A New York Times-nál nem olvasták a 444 cikkét

Ezért felelőtlenül elismerték a magyar oltási eredményességet. Pedig Uj Péter propagandaoldala tisztán és világosan megmondta, hogy totális csődöt mondott az oltási rendszer hazánkban.

Ugye kezdhetjük azzal, hogy nincs a világon tökéletesen működő rendszer?

Köszönöm.

Aki az ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik, vagy nagyon naiv és tájékozatlan. Ékes példái erre azok a nyugati bezzegállamok és az EU, amelyek az utóbbi években számos krízishelyzetben mutatták meg döntésképtelenségüket és a rosszul működő állami és szövetségi rendszereiket.

  • Ilyen volt a migránsválság, amelyben nem tudtak megfelelni a politikai vállalásuknak, ezért nem voltak képesek megvédeni a saját őslakos polgáraikat és a bevándorló tömegeket egymástól.
  • És ilyen a koronavírus-járvány is, amelyben számos alkalommal mutatkoztak meg a rendszereik gyengeségei.
  • És igen, Magyarországon is előfordul, hogy a több tízezer embert mozgató, koordináló rendszerben hibák adódnak.

Hülye, aki azt hitte, hogy ez nem fordul elő velünk.

Ahogy az is hülye, aki azt hitte, hogy amikor előfordul, akkor nem fog ráugrani az ellenzék teljes erejével, vagy a 444, mint az ellenzéki politikai erők lakájmédiája.

Kezdő szülőként rendszeresen pánikba estünk, amikor valami baja volt a gyereknek. (És sokszor akkor is, amikor nem volt semmi baja.) A gyerekorvosunk nagy türelemmel magyarázta nekünk, hogy mikor mit kell tenni a pánikolás helyett. A higiénés aggódásunkra például azt válaszolta, hogy jobb ha tudomásul vesszük, hogy egy alapos fertőtlenítő kézmosás utáni pillanatokban újra, sejtenként tízezrével jelennek meg baktériumok rajtunk. Nos, ilyen az itt leírt történet is. Mert az egyszerűen törvényszerű, hogy a legjobban irányított rendszerben is hiba történik, ahogy az is törvényszerű, hogy ha egy sajtóterméket azért finanszíroznak, hogy hibákat hazudjon, illetve ha tényleg megtörténik, akkor ezerrel felnagyítsa és propagandát csináljon belőle, akkor ezt fogja tenni.

Nincs ezzel semmi más dolga az állampolgárnak, csak a helyén érdemes kezelni, illetve arra figyelni, hogy mit mondanak az objektív számok.

Jelenleg azt, hogy az EU-ban a második, a világon a 13. helyen állunk a lakosságarányos oltásokban.

kapcsolódó