Rövid, de eseménydús látogatást tett Budapesten az amerikai konzervatív FOX News hírcsatorna sztárriportere, Tucker Carlson. Az 52 éves tévés műsorvezető személye talán még azoknak is ismerős lehet, akik kevésbé követik az amerikai belpolitikát és nem fogyasztanak tengerentúli politikai médiatartalmat.
De azt, hogy fajsúlyos véleményformáló, már abból is tudhatjuk, hogy a hazai és nemzetközi liberális független sajtó már érkezése előtt fontosnak tartotta rögzíteni, hogy idejön a populista-trumpista pap, akiről elsősorban azt fontos tudni, hogy hazudik.
Carlson Magyarországon töltött napjai alatt meglátogatta a déli határmenti kerítést (melyről kissé szomorú elismeréssel volt kénytelen megállapítani, hogy lényegesen rendezettebb körülmények között zajlik a migráció kezelése, mint az USA-Mexikó közötti területen), előadást tartott a Matthias Corvinus Collegium rendezvényén, valamint exkluzív interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki a Karmelita Kolostor épületének könyvtárában fogadta az amerikai riportert.
A közhiedelem szerint az Egyesült Államok lakosai – tekintet nélkül műveltségükre, társadalmi státuszukra – nem fordítanak túl sok energiát, hogy a világ azon részeiről túl sokat megtudjanak, amelyhez nem fűződnek érdekeik.
Valószínűleg Magyarország létezéséről is legfeljebb említés szintjén tudnak, a térképen már kevesen tudnák elhelyezni. Azonban ez a jelenség – ha változó mértékben is – talán minden országra igaz.
Ritka tehát az, hogy egy tengerentúli újságíró veszi a fáradtságot, repülőre ül, hogy tájékozódjon róla, valóban autoriter gengszterek tartják-e markukban Magyarországot, ahogy azt Joe Biden elnök mondta. A miniszterelnökkel készített beszélgetés közben is tetten érhető a „politikai turista” attitűd, melyből érezhető, milyen mértékben hatékony a hazánkkal szembeni lejáratókampány, mely félinformációkból és ferdítésekből olyan képet fest a tájékozatlan átlagember elé, mintha az Orbán-kormány legalábbis Észak-Korea előszobája lenne.
A jó hangulatú beszélgetés előtti felvezetőben Carlson rövid gyorstalpaló összefoglalóban igyekszik az amerikai nézők számára pozícionálni az országot és a jelenlegi politikai helyzetet:
Orbánt hazánk világpolitikai súlyával aránytalan mértékben pécézi ki magának a demokrata kötődésű média és politikai elit. Sikerei, a választók évtizede tartó bizalma és külön utas, patrióta attitűdje dühíti a nyílt társadalom híveit.
Magyarországon járva meglepi az élmény, milyen szabadon fejezhetik ki a kormánnyal szembeni kritikájukat az ellenzékiek – ellentétben például New York Cityvel, ahol fizikai és verbális abúzust is kockáztat, aki esetleg kritizálni meri a Biden-adminisztrációt. Az interjút nézve gyorsan egyértelmű, hogy – bár Carlsontól senki nem várt izzasztó kérdéseket Orbán irányába – semmiféle előzetes egyeztetés, felkészülés nem történt a magyar miniszterelnök részéről. Választékos, nem tökéletes, de rutinos angolsággal társalog végig, udvariasan kitérve mindazon helyzetek elől, ahol jogos és sarkos kritikát lehetne megfogalmazni más országok és vezetőik magatartásával szemben.
A bevándorlás problémája meglehetősen komoly ügy az Egyesült Államokban és Európában is, nem véletlenül ezzel a témával kezdődik a beszélgetés. Orbán ez ügyben most sem okoz meglepetést: mindenki dönthet a saját országának jövőjéről úgy, ahogy jónak látja, de viseljék saját maguk ennek következményeit. A Nyugat-európai és tengerentúli erőteljes vádakra és kritikákra reagálva a magyar miniszterelnök rávilágít:
szerény ismeretek birtokában nem szerencsés ítélkezni.
Itt is, ahogy minden témában a józan, pragmatikus önérdekből követett szuverenitás-politikát hangsúlyozza: nem kellene folyton egymás dolgaiba beleszólni csak azért, mert nem értünk egyet. A látszat ellenére ugyanis a magyar-amerikai kapcsolatok kiválóak, kölcsönösen előnyösek annak ellenére, hogy a jelenlegi adminisztráció előszeretettel törli bele a lábát kelet-közép európai országokba.
Az interjúban felvetődik a balos kritikák elvtelensége, amely legjobban az antiszemita Jobbiktól a kommunista utódpárt MSZP-ig mindenféle ideológia nélküli ellenzéki szövetség kritika nélküli nyugati támogatásában figyelhető meg.
Orbán megdöbbentőnek nevezi, hogy az őt fasiszta diktátornak nevező liberális közvélemény milyen könnyen feledkezik meg róla, hogy kormánya Izrael és Amerika-barát politikát követ az ellenzék egyik legerősebb pártja alig pár éve még tele volt neonáci elemekkel.
A miniszterelnök is törekszik az amerikai nézők számára érthetővé tenni, miért tud antikommunista, konzervatív kormányok tartósan sikeres lenni a régióban. A szovjet érdekszféra alatt kényszerből szocializmusra váltó országok az elvesztegetett évtizedek ellenére jobban ragaszkodnak a hagyományos, családközpontú, keresztény értékekhez, mint a jólétben elkényelmesedett nyugati államok lakosai. Ez pedig az egyre kevésbé biztonságos és élhető körülmények miatt fordított irányú, kontinensen belüli népvándorláshoz fognak vezetni, melynek jelei már most látszanak.
Orbán méltatja Trump politikáját, mely éppen azért volt hasznos és sikeres, mert elsősorban ő is saját országára figyelt, szakítva a liberálisok erőszakos demokrácia-export hagyományával. A mostani kormányzattól viszont ez ügyben nem számít sok jóra. A magyar kormány fel van rá készülve, hogy az újra hatalomba került amerikai baloldal tevőlegesen próbálja majd a választási küzdelmet befolyásolni.
Az őt bűnözőnek nevező elnöki megjegyzésre reagálva pedig egyértelművé teszi, hogy ez nem személyes támadás, ez inzultus minden magyar ember számára, ez a megjegyzés ugyanis kétségbe vonja a választók ítélőképességét.
Külföldről pedig ez udvariatlan és tapintatlan gesztus, még akkor is, ha a világ legerősebb hatalmának első embere nem igazán kényszerül óvatosságra.
