Az ellenzéki sebnyalogatás soha nem érhet véget. A 444-en most is jópofa véleményeket, elemzéseket olvashattunk: pénteki cikkükben Ember Zoltán (Iránytű Intézet), Hann Endre (Medián), Róna Dániel (21 Kutatóközpont) és Závecz Tibor (Závecz Research) közvélemény-kutatók reagáltak a portál augusztus végi állításaira.
- Ekkor arról számoltak be, hogy az ellenzéki kampány vezetője, Zaránd Péter és adatelemzői új közvélemény-kutató céget indítanak.
- A megkérdezettek egybehangzóan azt mondták, válságban van a szakma. Olyan gyenge kutatási anyagokat kaptak a kampány során, hogy azokból nem lehetett előre látni, hogy ekkorát fog bukni az ellenzék. Ezért szerintük új módszerekre van szükség.
Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője a fentieket azonnal, ellentmondást nem tűrően cáfolta a portál mai anyagában:
De hogy teljes legyen a kép, ehhez jött még pár erős elszólás (?) a mediános Hann Endrétől:
Ez most tényleg így elhangzott? Az kemény.
De ki is az a Hann Endre? A Medián veterán alapítójának, jelenlegi ügyvezető igazgatójának életét elválaszthatatlanul végigkísérte a kutatás-elemzés – ugyanúgy, ahogy ő is végigkísérte a belpolitikát. Már 1969-ben a Tömegkommunikációs Kutatóközpont kérdezőbiztosa lett, sőt, csak érdekességképpen: már osztálytársával, Nádasdy Ádámmal is színes grafikonokon ábrázolták a slágerlisták állását. Persze Hann a rendszerváltást is végigkísérte: bár később kilépett, aktívan részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózata, illetve alapítóként Szabad Demokraták Szövetsége munkájában. Ugyanekkor, 1989-ben alapították a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetet is.
Vissza a jelenbe: Hann Endréről mindenképpen érdemes még megemlíteni, hogy nemrégiben személyiségi jogi pert indított az Elkxrtuk című film készítője, a Kálomista Gábor vezette Megafilm Kft. ellen. Hann azt sérelmezi, hogy véleménye szerint a fikciós filmben szereplő Endrét róla mintázták. Mint ismert, az alkotásban az Endre nevű szereplő egy közvélemény-kutató intézet igazgatójaként hamis adatokkal manipulálja a közvéleményt, meghatározó háttérfiguraként pedig a politikai életet is befolyásolja.

Hát igen, ezek valószínűleg elég súlyos vádak lennének egy tényfeltáró dokumentumfilm esetében... Ám minden bizonnyal nem is állhat távolabb ettől a valóság! Hiszen ez csak egy játékfilm.
Persze azért Hann is bevallott ezt azt. Például valójában sosem rejtette véka alá liberális neveltetését és politikai elköteleződését, és azt is nehéz volna letagadniuk most már, hogy a mára liberális főpolgármesterré érett Karácsony Gergely a Medián mellett 2002 és 2008 között a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként is dolgozott. Hogy tetézzük: a Medián ugyanekkor, a Gyurcsány-kormány alatt több mint 700 millió forint értékben kapott megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól, annak egyik legfontosabb tanácsadó és felméréseket végző partnereként.
kapcsolódó
-
Korábban Lázár "feleség-veréséről" készíttetett kutatást, Hann Endre most mégis hitelrontásról beszél az Elk*rtuk kapcsán
A Medián igazgatója azon húzta fel magát, hogy a pénztáraknál jól teljesítő filmben érintették a Gyurcsány-érában betöltött szerepét. Endre bácsi, a jólétben megöregedett, a függetlenségére nagyon büszke balos értelmiségi egyenesen úgy tartja, hogy durva hitelrontás történt. Érdekes módon akkor nem mondott ilyeneket, amikor közvélemény-kutató cégével többek között azt firtatták, elhiszi-e a választó, hogy Lázár János veri a feleségét, agresszívan bánik munkatársaival.
Szóval bármilyen hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet – vagy ha mégsem, hát hazug, rosszindulatú és tendenciózus.
A Medián, így Hann Endréék legnagyobb és legolcsóbb szemétsége azonban talán mégsem ez volt, hanem az a 2005-ös hódmezővásárhelyi munkájuk, amikor
többek között azt firtatták, elhiszi-e a választó, hogy Lázár veri a feleségét, és agresszívan bánik munkatársaival.
Hogy ne merüljön gyorsan feledésbe Hann két kiszólása, mi is visszakérdeznénk kettőt:
...az igaz, hogy valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek.
Igen? Nahát! És milyen kutatások-közlemények voltak ezek? Kik végezték a ezeket a „kutatásokat”? Mit és kit, kiket szerettek volna befolyásolni?
Összefoglalva, az a baj, hogy nagyon nagy a zaj, nincs minőségi kontroll, nincs nagyobb súlya a jó mérésnek, mint a rossznak.
Érthető. A lázáros, 2005-ös kutatásnál mi volt pontosan a minőségi kontroll?
De abban biztosak lehetünk, hogy Karácsony már nála és Gyurcsányék alatt is kiváló munkát végezhetett. És hogy ha valaki hibázott is, az biztosan nem ő volt... (ő mondta)