Nem is oly régen fegyverbe és kaszába szólított az elhíresült libás ember. Korábbi publicisztikámban szóvá tettem nekibuzdulásáról alkotott véleményemet, erre tessék, alig telt el néhány hét, és újra hallunk az őzikeszemű pillaremegtetőről. Előzetesen azzal a javaslatával helyezte magát rivaldafénybe, hogy 20 ezer szavazatszámlálót kíván összegyűjteni az ellenzéknek. Derék szándék. Csak mindeközben ne jönne szembe balosainkkal az a fránya valóság.
kapcsolódó
-
Bajnai Gordon azt üzente, elfogyott a regimentje, és ezért aktivista-halászatba kezd
"Már látom magam előtt a húszezer, mit húszezer, százezer oroszlán bátorságú jelentkezőt, a szavazatszámláló helyiségek érckapuit döngető Góg és Magóg fiait, akik szúrós tekintettel addig fogják ellenőrizni az Orbánra behúzott kétharmadnyi ikszet, míg azok ijedtükben átugranak a balos jelöltek valamelyikére." Bognár Zsolt, a Madách Színház színművésze ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét. Ezúttal a volt kormányfő legújabb tervéről írt a Kontrának.
Történt ugyanis, hogy Bajnai, a törvényesség és a garanciák felkent papja csak azután kezdte meg ország-világ előtt „meggyónni” a Városháza eladásában játszott szerepét, amikor Anonymous egy fotóval egyértelművé nem tette: közeleg az igazság pillanata, illene vallani, vagy legalábbis kárt menteni. Ez meg is történt.
Mielőtt az egykori miniszterelnökről készült hangfelvétel vonatkozó részei napvilágra kerültek volna, Bajnai Gordon hosszú, vádaskodásokkal tűzdelt irományával kijött a fényre.
Ki ne ismerné a balos politika eszköztárából az előre menekülés szerteágazó formáit, a balos coming outok unásig ismert „tagadj, támadj, vádolj, de mindenekelőtt tegyél úgy, mint a ma született bárány” viselkedési egyszeregyét.
Talán nem kellett volna mindkét esetben azonosan moralizálnia, hogy még a látszatát is elkerülje a Városháza feltételes, avagy akár tényleges eladásának? Nem inkább arra kellett volna a 20 000 aktivista, hogy óvatosságra intsék őt? Nem kívánom részletesebben elemezni Bajnai kínos magyarázkodását, megtették azt már elegen.
Csupán a 2022-es választás „törvényessége és garanciája” iránti harcos elköteleződése miatt ragadtam „tollat”. Felteszem a kérdést: hatpárti szavazatszámlálóinak harcba hívott húszezres tábora mellett miért nem érezte annak is az igényét, hogy a saját oldala korrupciógyanús ügyszámlálóinak legalább ilyen számú toborzásába kezdjen itt Budapesten, szűkebben a Városháza és egyéb ingatlanok környékén?
A jobboldalnak egyetlen szemfüles anonim háttérfigura elég a balos lapok borításához, neki meg 20 ezer ember kell a 2022-es választás garanciáihoz és az irgum-burgum törvényesség fenntartásához?
Azt gondolom, hogy ki mint él, úgy ítél. Ennek megfelelően Bajnai az eddig összetoborzott 2022-es szavazatszámlálóit bátran átcsoportosíthatja a főpolgármester hatáskörébe tartozó állami tulajdonú ingatlanok védelmére.

Még véletlenül se fordulhasson elő, hogy az összes Duna-hidat a Parlamenttel együtt eladják anyagárban az egyik csókosnak valamelyik nyugat-európai „Tüzépen”.
Szegény Karácsony Gergely meg arra ébred egy téli reggelen, hogy a fentieken kívül a Városháza épületének is a hűlt helyét találja, és egy tábori sátorban kell kezdenie „fáradságos” fél tízkor induló „ma miről nem tudok” című napi robotját.
Az internet szerint a gordonka „a hegedű után a legdallamosabb vonós hangszer, amelynek hangja a legközelebb áll az emberi hanghoz”. Ezzel maximálisan egyetértek. Ideje lenne ezt Bajnai Gordonkának is megfogadnia.
De a legjobb mégis az lenne, ha még Anonymous újabb, esetleg nyilvánosságra kerülő hanganyagai előtt dallamosan és az emberi hanghoz legközelebb álló módon közölné a nyilvánossággal, hogy ki az a személy, akivel a tervezett városházi eladásról beszélt, és aki a hierarchiában „jóval Barts J. Balázs felett áll”. Ennek felfedésére azonban nem kell 20 000 ember, ehhez elég lenne egyetlen Bajnai is.
A szerző a Madách Színház színház színművésze