Hoppál Péter alig egy-két hónapja tért vissza régi-új hivatalába, máris kemény tempót diktál államtitkár-társainak, olyan hévvel vetette bele magát a kultúrpolitikába.
Onnan látszik, hogy bőven van mit tennünk a nemzeti hegemóniáért, hogy bármit mond Hoppál, a belpesti értelmiség azonnal sivalkodni és szűkölni kezd.
Most éppen azért, mert kijelentette, hogy felülvizsgálja a támogatási rendszert, és a felforgató, anarchista csürhével egy követ fújó noÁréknak egy kanyi nem sok, annyi sem fog jutni.
Hogy őszinte legyek, én nem tértem még magamhoz a válaszvideója láttán. Személyesen is érintett vagyok ugyanis ebben az Áron-ügyben, mert annak idején az SzFE-ről volt egy körülbelül négy órán keresztül tartó vitánk, mely során azt a rendkívül egyszerű fogalmat sem értette meg, hogy mi a magántulajdon.
Ugyanis ezen keresztül igyekeztem neki szemléltetni, hogy ha nem tetszik neki az egyetem új vezetése, alapítson másikat, és ott az fog tanítani, akit ő hív. És most belekezdett ugyanebbe a mismásolásba, hogy ő ugyan egy kanyit nem kapott közvetlenül az államtól.
Ebben van a taktikázás! Megérne egy oknyomozást, hogy kitől és hogyan nyert pénzeket a mozgalmuk, de azért Molnár Áron valahogy a Hadik-filmben is feltűnik, ami kifejezetten állami projekt. Hogy van ez Áron? A videódban azt mondod, nem kapsz pénzt a rendszertől, aztán kiderül, hogy igen?
Lehet, hogy a noÁr nem kapott direkt állami forrást, de Hoppál nem is erről beszélt, hanem arról, hogy a hozzád/hozzátok hasonló felforgató csőcseléknek – legyen az a ti gittegyletetek vagy másik – nem fog az adófizetők nehezen összekapart forintjaiból utalni.
Egy nemzet kultúrpolitikája nem oldódhat fel az egyenlőségben, nem juthat mindenkinek egyenlő mértékű forrás. Nem csupán azért, mert a liberális és globalista szerveződések mögött elképesztő nemzetközi tőke áll, és talán a magyar adóforintokat nem erre kellene tékozolni, hanem van ennél egy fontosabb tényező is. Méghozzá a nemzeti politika.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, de négyévente arról (is) választunk, hogy ki diszponáljon az állam költségvetése felett, mire szánjon pénzt. A magyarok túlnyomó többsége úgy döntött, hogy maradjon nemzeti hatáskörben a kultúrpolitika, és az ország javát szolgálva költessék hát rá a pénz. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy mindenféle destruktív posztmodern influenszert kitömjünk milliókkal, hogy aztán abból a pénzből folytassa nemzetellenes ármánykodását.
A pluralizmusnak a vélemények közt van a helye, és nem a nemzet kultúrpolitikai stratégiájában – már ami a kommunistákat és anarchistákat illeti.
