek menekülni, a befogadó országok pedig addig kötelesek gondoskodni róluk, amíg a veszély fennáll.
Amennyiben a migránsok százezreinek megadják a német állampolgárságot, a többség soha többé nem fog hazatérni Szíriába. Vagy abba az országba, ahonnan valójában származik.
Azonban éppen ez a cél. Németországban akarják tartani azt a majdnem kétmillió embert, akik menekültként az országba érkeztek. Nem számolva azzal, hogy a hivatalos papírok megszerzése után a delikvensek semmiféle módon nem kényszeríthetőek arra, hogy erőfeszítéseket tegyenek a beilleszkedés érdekében.
A hála pedig nem marad el.
Igen, a politikában igenis létezik hála. A szír és az egyéb muzulmán országokból érkező migránsok első sorban Allahnak, másodsorban a szociáldemokrata kormánynak lesznek hálásak.
Allah irányába szeretettel és az Ő törvényeinek betartásával fejezhetik ki hálájukat, a szociáldemokratákkal azonban sokkal könnyebb dolguk akad. Ők sem szeretet, sem a törvények betartását nem várják el a migránsoktól, pusztán az időszakonként esedékes választásokon ikszeljenek a megfelelő helyre.
Ne feledjük, a szocdemek és a zöldek ma a kormányrúd közelébe sem kerülnének, ha a polgárok döntésén múlna. Időben gondoskodni kell néhány százezer szavazatról, amely legalább néhány kényelmes parlamenti helyet biztosít a vörös-zöld koalíció tagjainak.
Mert ez végeredményben erről szól. A hatalomról és az őshonos nép lecseréléséről. Engedelmes és hálás népet importál magának a progresszív elit.
Amerikában már működik a recept, a bevándorlók állampolgársághoz juttatásával billegő államokat állítottak át a demokraták oldalára.
Emlékezetes, hogy a kilencvenes években Németország még ezrével utasította vissza azoknak a kelet-európai németeknek a bevándorlási kérelmét, akik nem tudták igazolni német származásukat.
Azóta sokkal kevésbé finnyásak. Most azokat a szíreket is befogadják, akik amúgy marokkóiak vagy algériaiak.