A katarezsi dilemmája, avagy mit gondoljon a technokrata-fideszes közgazdász?

A Fidesz megadta, a Fidesz most elveszi, ez van. "Kill your babies!" Ahogy gyerekkorunkban őszintén haragudtunk a szüleinkre - akár gyűlöltük is őket -, ha elvettek tőlünk valamit vagy éppen nem tudták megvenni, mert nem engedte a családi költségvetés, ugyanúgy "érteni vélem" most is haragot. De tényleg ez van, gyerekek. Véleménycikkünk a kata-balhéről.

Na ilyet az internetadó óta tényleg nem tapasztaltunk. 

Minden "vörös vonal" és Rubicon állítólagos átlépése után megjelennek azok, akik  nemrég még Fideszre szavazóknak mondták magukat, és utána felmondják a szocliberális enciklopédiát. Ezek az emberek természetesen kamuznak:

kivételként az elmúlt 12 év alatt Schmitt Pál plágiumügyét, az internetadót és a mostani kata-rezsibotrányt tudnám megemlíteni. Most bizony a fideszes tábor jól hallható (közvetlenül vagy közvetetten érintett) része is morgolódik és lázad.

Ahogy már mindannyian tudjuk, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) jelen formájában megszűnik, valamint a Fidesz 2012 óta sikerrel alkalmazott csodafegyvere, a rezsicsökkentés pedig szintén nem jár ezentúl akárkinek.

A kezdeti düh teljesen érthető: egész iparágak álltak át a rendkívül kedvezményes és méltányos katázásra; még az is kifehérítette vállalkozását, aki korábban rendszerint zsebbe kérte-kapta a fizetését, vagy éppen nem szeretett számlázni. Befizetsz havi 25, 50, 75 ezret, cserébe békén hagy a NAV - mindenki nyer!

Nem fogok most a már régóta ismert prókba és kontrákba belemenni, hogy az ellenzék meg se szavazta 2012-ben; hogy ez legalizált adócsalás, meg hogy bújtatott alkalmazásra használták. És különben is: miért most, évközben. Persze. Mindenesetre megnyugtató, hogy 2022-re mindkét intézkedést megszerette az ellenzék. De hát a sokak által szidott és virtuális bokszzsáknak használt bűnbak, a számomra teljesen semleges Parragh László is megmondta: a magyar találékony nép, csupán élt a törvény adta lehetőséggel. És ezután is élni fog.

A Fidesz megadta, a Fidesz most elveszi, ez van. "Kill your babies!"

Ahogy gyerekkorunkban őszintén haragudtunk a szüleinkre - akár gyűlöltük is őket -, ha elvettek tőlünk valamit vagy éppen nem tudták megvenni, mert nem engedte a családi költségvetés, ugyanúgy "érteni vélem" most is a haragot. De tényleg ez van, gyerekek. Háború van, válság van, a németeknél már arra készítik az embereket, hogy gyertyákkal hogyan növeljék majd a hőérzetet, ha lekapcsolják télen a gázt. Tudjuk, ezen szörnyülködtünk.

És a kommunikáció mikéntje sem különösen érdekel nagyon. 

Hogy lehetett volna jobban csinálni? Egészen biztosan. De ilyen időkben, amikor a szomszéd Ukrajnát éppen a nagytestvér-Oroszország falja fel rohamléptekkel, amikor az amerikai tőzsde lassan egy éve csak olvad (azaz lassú összeomlásban van), az infláció világszerte kétszámjegyű, nincs időnk finomkodni. Balta kell és sebesség.

És sajnos, bármennyire is fáj: a művészek, ételfutárok, újságírók (hm) társadalmi elismertsége ilyen környezetben nem kompenzálja azt az aránytalanságot, amit a kata számukra biztosít. Jelesül:

  • a katás ügyvéd havi egymilliós bevételből megtart 950 ezret, esetleg gombokat kiad még a helyi iparűzési adóra (mondjuk az éves 50 ezret); költött közterhekre úgy 5,4 százalékot.
  • a katás kreatív művész havi 500 ezres árbevételből 450 ezret tesz zsebre (mínusz kevés iparűzési), alig 10 százalékos levonással megúszta. 
  • az alkalmazott pénztáros, raktáros, árufeltöltő bruttó bére legyen egy nagyvonalú 400 ezer per hó. Ebből kézhez kap 266 ezret, a munkáltató teljes költsége viszont 452 ezer forint - a dolgozó a teljes költség 58,8 százalékát viheti haza. Figyelem! Ez még mindig sokkal-sokkal jobb, mint 12 éve!

kapcsolódó

A példák nem szélsőségesen kiragadottak, így működik a magyar világ. És persze tudjuk, hogy a zenész, az előadó sokszor csak szezonálisan - mondjuk nyáron, fesztiválokon - tud rendes bevételhez jutni. Őket ki fogja tartósan vagy akárhogy alkalmazni? Hát reméljük, ez is kiderül hamarosan. 

Tényleg értjük, hogy visszanézve borzalmas ezen agyalni, pláne év közepén, de ebben a helyzetben a kata egyszerűen fenntarthatatlan luxus volt.

Akárcsak az annyit átkozott rezsicsökkentés. 

Hát tessék: most akkor végre nem lehet medencét fűteni a rezsicsökkentett hőből! Ezt kérték... Végre takarékoskodásra van ítélve mindenki! Bár ilyen példát - a katásokkal ellentétben - személyesen tényleg nem ismerek, hacsak nem Horváth Csaba állítólagos fűtött pálmafáit tekintem annak.

Itt is be kell látni: vége a jó időknek világszerte, örökké mis sem tudjuk fenntartani a magyar oázist a háború közepén. Jó lenne persze közép-európai Izlandnak lenni, ahol a geotermikus energia szinte ingyen felfűthet minket igény esetén, de kicsit más a helyzetünk: mi bizony importra szorulunk, az energiaárak pedig túlzás nélkül "felrobbantak."

Hogy rengetegen rosszul fognak járni, főleg a vidéki, családi házas családok? Elsőre talán úgy tűnik, de várjuk ki a végét. Egészen biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi tervezet valóban csak egy prototípus, és még rengeteg finomhangolásnak örülhetünk őszig - ezt amúgy Novák Katalin is megerősítette, miután aláírta a vonatkozó törvényt. Éljen az agilis, társadalmilag méltányos projektvezetés!

Szemét zöld technokrata vagyok, és be kell vallanom, kicsit örülök is a fejleményeknek a nyilvánvalóan borítékolható szenvedés és joggal kétségbeesett vesztesek mellett: de NAGYON nem fogja megérni a pazarlás. Mert ezt se tagadhatjuk le: bizony rengetegen leszarják, hogy már húsz foknál üvöltve megy és csöpög az illegálisan felszerelt klíma, hogy télen is pólóban szeretnek sasszézni a harminc fokos lakásban, és hogy percekig járatják a motort feleslegesen. Igenis tessék odafigyelni és megbecsülni, ami van. Békeidőben is.

Az a baj, hogy sokan elhitték, hogy nekik és bárkinek JÁR és garantált a "nyugati" életszínvonal, vagy legalábbis annak a fogyasztói agyhalálba szorított illúziója. Ahol minket is csak azok az első világbeli problémák szomorítanak el, ha mondjuk nem tudom az okosredőnyt a firenzei hétvége alatt távolról rendesen lehúzni, vagy esetleg csak kakiláshoz felejtettük el magunkkal vinni a kétévente cserélt telefont (bár ez utóbbira nulla esély van).

És igen, ahol háborús helyzetben bárki komolyan úgy gondolja, hogy az SZFE, az Átrium és az ételrendelés mikéntje valóban álmatlan éjszakákat okozhat tömegeknek, vagy hogy eleve ezek közül bármelyik valós probléma lenne egy társadalomban, ebben a környezetben.

Hogy bárki hazudott, mismásolt volna, hogy Parragh mit mondott és milyen órája van, meg hogy hogyan lehet ilyet mondani?

Őszintén szólva és még egyszer: nem nagyon érdekel, mert itt bizony a probléma maga a fontos, és ezeknél ezerszer nagyobb kihívásokkal állunk mi még szemben a következő hónapokban-években. Bár kívánhatnám, hogy a következő választásokra lehessen egy olyan békés, gazdag országunk, ahol újra megengedhetik majd maguknak a kata 2.0-t. Tényleg.

Az ellenzék mindenesetre úgyis példásan el fogja végezni a munka hazaárulási és lázítási részét, részünkről pedig nem marad más, mint a fegyelem és az egység. A vezetés pedig véleményem szerint van annyira bölcs, hogy nem hagyja magát becsapni.

kapcsolódó

Szóval az ellenzéki vágyvezérelt gondolkodás szerint a Fidesz-KDNP sokadik őszödi beszéde lehetne ez (ezt is hányszor hallottuk már), és a forró ősszel megint bukik az Orbán? Bármi lehet. De amíg Pulai András lázasan számolgatja az excelében az ellenzék újabb reménysugarának fantáziált hatásait, addig a Fidesz szénné nyerte magát a múlt hétvégén szinte az egész országban. Kell ennél jobb és aktuálisabb minta, kedves Mr. Publicus?

Ez a kormány pedig - ahogy számtalanszor bizonyította - sosem a saját maga és a népe ellensége, és addig bőven lesz még itt módosítás. Mert a karaván akkor is halad. És isteni szerencse (és persze munka eredménye), hogy nem Márki-Zay és szedett-vedett cirkuszi társulata "irányítja" ilyen időkben az országot.