Márki-Zay Péter, a szeretet kultúrájának apostola már hosszú ideje fenyegeti a Fideszt azzal, hogy leleplezi a párt meleg politikusait. Most három állítólag meleg kormánytag kilétének feltárását lengette be, pontosabban arról beszélt, hogy egy blog már dolgozik az ügyön.
Nem vagyok jogász, de ha valakinek tudomása van rágalmazó vagy mások becsületében kárt okozó lejárató akció előkészületéről, akkor társtettesnek számít az ügyben. Ez azonban a legkisebb probléma ezzel az egésszel kapcsolatban.
Sokkal aggasztóbb az, ami Márki-Zay bizarr megnyilvánulásainak a hátterében áll.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ugyanis tele van a magyar társadalommal szembeni negatív előítéletekkel. Amikor részeges, buta tahóként írta le a vidéki Magyarországot, az nem egy véletlen elszólás volt, hanem az ellenzék jelöltjének valódi magyarság-képét ismerhettük meg.
Márki-Zay elhitte saját és politikai közösségének a hazugságait. Elhiszi azt, hogy a Fidesz hárommilliós szavazótábora nettó gyűlölködőkből áll, olyan lezüllött, buta vidéki egzisztenciákból, akik azonnal eltávolodnak a kormánypártoktól, amint kiderül valamelyik politikusukról, hogy meleg.
Ám nemcsak a rosszhiszeműsége vezeti, amikor folyamatosan rejtőzködő fideszes melegekről beszél, de a politikai szükségszerűség is ebbe az irányba taszítja az ellenzék jelöltjét.
Márki-Zay Péternek ugyanis azonkívül, hogy vannak meleg fideszesek, nincs más mondanivalója a magyar társadalom számára. Nincs üzenete, nincs víziója, nincs programja sem, amit versenyeztetni tudna azzal, amit a Fidesz kínál a választóknak.
Márki-Zaynak persze már nem árt a botrány: akik eddig kitartottak mellette, azok akkor is rá szavaznának a Fidesz ellenében, ha egy szál semmiben, véres késsel a szájában rohangálna a főváros utcáin.
Meg kell azonban próbálnia kárt tenni ellenfeleiben egy olyan üggyel, ami arculatvesztéssel jár, politikai értelemben azonban nem kell relevanciával bírnia.
Karizma, meggyőzőerő és mondanivaló híján egy melegügyet akar ráverni a Fideszre. Mintha arra várna, hogy talán a tizedik, huszadik, századik próbálkozásánál működésbe lép a varázslat, és a legendásan homofób magyarok elsöprik a b!zi fideszeseket.
Azt reméli ugyanis, hogy egy szexuális botrány kirobbantása megfordítja a választási harc menetét. Amolyan csodafegyverként tekint a melegtémára, nukleáris ratyibombaként.
Márki-Zay Pétert és szektáját azonban borzalmas csalódás fogja érni. Nem értik a magyarokat, nem értik a melegeket, nem értik azt a világot, ami körülveszi őket. Nem értik, hogy a homoszexualitás semmilyen tekintetben nem kérdés sem a jobboldalon, sem a társadalom más rétegeiben. A szexuális vonzalom magánügy, és ezt mindenki ott is szeretné tartani a magánszférában.
Senkit nem érdekel, hogy egy képviselő, egy színész, egy akadémikus, egy autószerelő vagy a trafikos milyen szexuális vonzalmakkal él. Csak és kizárólag a nem foglalkoztatott, a közönség rokonszenvéből megélni akaró figurák traktálják rá a társadalomra a másságukat.
Minden áron beszélni akarnak arról, amiről normális esetben nem kell. Nem azért, mert tilos, vagy mert nem illik, hanem mert egyszerűen senkit nem érdekel.
Márki-Zay azonban meg van győződve arról, hogy a végtelen gyűlölet, amiben az átlag magyar az életét tölti, az segítségére lehet a kormánybuktatásban.
Mintha egy sötét szobában keresné a rejtett nyomógombot: cigányozás, zsidózás, buzizás? Melyik fog működni, melyikre rezonál a várakozásaiknak megfelelően a magyarság?
Érdekesnek érdekes, de egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy azok a politikai erők, amelyek a különböző szexuális és mindenféle kisebbségek védelmére építik a politikai hitvallásukat, kéjes örömmel figyelik Márki-Zay kísérletezését.
Rút rútnak örül, éppen azok a remények éltetik az ellenzéki elit többségét, mint Márki-Zayt:
kell találni egy fideszes meleg politikust, és akkor áttörik a frontot.
Nem kell gazdasági programot kidolgozni, vonzó ajánlatot tenni a választók elé, az ellenzék úgysem kormányzásra készül, ők csak végrehajtónak kellenek, semmi szükség az ötleteikre.
