- A Momentum 2017 környékén a politikai kultúraváltás ígéretével robbant be a magyar közéletbe.
- Az azóta eltelt időszak azonban erősen azt mutatja, hogy a vállalást nem sikerült maradéktalanul teljesíteniük.
- Most éppen az derült ki, hogy Cseh Katalin, a párt uniós képviselője nem túl etikus módon a napokban lemondatott pártelnök barátnőjét foglalkoztatja a brüsszeli stábjában.
- Volt már hasonlóra példa a hazai politikában: korábban Szegedi Csanád, a Jobbik volt EP-képviselője alkalmazta az akkori pártigazgató, Szabó Gábor húgát.
Fekete-Győr András barátnője jól fizető állást kapott Cseh Katalin momentumos EP-képviselő stábjában – derül ki a politikus uniós weboldaláról, ahol Simon Ágnes Gerorginát szolgáltatóként tüntetik fel. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy
a volt pártelnök párja politikai alapon kapott megbízást a párt egy másik vezető, ráadásul Brüsszelben tevékenykedő arcától.
A nyilvánosan elérhető adatokból nem derül ki pontosan, hogy Simon mennyit visz haza havonta a baráti lehetőségnek köszönhetően. Ugyanakkor egészen biztosan nem lövünk mellé, ha azt írjuk, több száz ezer forintos összegről van szó.
Az Európai Parlament oldalán elérhető információk szerint a szolgáltatók, amelyek lehetnek személyek és cégek is, a megválasztásuk szerinti országban segítik az őket foglalkoztató képviselőt, azaz Simon itthonról segíti Cseh munkáját. Tevékenységüknek célzottnak kell lenniük, részletesen meg kell őket határozni, és közvetlenül a képviselői megbízatás ellátásához kell kapcsolódniuk. Egyébiránt a szolgáltatóknak kifizetett költségek nem haladhatják meg a parlamenti asszisztensi keret 25 százalékát.
Fekete-Győr András először tavaly decemberben mutatta be kedvesét a nyilvánosságnak, amikor karácsony előtt egy közös, főzős fotót posztolt. Később szintén a Facebook-oldalán jelentette be, hogy barátnőjével gyermeket várnak. „Boldog vagyok, hogy megoszthatom veletek is a hírt: hamarosan apa leszek, kisfiunk születik” – kommentálta az örömhírt a politikus.

Simon egyébként szintén momentumos, a 24.hu januári cikke szerint projektmenedzserként dolgozik a pártban, ezenkívül barátja, a volt pártelnök közösségi médiás profiljait is ő kezeli.
A baloldali lapnak vallott a social médiával kapcsolatos elképzeléseiről is: „ne legyünk naivak, mindenki tudja, mi az, ami az algoritmus számára előnyös. Mindig sok lájkot hoz a cicás, barátos, barátnős kép”. Ez utóbbit élesben is bemutatta, amikor Fekete-Győr 2019-es szegedi fórumán lencsevégre kapott egy pórázra kötött kiskutyát az egyik momentumos pult előtt.
A hazai politikában bevett hagyománya van annak, hogy a politikusok Brüsszelben, egy-egy kinti képviselőjük mellett helyezik el rokonaikat, közeli barátaikat.
Szegedi Csanád, a Jobbik volt uniós képviselője egy időben akkreditált asszisztensként alkalmazta Szabó Gábor pártigazgató testvérét, Andreát. Ekkoriban a legkevesebbet kereső asszisztensek is nettó 1600-1800 eurót, azaz több mint 400 ezer forintot vihettek haza havonta.
Tavaly októberben derült ki, hogy Ceglédi Zoltán, politikai elemző, humorista helyi asszisztensként segítette Donáth Anna momentumos EP-képviselő munkáját, akinek egyúttal a stábjában is helyet foglalt. Az eset azért is volt különösen kellemetlen, mert Ceglédi előszeretettel határozza meg magát pártfüggetlen szakértőként. Egy korábbi, vele készült portréműsorban például azt mondta, nem dolga politikusok munkáját elvégezni, nekik kampányolni, és nem véletlenül nem dolgozik pártoknak és politikusoknak, mert így nem sorolhatja őt senki a „sajátjai” közé.
Cseh Katalin egyébként Fekete-Győr András barátnője mellett Tóth Csaba baloldali politológust is foglalkoztatja uniós csapatában. A liberális szakember akkreditált asszisztensként dolgozik be a momentumos politikusnak.