Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón megjegyezte: a baloldali ellenzék a választások után is bizonyította, mennyire alkalmatlan lett volna az ország vezetésére. Való igaz, hogy a moslékkoalíciónak a parlamenti mandátumok kevesebb mint egyharmada jutott, így igen csekély felelősséggel járó négy évnek néznek elébe. Így, hogy nem túl nagy a tét, feltételezhetnénk, hogy könnyebb lesz számukra a választóik akaratának tiszteletben tartása és az összefogás fenntartása.
Ehhez képest a hátba szúrások sorozata már a választások éjszakáján elkezdődött. Márki-Zay Péter mögött a színpadon mindössze családja sorakozott fel, az ellenzéki főemberek közül pedig csak Karácsony Gergely és Donáth Anna érezte úgy, hogy a bukás pillanatában is illene tiszteletét tennie.
A szivárványos kavalkád napjai meg vannak tehát számlálva:
-
Az MSZP új néven gondolkodik.
-
A Jobbik mégis inkább visszakullogna a jobboldalra – Gyurcsány szoknyája mögül.
-
A Párbeszéd önállóan kíván indulni a 2024-es uniós választásokon.
-
A Momentum pedig még saját leendő frakciójában sem tud rendet tartani.
A baloldal soraiban szép számmal akadnak saját ügyük, választóik, ígéreteik elárulói, azonban
a parlamenti mandátummal rendelkező politikusok közül senki nem rendelkezik ebben olyan rutinnal, mint az árulás hazai csúcstartója, az önjelölt korrupcióvadász Hadházy Ákos.
Kis emlékeztető Hadházy „Szent” Ákos karrierjéről:
A szekszárdi lódoktor valószínűleg azok közé a tárgyalópartnerek közé tartozik, akiknek még átmeneti szövetségesei is csak jólneveltségből nyújtanak kezet. Közéleti karrierje már-már szociopátiával határos önfejűségből táplálkozó gesztusok sorozatának tekinthető.
Emlékeztetőül idézzük fel a tényt: pályáját a Fideszben kezdte, ahol 2006-tól önkormányzati képviselő is volt. Ez az időszak nem tekinthető rövid kisiklásnak, ugyanis csak 2013-ban érezte úgy, hogy bele kell sz*rni a palacsintába: országos politikai karrierjének ugródeszkájául a trafikügy megszellőztetését használta.
2014-ben már úgy gondolta, lehet más a politika, így az LMP színeiben indult az országgyűlési választáson; és városában, Szekszárdon polgármester-jelölt is volt. A 2014 és 2018 közötti ciklust a szebb napokat is látott zöld párt színeiben húzta le, Schiffer András távozása után még társelnök is volt. Vezetői eredményeihez leginkább pártja hitelességének és integritásának szinte tudatosnak látszó lenullázása tartozik.
Ebben az időszakban kezdődött el az LMP igazi mélyrepülése. A Sallai Róbert Benedekkel való tettlegességig fajuló dulakodási ügyét, etikai vizsgálatok és egyéb posztbolsevik hangulatú belső leszámolásokat követően – de már a kényelmes parlamenti fizetést garantáló 2018-as választások után – kilépett az LMP frakciójából, és függetlenként folytatta tevékenységét.
A ciklus második felében aztán valószínűleg rájött, hogy gazdatest híján el fogja veszíteni kényelmes állását az országgyűlésben, így újabb balek után nézett. A 2017-ben a budapesti olimpia megfúrásával, a magyar érdekek elárulásával az országos politikába belépő Momentum Mozgalom az árulásból karriert építő Hadházynak valószínűleg rögtön szimpatikus lett.
Bár Szélnek nem sikerült, Hadházy erőszakos, szövetségeshez teljesen méltatlanul erőszakos módszerekkel sikeresen megsemmisítette az MSZP-s Tóth Csabát (azért könnyeket ne hullassunk érte), majd egyéni képviselőként fölényes győzelmet aratott Zuglóban.
A baloldal megalázó vereségét követően a szokásos ellenzéki gumicsont is előkerült: vajon beüljenek-e a parlamentbe a szivárványkoalíció tagjai?
A Momentum Hadházy javaslatára úgy nyilatkozott, hogy bár a zsíros fizetéssel járó mandátumot felveszik, az alakuló ülésen mégsem vesznek részt. Mikor a kormánypárt jelezte, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék, az ifjú liberálisok hirtelen mégis inkább úgy döntöttek, asszisztálnak Orbán Viktor ötödik többségének első szertartásához.
Hadházy azonban markáns kritikát fogalmazott meg. Szerinte ez egy „tragikus döntés” – ezzel már az első parlamenti munkanap előtt elárulva aktuális politikai közösségét. Helyette szervezett egy „köztéri fogadóóra” nevű szabadfoglalkozást (a választók által fizetett munkahelyén való megjelenés helyett).
Joggal merülhet fel a kérdés: ezúttal ki árult el kit? De úgy látjuk, ebben a bunyóban minden pofon jó helyre ment.
Hadházy Ákos politikai pályája remekül illusztrálja a baloldal sorozatos vereségeit. Az egymás és a vállalt ígéretek iránti felelősségtudat és lojalitás hiányában a baloldal továbbra is egy széttagolt, egymásra és a választópolgárokra gyanakvó óvatossággal tekintő romhalmaz marad.
