Az ellenzéki előválasztásban versengő pártok és első embereik jól láthatóan arra törekednek, hogy markáns megszólalásokkal levetkőzzék az elvtelen összekapaszkodásból elkerülhetetlenül következő karaktervesztésüket.
Valószínűleg nem számoltak azzal, hogy hiba volt a kisnyilasnak összefeküdni az SZDSZ-fiókával, a zöldpártnak a posztkommunistával, hiszen a választó így csak azt látja: adott egy nagy vödör zavaros moslék, amiben az eredeti alkotóelemek már alig-alig felismerhetőek.

Közeledve a választásokhoz a pártoknak már egyre kevesebb esélyük van az önazonosságuk visszanyerésére (Hogy is hinné el bárki a Jobbikról, hogy jobboldali, amikor arra készülnek, hogy a Gyurcsány-program keretében elvegyék a határon túli magyarok szavazati jogát?), ezért a miniszterelnökjelölt-jelöltek egyre erősebb médiafigyelmet igyekeznek generálni.
- Jakab Péter a parlamenti ülésszak első napján fegyházerőszakkal fenyegette meg Orbán Viktort,
- Karácsony Gergely rég maga mögött hagyta az összefogás illúzióját, és másról sem tud beszélni, csak saját nagyszerűségéről,
- Dobrev Klára pedig máris úgy tesz, mint aki felhatalmazást kapott a kormányalakításra.
A Momentum paprikajancsija, Fekete-Győr András és kis lila román liberális gittegylete pedig kénytelen-kelletlen visszanyúlt az egyetlen eszközhöz, amiből nem derül ki azonnal hozzáértésük és felkészültségük teljes hiánya: az indián nyarat kihasználva
leugrottak (gyerekekkel) bulikázni Pécsre, ahol a Pride-felvonuláson igyekeztek összetarhálni pár szavazatot.

Mivel Magyarországon minden ellenzéki hazugság ellenére szólás- és véleményszabadság van, ebben senki nem akadályozza őket. Csakhogy az előválasztás és a 2022-es parlamenti választás is a többség támogatásának elnyeréséről szól, így a Momentum is igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy felhívja magára a figyelmet.

Fekete-Győr András a pécsi Pride-felvonulásról beszámoló posztjában kedvesen vigyorgó kiskamaszok gyűrűjében pózolt.
Az olvasóra bízzuk annak megítélését, vajon az illusztrációkon szereplő, FeGyőrék által a nagypolitika eszköztárába rángatott fiatalok közül hányan lehetnek nagykorúak. Nekünk azonban az a véleményünk, hogy a momentumosok ezzel nem sokat foglalkoztak a képek készítése előtt.
Pedig politikai haszonszerzésre gyerekeket használni közönséges közéleti pedofília.
A kísérőszöveg a szeretetről, a családok jogegyenlőségéről szól, FeGyőr és pártja azonban egészen másért érkezett Pécsre.
Piócaként cuppantak rá a valószínűleg egyszerre lázadni és bulizni akaró tinédzserekre, akik bizonyára lubickolnak a szivárványos zászlók meg az erős sminkben és nonkonformista ruhákban felvonuló szimpatizánsok szokatlan élményt kínáló kavalkádjában.

A Momentum megpróbálja aktivizálni (matricákat, kitűzőket, baszakormányválTÁSKÁkat, zászlócskákat osztogatnak) és meggyőzni a közösségi médiával egyidős generációt: nem kell ahhoz felnőttként viselkedni, hogy országosan ismert politikus legyél!
- Hogy Fekete-Győrék az LMBTQ-közösségben keresik választóikat, az az ő dolguk.
- Hogy a saját választóik számára mennyire pozitív élmény, amikor gyerekekkel pózolnak a melegfelvonuláson, azt nem tudjuk (biztos vannak túlfizetett tanácsadóik, akik kitalálták, hogy kampányidőszakban éppen Pécsett kell szivárványos utcabálozniuk).