Akár elnézést is kérhetnénk drága vidéki olvasóinktól, hogy ennyit foglalkozunk székesfővárosunk vezetésének „intézkedéseivel”, de közelítsük ezt meg inkább egy másik aspektusból! Ezt a kabarét egyszerűen önöknek is olvasniuk kell!

A budapesti városháza ugyanis ezúttal azt tervezi, hogy a pesti alsó rakpart után az Andrássy útról és a Kós Károly sétányról is elzavarná az autós közlekedést. Na, persze ezt sem úgy kell elképzelni, hogy részletes tanulmányban dolgoznák ki a részleteket, majd arról egy széleskörű társadalmi felmérés során kérnék ki a budapesti lakosok véleményét, és az esetleges konszenzus után határozott döntések mentén elkezdődhetne a forgalom átszervezése. Nem. Kitalálták már ugye, hogy inkább Facebookon szavaztatják meg, mi is tetszene az embereknek? Szívecskézniük kell azoknak, akik szeretnék, ha a fent említett utakon csak gyalogos forgalom létesülne, dühös fejet pedig azoknak kell nyomni, akik hagynák az egészet úgy, ahogy van. Viszont a Budapest Városháza hivatalos oldalalát minden bizonnyal mások is követik, mint budapestiek. Így, ha valaki like-olja a Budapest Városháza oldalt akár Mátészalkáról, akár Hagyárosböröndről, simán beleszólhat a budapestiek közlekedésébe. Már, ha főpolgármester úrnál és a negyvenvalahány tanácsadójánál tényleg ennyire elmentek otthonról.

A Nagykörúton hosszában végighúzott sárga biciklicsíkon, a Ligetprojekt leállításán vagy az autómentesített Andrássy úton kívül még milyen hülye ötlet születhet meg a fejekben, abba jobb nem is belegondolni, de érdemes lenne azon elmélázni a főpolgármesternek, hogy talán mégis csak egy 2 milliós metropoliszt vezet, ami az ingázókkal, turistákkal együtt jóval hatalmasabbra hízik az év legnagyobb részében.

Természetesen érthető, ha a város zöldítésén "fáradoznak", de érdemesebb lenne mindenféle nevetséges klímavészhelyzet kihirdetése, facebookos komolytalankodás és az autósok közlekedésének pokollá tételén kívül valami mással is előrukkolni. Parkosítás, faültetés, esetleg a kötöttpályás tömegközlekedés támogatása is felkerülhetne a listára.
Mindenesetre figyelemre is lehetne méltatni azokat a hangokat is, amik azon a véleményen vannak, hogy Budapest amúgy kiválóan megszervezett közlekedése (köszönjük, Tarlós úr) tökéletesen megfelelő. Hiszen, ha cinikusak akarunk lenni, mondhatnánk azt is, hogy ha erdőre, vagy kerékpározásra, esetleg harapható tiszta levegőre vágynánk, nem a pezsgő Fővárosban, hanem vidéken élnénk. Nem kell ahhoz ennyi tanácsadó, hogy észre vegyük, ez a nyüzsgő város adottságai folytán nem alkalmas arra, hogy mindenki kerékpárral és tömegközlekedéssel jusson el A-ból B-be. Ha nem lenne a fővárosi vezetés tökéletesen ALKALMATLAN tulajdonképpen mindenre, könnyűszerrel beláthatná ezt is.