A legkedvesebb szalagcímekkel köszöntjük fel utólag Orbán Viktort

Sokan kívántak boldog születésnapot a miniszterelnöknek, mi sem akartunk kimaradni a sorból. Ennél speciális ajándékot nem kapott a kormányfő, az biztos!

Valószínűleg senkit nem ér már meglepetésként, hogy a 12 éve hivatalban lévő miniszterelnökünk, Orbán Viktor születésnapjáról nemcsak politikai szövetségesei, de az ellenzéki és a kormánypárti sajtó is megemlékezik.

Az idén 59 éves kormányfő kivételes körülmények között, brüsszeli tárgyalóasztaloknál, hajnalba nyúló érdekérvényesítő küzdelemmel „ünnepelte” a jeles napot. 

Ahogy a Kontra is beszámolt róla: Orbánnak éppen a születésnapján sikerült kialkudnia, hogy a brüsszeli kecske is jóllakjon, de a magyar (és egyúttal a szlovák és a cseh) káposzta is megmaradjon: a kőolajembargó ellenére Magyarország szénhidrogén-ellátása továbbra is biztosított.

Ez nemcsak azt jelenti, hogy a kormány legalább a vállalt határidőig tartani tudja a hatósági áras üzemanyagot a magyar fogyasztóknak, de minket várhatóan nem fenyeget a Nyugat-Európa számára nagyon is valóságos hiány.

A születésnapja alkalmából tehát győzelmet, energiabiztonságot és szuverenitást hozott haza, melyet a sajtó is értékelt. Így mi is egy különleges ajándékkal leptük meg a kormányfőt. 

Mivel Olvasóink már megszokhatták, hogy ilyen esetekben a „savanyú a szőlő” elv alapján dolgozó függetlenobjektív médiumok fröcsögéséből szemlézünk, ezért most a különleges, kettős ünneplésre való alkalomból elsősorban a pozitív – néha már a negédesség határát súroló – baráti sajtóból válogattunk címeket.

origo.hu

Az Origo rendkívül kedves címe akár arra is engedhet következtetni, hogy a többi ország kormányfője megalkuvó, szerény szellemi képességű, vagy szándékosan rosszat akar országának, mindenesetre igen figyelmes bók az ötvenkilenc éves kormányfő tiszteletére!

 

A Hír TV több más médiumhoz hasonlóan az életpálya rövid bemutatásával köszönti Orbánt, emlékeztetve mindenkit az egyedülállóan sikeres karrierjére. Kedves Kollégák, nemrég voltak választások, a reklámízű életrajz időzítése kicsit megkésett!

index.hu

Az index.hu-ról a független sajtó folyamatosan sejteti, hogy valójában egy kormánypárti propagandagyár. A születésnapi győzelemről szóló hír címe azonban inkább tényközlő, mint törleszkedő. A tanulság: ha valaki nem szidja Orbánt, az propagandista. Az Indextől ez a korrekt beszámoló is megfelelő ajándék!

hirado.hu

A tematikus anyagok közül minden kétséget kizáróan kedvencünk a hirado.hu online kiadásának „Ki mondta?" című kvíze, melyben az olvasó kitalálhatja, hogy az adott mondatot Orbán vagy a születésnapját szintén május 31-én ünneplő színészlegenda, Clint Eastwood mondta-e. Tudta-e Ön, hogy miniszterelnök úr kedvenc színésze az idén már 92 éves filmcsillag?

mandiner.hu

A Mandiner a Politicót szemlézte, akik a brüsszeli győzelmet – és talán a születésnapot is – igencsak hízelgő értékeléssel és egy ellenállhatatlan félmosollyal a kamerába néző Orbán Viktor-képpel ünnepelték.

privatbankar.hu

A Privátbankár mostanában élen jár a kattintásvadász címekben. Bár a cím következtetése stimmel, a túszejtés talán egy kicsit erős. Ennek ellenére a cím a magyar érdek érvényesítését kiemelve korrekt.

varosikurir.hu

Végül egy tavalyi köszöntés: a legendás vendéglátós- és mulatóskirály, Fásy Ádám leányával, Zsülivel előadott duettel köszöntötte Orbán Viktort a születésnapján. A köztudottan jobboldali elkötelezettségű előadó számára betegsége idején a miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait, amiért Fásy Ádám azóta is hálás.

Küldjük ismét miniszterelnök úrnak a dalt! Isten éltesse így utólag is, még legalább egyszer ennyi ideig!