Kontra: Néha elcsodálkozom azon, hogy a klímaváltozás kérdése néhány év leforgása alatt teljesen leuralta a politikai diskurzust. Jót tesz ez az „ügynek”?
Tóth Máté: A klímaváltozással, ahogy a környezetünk védelmével nagyon is foglalkoznunk kell, ezek ugyanis húsbavágó kérdések. De valóban azt láthatjuk, hogy slágertémaként a politikai csatározások és ideológiavezérelt politikai nagyotmondások csapdájába került. Ráadásul olyanokéba, amelyek lejáratják, hiteltelenné teszik, és a többi divattémával – lásd BLM, LMBTQ – egy polcra helyezik ezt a kardinális és eredetileg nagyon is jobboldali természetű kérdéskört.
A klímakérdést jelenleg olyan hiteltelen, mondvacsinált vagy épp korábbi marxista, lejárt szavatosságú tartalmakkal csomagolják össze, melyek mint csalárd árukapcsolások elnyelik, eltérítik, sőt el is inflálják azt. Pedig komolyan kéne venni mindazt, ami a klímával történik.
Figyelembe kell venni, hogy az emberi tevékenységnek is hatása van a változásaira – pozitív és negatív irányban egyaránt.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az emberi, úgynevezett antropogén negatív hatások tekintetében jelenleg Európát terheli messze a legkisebb felelősség, a világon messze mi élünk a legkörnyezettudatosabb módon. Így meglehetősen önsorsrontó, amikor Európában klímasztrájkolnak a Netflix-mozgósításnak engedelmeskedő elkényeztetett nyugati tinilányok.
A zárójel bezárásával azonban el kell azt is mondanunk, hogy a klímavédelem életbevágóan fontos téma kontinensünkön is, és ami a cselekvés helyes fókusza: lokálisan is.
Figyelmesnek kell lenni, mert a jelszavak mögött egy rakás leegyszerűsítés áll, és ez a nagy lármában lehetetlenné teszi azt, hogy a tudomány is hallassa a hangját.
Kontra: Mi a klíma, amit védeni kell?
Tóth Máté: A légkör fizikai termodinamikai állapota, amely termodinamikai állapotjellemzőkkel, állapothatározókkal írható le. Ezeknek az együttese értékhalmaza a klíma, tehát nagyon-nagyon sok tényezőből áll. Matematikai képletekkel lehet a legpontosabban leírni.
Ez egy komplex rendszer, és mint ilyet, nem lehet dialektikus marxista logikával leírni, leredukálva az elemekre vagy pláne egy-egy elemre a folyamatokat. A folyamatoknak ugyanis van egy aggregált hatásuk. Ezek összeadódnak, és számos komponensből tevődnek össze.
Egy komplex hálózatot nem lehet leegyszerűsíteni egy-egy komponensre, márpedig most éppen ez történik. Kizárólag az átlaghőmérséklet-emelkedést emlegetik, és azt azonosítják a klímaváltozással.
Kontra: Honnan ered a tévedés, mit egyszerűsítenek le, értenek félre a főállású klímavédők?
Tóth Máté: A hivatkozási alap, hogy a XIX. század végétől, a napjainkig terjedő időszakban a légkör globális hőmérséklete 0,9 Celsius-fokos növekedést mutat.
Ez azonban megint csak egy összetett kérdés, a klímaváltozás nem írható le kizárólag a légkör melegedésével. Ahogy egyébként önmagában a CO2 légköri koncentrációjának a növekedésével sem, erre Garbai László professzornak a Fizikai Szemlében jelent meg egy nagyon fontos cikke.
Félreértés ne essék, ez a „komplex hálózatok” kifejezés nem a „bonyolult kérdés” szinonimája, hanem egy fontos tudományos megközelítés az összetett folyamatokra.
A klímakérdés kapcsán a komplex hálózatok, az összetett folyamatok megértése lenne a fontos, hiszen választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy a hőmérséklet-emelkedésben mekkora az antropogén hatások aránya; vagy hogy a CO2 növekedése, például a vízgőzzel és más elemekkel kölcsönhatásban mit eredményez.
Kontra: Mérhető az emberi ráhatás mértéke?
Tóth Máté: Kérdéses, hogy az 500 millió négyzetkilométeres földfelszín 70 kilométer magas atmoszférájában végrehajtott légköri mérések mennyire pontosak.
Ahogy az is kérdéses, hogy a légkörben lezajló fizikai folyamatok mennyire állnak egyensúlyban, lehetséges-e egyensúlyi pontot mérni. A légkört folyamatos hatások érik a földfelszín irányából. Úgy képzelhetjük el a légkört, mint egy energiatartályt. Alulról, a Föld mélyéből, a Föld felszínéről is érkeznek hatások és a világűrből is. Ezek különböző időtartamúak, fázisúak, frekvenciájúak. Nagyon-nagyon sok hatást mérhetünk a klíma tekintetében.
Ez a tudomány feladata. Ezért jó lenne, ha jobban odaengednék a tudományt azok, akik szeretik leredukálni egy-egy nagyon egyszerű politikai vagy ideológiai üzenetre a klímaváltozás kérdését. Szeretik csalárd árukapcsolásokba rejteni azt, és szeretik inkább eszközként felhasználni a destruktív globalista-anarchista metanyelvükben, amivel a kormányokat, az államiságot, a nemzetet, Nyugat-Európát, a nyugat-európai ipart és civilizációt támadják.
Kontra: A Föld története során több lehűlésre és felmelegedésre is volt példa. Ennek van jelentősége a klímaváltozás vizsgálata kapcsán?
Tóth Máté: Természetesen igen. A 0,9 celsiusos emelkedés jelentőségét nem akarom lebecsülni. Ez nem is lenne illő, ugyanis komoly katasztrófák okozója világszerte, és még komolyabbaké lehet a jövőben! Azt azonban tudjuk, hogy
a középkorban az emberiség átélt egy mini jégkorszakot, amely nagyjából a XIX. században ért véget Nyugat-Európában. Ez tette lehetővé, hogy 1458-ban a Duna jegén koronázzák meg Mátyást.
Rendkívüli hidegek és hatalmas áradások követték egymást, egészen másképp alakult akkoriban az átlaghőmérséklet. Éppen ezért nem biztos, hogy jó ötlet – földtörténeti szempontból – egy-egy pillanatból vagy egy-egy nagyon rövid korszakából hosszú távú következtetéseket levonni. Ha nem az emberi történelmet, hanem a földtörténetet nézzük, akkor azt látjuk, hogy óriási periódusok váltották egymást eddig is. Kétszer is előfordult az úgynevezett „hógolyóföld”, amikor a Földet borító jégtakaró minden irányban összeért. Emellett volt már irgalmatlan nagymértékű felmelegedés is.
Ezzel nem relativizálni akarom a kérdést, csak hangsúlyozni szeretném, hogy távlatokban érdemes nézni a klímaváltozást is. Akkor ugyanis már nem biztos, hogy azok a lózungok, a politikailag motivált mondások, amiket most a klímaváltozás kapcsán a Nyugatról hallunk, olyan nagyon megalapozottak, és igazolnák, hogy az ember „elpusztította a klímát”. Ezekben a narratívákban azt látjuk, hogy mindezért a fehér ember felelős, különösen a nyugat-európai ember. Azok közül is inkább a férfiak és az adófizetők, a heteroszexuálisok.
Ugye, hogy ilyen csalárd árukapcsolások halmazában találjuk meg a klímakérdést? Ez leplezi le, hogy nem a tudományos felismerések generálta társadalmi aggodalommal állunk szemben, hanem valójában ideológiai, neomarxista tartalmak jelennek meg, régi mechanizmusokban újracsomagolva. A természettel a legtermészetellenesebb tartalmakat kapcsolják mindezt össze.
A klímavédelem érdeke, hogy e tevékenységettudományos, társadalmilag is tudatos alapon tegyük, és ne ideológiailag vezérelten.
Már csak azért is, mert nem a globalista hangoskodók, a műanyagpohárból szójalattét szürcsölő, villanynagyfogyasztók fognak tenni a klímáért, akiknek annyira nincs közük a természethez és a természetihez, hogy életükben nem jártak még a hegyekben.
Sírva fakadnak egy döglött galamb látványától, tagadják a természeti hierarchiát, egyenlőtlenséget, táplálékláncot, a húsevő szemfogat, a vérségi nemzeteket és biológiai nemeket. Ebben a helyzetben a természetben értéket látó, a természet törvényeihez igazodni akaró, fegyelemre és önfegyelemre képes államok és társadalmak cselekvésére van szükség.
Kontra: Különösen, hogy hatalmas aszályokat élük meg évek óta.
Tóth Máté: A mezőgazdaságban jelentkeztek az első aggasztó tendenciák. 2015 óta Európát egy olyan nagymértékű aszályos periódus sújtja, ami hatalmas károkat okoz a mezőgazdaságban. Ez azonban több okra is visszavezethető.
Magyarország vonatkozásában például tudni kell, hogy a középkorban a törökök kiirtották az ország középső részén található erdőket. Az Alföld mostani sivár képe, a puszta ekkor alakult ki.
A sokak által egy anakronisztikus legyintéssel elintézett Árpád, ez a primordiális hős zseniális adottságú országot foglalt el vagy foglalt vissza. A történészek ez utóbbin vitatkoznak, viszont azon nincs vitatnivaló, hogy a flóra, a fauna, a vízháztartás, a hőmérsékleti viszonyok, a mezőgazdasági adottságok szempontjából tényleg a legjobb helyek egyike a Kárpát-haza. A középkorban a leggazdagabb királyi vadászterületek és erdők még az Alföldön voltak.
Az azóta eltelt idő alatt sok minden változott, szabályoztuk a folyóinkat is. Az utóbbi évtizedekben azonban az a legaggasztóbb, hogy egy fél méterrel lejjebb húzódott a talajvíz szintje. Ez már szignifikáns változás, kézzelfogható probléma. Persze sok helyen jelentkezik hasonló: Ázsiában, Afrikában, Dél- és Délkelet-Európában egyaránt.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a klíma, az éghajlat, a környezetünk kérdéseivel lokálisan kell foglalkozni, mivel cselekedni is itt lehet. Ha meg akarod menteni, megváltoztatni a bolygót, akkor menj haza, és tegyél a tiéidért, kezdd el magad körül.
A klímakérdésben is az lenne a helyes, ha helyben tennénk fel magunknak a kérdést: mit tehetünk mi személyesen az Alföldért vagy Tihany érzékeny ökoszisztémájának megóvása érdekében? Mi az a helyes tervezés, társadalmi magatartás, ami megóvja a környezetet?
A most uralkodó parttalan, globális aggódás semmilyen kézzelfogható eredményre nem vezet. Nekünk – a példánál maradva – a saját Alföldünk vízháztartását kell stabilizálnunk.
Kontra: A vízszint csökkenése mivel jár együtt?
Tóth Máté: A talajvízszint fél méteres süllyedése azt jelenti, hogy átlagosan 130 milliméternyi csapadék hiányzik a felső egyméteres rétegéből. Ez az országos átlag. Ez a termésátlagokban is érzékelhető. A probléma részben oda vezethető vissza, hogy hiányoznak az erdők. Korábban máshogy nézett ki a fauna és a flóra a környéken, más volt a napfény-visszaverődés is.
Viszont az, hogy utólag, vagyis ahol (már) nincs, ész nélkül fákat ültetünk, amit Karácsony Gergely főkertésze akar, az azért nem jó, mert a fának óriási a vízigénye.
Tehát egy lehúzódott talajvízszintű, aszályokkal sújtott területen és időszakban elkezdeni fákat ültetni. Ezeknek hatalmas a vízigényük, és mindent elszívnak a földből. Ez így önmagában megint egy teljesen átgondolatlan koncepció. Fontos a rendszerjellegre tekintettel lenni.
Hogy mennyire komplex a rendszer? A klíma vagy az ökoszisztéma olyan, mint egy jó befőtt. Az nem működik, hogy kiveszek belőle egy szilvát, és visszazárom, egy hét múlva pedig visszateszem azt az egy szemet. Az már nem lesz ugyanolyan.
Ez az egész egy sokkal magasabb fokú tervezést igényel. Pontosan olyan magasabb fokú tervezést és cselekvést, mely jogilag-társadalmilag is magasabb szintet igényel: ez pedig az állam, a szuverén, cselekvő nemzetállam, az autoriter jog- és hatalmi forrás.
Vagyis a klímaváltozás miatt éppen több államra, erősebb, szuverénebb jogalkotóra van szükségünk, semmint az államok lebontására, amiért a klímaváltozás jelszavával visszaélő csalárd árukapcsolók agitálnak. Egyúttal egy fegyelmezettebb, tudatosabb, közösségibb és természetigenlőbb emberre: egy olyan emberre, aki a természettagadó globalista anarchistáknak pontosan az antitézise.
Kontra: A vízhiány ezek szerint komoly gondokat okoz majd a jövőben is. Egyre nagyobbakat. Mi lesz Magyarországgal, a Kárpát-medencével?
Tóth Máté: Ez egy nagyon fontos kérdés, ugyanis ahol víz van, ott élet van. És fordítva: ott van élet, ahol víz van. Ha a nemzetközi előrejelzéseket tekintjük, azok nagyon komoly vízhiányt jeleznek világszerte.
Egész földrészek fognak gyakorlatilag lakhatatlanná válni. Na, ez a Kárpát-medencére nem lesz igaz 80 év múlva sem.
Nyilván aggasztó az alföldi aszály, az elszikesedés. Bizony növények nitrogénmegkötő tulajdonsága nagyon-nagyon fontos, mert tápanyagban elszegényedik a talaj. Ezek a tényezők mind problémát okoznak, de összegészében a Kárpát-medence és benne Magyarország egy vízben nagyon-nagyon gazdag terület, ami felértékelődik majd a világ vízre szomjazó idegen néptömegfeleslegei szemében is.
Az a csökkenés, ami nálunk látható, nem hasonlítható össze a világ más tájain érzékelhető folyamatokkal. Nem is ugyanazok a problémák, nem is ugyanazokat a kezelési módokat igényli. Ám tény, hogy a tőlünk elfolyó vagy a rajtunk keresztül folyó vizeket felelősebb vízgazdálkodással vissza kell forgatni az ökoszisztémába. A vízgazdálkodás önmagában is a következő éveknek vagy évtizedek gondolkodásának egy rendkívül fontos területe lesz, és még mennyi ilyen van, lesz!
A klímakérdést tehát komolyan kell venni, és úgy is kell kezelni, ahogy az való: a felelősség, a szabályozás, a tudomány, a közösség, az államiság dimenzióin keresztül, és nem ezekkel szemben. Az előbbiektől ugyanis megoldások várhatók, az utóbbiaktól meg klímatüntetések, zaj és szemét.
