A baloldali összefogásnak van egy, a résztvevők számára „ápol és eltakar” hatása. Sokkal kevésbé kénytelenek szembenézni azzal, hogy mind a választók körében, mind a szövetségi rendszeren belül egyre jelentéktelenebbek.
Kényelmes és könnyű lecserélni a választók által megunt saját márkajegyeket a kilencvenes évek MLM-rendszereit idéző, semmitmondó, kékeszöld, ferde csíkos arculatra, és potyautasként üldögélni a közös csónakban, amely Márki-Zay kapitány utasításai szerint teljes erővel halad a vízesés felé. Vannak, akik erősebben, vannak, akik gyengébben kezelik az evezőt, nem is mind egy irányba húzzák, de
a tendencia a Márki-Zay-féle jelszóval homlokegyenest ellenkezően: CSAK LEFELÉ!
Gyurcsány admirális meg a partról nézve röhögcsél, és már toborozza a következő futamra hajójának legénységét.
Nagyon valószínű, hogy a Demokratikus Koalíción kívül ennek a szentségtelen szövetségnek csak vesztesei lesznek. Bő egy hónappal a választások előtt alig leplezett undorral fogják egymás kezét, legfeljebb olyan, potya megjelenési lehetőségekben hajlandóak együttműködni, mint a héten történt spontán Iványi Gábor-féle szentté avatási ceremónia.
Van azonban egy párt, amelynek már szinte a létezésére is emlékeztetni kell a választópolgárokat (na nem azért, mintha nagyon hiányoznának...): ez pedig az SZDSZ gyengébb minőségű reinkarnációja, a Momentum Mozgalom.
Emlékeztetőül: az előválasztási kampányban Fekete-Győr András egykori pártelnök és miniszterelnökjelölt-jelölt (nagyon tetszett ez neki, még mostanában is előszeretettel hivatkozik magára így) pártja történetében talán a legmagasabb fokú érdeklődést tudta kicsikarni – legalábbis az ellenzéki választóktól és a finom, Mr. Bean-jellegű humorra fogékony hírfogyasztóktól. Kevesen csináltak ugyanis magukból akkora bolondot, mint az ifjú FeGyőr, aki csak gyalázatos első forduló szereplése után értette meg, hogy itt bizony nem vele, hanem rajta nevetnek.
Fekete-Győr tehát felfelé bukott, megkapta a listavezető helyet (kérdés, hogy ez mire lesz elég), és visszaállt a sorba, ahova való.
Az ifjú román liberális párt pedig tisztújítást tartott, a két uniós képviselő kishölgy egyikét, Donáth Annát bízták meg azzal, hogy kivezesse a Momentumot a politikai zsákutcából, amibe elődje vezette.
Ma már bátran állíthatjuk, hogy ez nem hogy nem sikerült, de a Donáth-korszak politikai teljesítményben meglepő módon még az előző vezetést is alulmúlja.
Az eredetileg harcos antikorrupciós, ellenzékváltást követelő, saját hazáját előszeretettel eláruló párt még korábbi önmagának is legfeljebb halvány árnyéka. Nincsenek saját kezdeményezéseik, nincs számottevő hozzáadott értékük a kampányhoz, és a szövetségen belül is érzékelhetően egyre jelentéktelenebbek.
Márki-Zay saját pártépítési kísérlete során megpróbált tőlük elcsaklizni ígéretesnek tűnő jelölteket. Sajtóértesülések szerint legfeljebb annyi mandátumra számíthatnak a közös listán, mint az évtizedek óta tetszhalott állapotban vergődő posztkomcsi MSZP–Párbeszéd, és nem nagyon hallani arról, hogy bármely politikusuk számíthatna a képzeletbeli Márki-Zay-kormányban fontos beosztásra.
Soproni Tamás terézvárosi polgármester ténykedéséből egyre több választónak látszik az is: nincs itt semmi újdonság, az egykori szabaddemokraták egyenes ági örökösei pont ugyanolyan hátba szúrós, mutyizós társaság, mint szellemi elődeik voltak.
Donáth Anna elnök pedig teszi a dolgát, amivel megbízták: ígérget, félrebeszél, feljelent.
Érdemes megnézni a Partizán vele készült, 60 perces interjúját – feltéve ha az Olvasónak alvásproblémái vannak. Garantált dögunalom.
Ezt kínálja néhány héttel a választások előtt az egyetlen magyar liberális párt.
