Véget ért egy korszak Nagy-Britanniában.
Mikor elkezdtük Boris Johnsonnal foglalkozó cikkünket összeállítani, még erősen kérdéses volt, vajon sikerül-e ismét úrrá lennie a legbelső köréig beszivárgott bizalmatlanságon és stabilizálnia a pozícióját.
Nem sikerült.
Röviden összefoglaljuk, amit az elmúlt évtizedek legmókásabb brit politikusáról tudni és említeni érdemes.
Johnson sorozatban a harmadik brit miniszterelnök, aki hivatali idejének vége előtt kénytelen távozni. Még mielőtt a szokásos hazai ellenzéki reménykedés elkezdődne, megnyugtatnánk mindenkit: a londoni események nem fognak a Karmelita kolostorig gyűrűzni, Orbánt nem rántja magával Boris bácsi.
A sokszor angol Trumpként is emlegetett politikus kétségtelenül inkább kivételt erősítő szabály, mint tipikus tory életmódot és politikai stílust képviselő kormányfő a szigetország életében. Rendezetlen lenszőke hajával, könnyen érthető, népszerű beszédstílusával és botrányaival nem klasszikus brit konzervatív szerepmodellként fog a történelemkönyvek lapjaira kerülni.
Ennek ellenére az elmúlt évek európai politikájának emlékezetes és meghatározó szereplője volt, a Brexitről szóló népszavazási kampányban külügyminiszterként betöltött szerepe a vergődő, hanyatló Európai Unió történetének egyik legnagyobb kudarca.
Johnson az elmúlt 15 évben csupa fontos posztot töltött be: London főpolgármestereként dolgozott 2006-tól nyolc éven át, majd ügyesen manőverezett kormányzati, majd miniszterelnöki pozíciókba a belpolitikai áramlatok között. Elődjének, Theresa Maynek a kormányában külügyminiszteri posztot töltött be, melyről lemondott, ezzel hozzájárulva főnöke ellehetetlenüléséhez és megszerezve pártjának támogatását a kormányalakításhoz. 2019-ben aztán kinevezését választáson erősítette meg Nagy-Britannia népe.
Az öntörvényű, különc politikustól már önmagában az is szép teljesítmény, hogy idáig képes volt pártjának támogatását biztosítani.
A Brexittől függetlenül finoman fogalmazva is sokat vitatott módszerekkel kormányozta Nagy-Britanniát. Hivatali idejét kisebb-nagyobb stiklik és botrányok kísérték végig, melyek végül karrierjének végét is okozták. Bár Johnsont ismerve egyáltalán nem volna meglepő, ha pár éven belül ismét meghatározó erővé válna a szigetországi konzervatívok között.
A brit sajtóban és közéletben már év eleje óta rebesgetik, hogy a sorozatos botrányokat karrierje várhatóan nem éli túl, ennek ellenére igen elszántan küzdött, hogy mentse, ami menthető: még múlt hónapban is maga mögé tudta állítani a konzervatív képviselőcsoport többségét az ellene kért bizalmi szavazáson. A tavaly óta tartó botránysorozat miatt nem meglepő azonban, hogy végül saját kormányának tagjai közül is napról napra többen jelezték neki: itt az ideje, hogy átadja másnak a helyet a kormány élén.
Korrupciós botrányba keveredett, mikor adományból próbálta a Downing Street 10-es szám alatti szolgálati lakást felújítani (még magyar léptékben is elhanyagolható, pár százezer fontos kiadás, mely azonban szimbolikus szempontból nagyon megtépázta Johnson hitelességét). Több ízben döntött úgy, hogy saját véleménye és belátása szerint hoz döntést az angol törvények és szokások ellenére - ezek közül a legnagyobb felháborodást talán az öthetes parlamenti kényszerszünet elrendelése váltotta ki. De nem volt rest barátait és szövetségeseit olyan helyzetekben is megvédeni, mikor például munkahelyi zaklatásban vagy egyéb szexuális bűncselekményben vétkességükhöz nem fért kétség.
Az ibizai partycsászár imázzsal milliók számára népszerűvé vált Johnson vélhetően nem vetette meg az élet napos oldalát még a legsötétebb időkben sem.
A frissen bukott tory miniszterelnök fizimiskáját látva talán hihetőnek tűnnek azok a vádak, melyek szerint a kormányfő a legszigorúbb COVID-járványügyi korlátozások idején szervezett bulikat. Ezzel a balhéval úgy is beírta magát országa történelmébe, mint az első hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért hivatalosan is elmarasztaltak.
Lemondása nem jelent azonnali változást a kormány élén. A konzervatív párt elnöki posztjáért folytatott versengés végét jelentő tisztújító kongresszusig még Johnson tölti be ügyvezető jelleggel a miniszterelnöki posztot. Ez a rövid idő már túl sok botrányos vagy vitatott intézkedésre várhatóan nem lesz elegendő, de
talán a Brit Nemzetközösségből még megpróbálhatja kiléptetni országát. Esetleg Angliát lecsatolni és távolabb úsztatni az öreg kontinensről. Elvégre a mai politikai helyzetben minden lehetséges és annak ellenkezője is.
