A befogadó, szivárványos safe space-ekkel kibélelt hazai SSC-s multikulti közeg egyik legnagyobb büszkesége, hogy vallástól, származástól vagy szexuális orientációtól függetlenül érvényesülhet itt az ember(i erőforrás) az irodán kívüli elmaradott, kelet-európai Mucsa-világgal ellentétben, ahol a tomboló diktatúrában bizony már ellenvéleményt megfogalmazni sem lehet a kormánypropagandával szemben - legalábbis komoly következmények nélkül.
A multik zászlajára tűzött egyik, ha nem épp a leginkább képmutató hazugsága ez.
Különben miért csak ők (tehát nem az állami szervek, mint például a náci Németországban a múlt században) gyűjtenének olyan személyes adatokat, mint például a bőrszín, a származás, esetleg a szexuális orientáció?

A döntő többségében valójában kirívó hozzáadott értéket nem képviselő, gombnyomogató irodai munka elvégzéséhez vajon miért fontos bármelyik információ? A „statisztika szerint" egy hetero fehér férfi ügyetlenebbül rögzít adatot vagy rosszabbul beszél angolul, mint egy saját neméhez vonzódó fekete nő? A teljesítmény ugyanis nem genetika kérdése. Bár a képmutatás a részvényeseket sem kerüli el, így lesz a profit mellett a sokszínűség a cég legfontosabb hozománya, pusztán lelkiismereti okokból. (De a dolgoknak ezt a részét sorozatunk egy újabb részében fejtjük ki bővebben.)
Vagy esetleg nézhetnék csak azt, hogy ki végzi jobban a munkáját?
Eltekintve persze attól az apróságtól, hogy ezekből az egyébként érzékeny adatokból külsős cégeknél elemzések, kimutatások készülhetnek a tengerentúlon (szia, GDPR!) a topmenedzsment számára. Persze a kollégák véleményét jó hipokrita módjára összegyűjtik, de a lényeg természetesen az, hogy mennyire "színesre" sikerült összesepregetni az „emberi erőforrásokat" a kontinensek különböző telephelyein.
Olyan anyavállalatoknál, ahol az igazgatósági tagok döntő többsége 30 év feletti heteroszexuális fehér férfi (volt már az elmúlt 30 évben is - bízzunk benne szakmai/piaci alapon összeválogatva, nem a fenti kérdőív miatt), vajon mi lehet fontosabb annál, hogy ki végzi el a gagyi melót a lokációkon, talán a profit? Oh, wait!
Az intranet és a központi levelezések fő témája a mindenféle külső és belső csatornákon megjelenő melldöngetések, amelyek arról adnak hírt, hogy a világ végén (vagy akár a TE lokációdon) rendkívüli, máig egyedülálló esemény történt a vállalat életében: XY fekete transgender férfi-nő került valami értelmezhetetlen de mindenképp hangzatos nevű pozícióba.
Persze ilyenkor joggal fogalmazódhatnak meg bennünk a következők:
Mit is jelent valójában az „alkalmas jelölt” szókapcsolat? Mire is alkalmas? A munka maradéktalan elvégzésére? Mi is a munka valójában: a reprezentálás vagy a hozzáadott érték?
Ha azért került oda, mert egyszerűen ő volt a legjobb, legalkalmasabb jelölt, miért kell kiemelni a bőre színét vagy szexuális orientációját? Safe space-ben nem alapvetés, hogy mindenki egyenlő?
Ki is a kirekesztő igazból? A pozitív diszkrimináció csak azt eredményezi, hogy akadnak majd egyenlőbbek az egyenlőbbeknél. Így lesz a négy láb jó, a két láb rossz! A legfogósabb kérdés viszont továbbra is az marad:
vajon miért nem foglalkoztatnak a multik romákat? Éljen a sokszínűség!
(Köszönjük Dr Kotász barátunknak a közreműködést!)