A Kádár-korszak... Magyarország történelmének legszínesebb, legboldogabb, legélhetőbb évtizedei - és nem csak Thürmer Gyula, hanem látszólag a még élők visszaemlékezései szerint is. Elég csak rátévednünk a facebookos nosztalgiacsoportok bármelyikére: visszaköszön gyerekkorunk következmények nélküli, megszépült világa, az illatok, és ahol a trolibusz is pirosabb volt, a vaníliás karika pedig még nem tartalmazott annyi e-szemetet - lehetett maszekolni, ráadásul a család valutakeretét kiváltva mehettünk néha Bécsbe is.
De vajon kinek hiányzik az 1956 és 1990 között elvetett 4,4 millió gyerek?
Szerencsés embernek tartom magam. Született gyerekünk, akkor született gyerekünk, amikor szerettük volna, és soha nem volt arra szükségünk, hogy akár csak esemény utáni tabletta után kellett volna loholnunk - igaz, ehhez az is kellett, hogy mindig csak arra érdemes nőkkel jussak el idáig.
kapcsolódó
-
Népesség: elfogy, kihal a magyar
Ha az MSZP kormányoz, egészen biztosan.
Minden egyes terhességmegszakítás egyéni tragédiák halmazata, de mindenkinek.
- Tragédia a meg nem született gyereknek,
- tragédia az anyának,
- tragédia az apának,
- tragédia a végrehajtó orvosnak,
- és tragédia az országnak is.
Akkor is, ha ezt tagadja, vagy akkor nem úgy érzi.
Abba nem megyünk bele most, hogy kinek legyen joga és lehetősége a magzat megtartása mellett dönteni - de biológiai-fizikai okokból
az eredendő felelősség oroszlánrésze a férfiaknál van.
Pláne ugye 1968-ig volt ez még érvényesebb, amíg egyszerűen nem léteztek elérhető fogamzásgátló tabletták Magyarországon - és ezután is csak fokozatosan tudták őket bevezetni (tízéves késéssel a nyugati országokhoz képest), a népességet kísérleti populációként felhasználva. Hogy végül sikerült bevezetni a tablettákat, az nagyban köszönhető volt Hirschler Imre és Czeizel Endre lobbitevékenységének is.
És hol volt a hatalom felelőssége?
Abortuszbizottságok (AB Bizottság-együttes neve ismerős?), megszégyenítés, tiltás, szigorítás, tiltakozás... semmi nem használt eléggé. Felvilágosítás, megelőzés - netán élhető életkörülmények teremtése? Mit tett az állam? De hát ha annyira egy Csodaország volt ez itt nekünk negyven évig, akkor miért nem akartak mégse megszülni ennyi gyereket ide?
Az állam nem dönthet helyetted (jó esetben), de segíthet, támogathat. Az 1956 és 1990 között 4,4 millió elveszett magzat akárhonnan is nézzük, rengeteg.
Az ember- és családbarátnak promotált MSZMP-rendszerben (milyen finom volt a fagyi, és még járt az Erzsébet hídon a villamos!) évente 150-180 ezer, a 60-as évek végén pedig akár 200 ezer terhességet is megszakíttattak - ez konkrétan azt jelentette, hogy 100 megszületett gyerekre sokszor átlagosan 120-130 elvetett magzat jutott. A megfogant gyerekek fele se született meg.
Aztán ahogy jöttek az egyre megbízhatóbb fogamzásgátló tabletták és a szexuális felszabadulás, úgy javult ez a mutató - egészen a 80-as évek elejéig, amikor abszolút és relatív értékét nézve is újra növekedésnek indultak az abortuszok. Hiába a rendszer lazulása, a még mindig sorra épülő - akkoriban modernnek számító - lakótelepek és a kiutalt lakások, a sokak által visszasírt Iron Maiden- és Depeche Mode-korszak, valahogy a kismamák mégis inkább érezték kilátástalannak az évtizedet.
Ehhez szomorú adalék, hogy az MSZP-SZDSZ ugyanezen a téren (is) rendszerváltás utáni kormányzásai idején mindig rosszabbul teljesített, mint az MDF-Fidesz-vezette nemzeti kormányok.
Bár a rendszerváltás után összességében szerencsére folyamatosan csökkenő trend jellemzi a terhességmegszakítások számát, a fenti ábrát újra elnézve is azonnal feltűnő, hogy piros háttérrel bizony még 1990-en innen is vagy növekedést, vagy inkább csak stagnálást láthatunk.
Ezek után költői a kérdés: ha a Fidesz és Mészáros valóban tolvajok, akkor az életellenes MSZ(M)P-SZDSZ az vajon micsoda?