Amit tudunk, hogy Hrutka Jánosnak megszűnt a munkaviszonya a SpílerTV-nél. Az egykori válogatott futballista ezzel kapcsolatos rövid facebookos expozéjában sejtelmesen utalt arra, hogy bár nagyon hálás a lehetőségért, mégis csak véleménye miatt bontottak vele szerződést.
Történt ugyanis, hogy Gulácsi Péter, a magyar futballválogatott kapusa nemrég a szivárványcsaládok mellett tette le a voksát szintúgy egy Facebook-posztban, aminek kapcsán Hrutka a wmn.hu hasábjain írt véleménycikket, támogatásáról biztosítva nem csak Gulácsit, de az általa is megénekelt „A család az család” szlogenű mozgalmat. Ebben a publicisztikában deklarálja, hogy:
„Gulácsi Péter bejegyzésével fittyet hányt a szurkolói közeg elvárásaira, mert és tudott autonóm lenni, független, miközben tudta, hogy lesznek következményei.”

Hrutka mondandójának csimborasszója ugyan ebben a mondatban sűrűsödik, mégis számos sebből vérzik. Egyrészt ha valaki bármi mellett állást foglal, elveszti függetlenségét, azonnal valami mellett tesz hitet. Másrészt pedig semmilyen igazi következménye nem lett és nem is lehetett Gulácsi véleménynyilvánításának pár száz szurkoló hőbörgésén kívül. Hrutka tudatosan keltette a hangulatot.
Utalásai szerint ez a kiállás okozhatta a SpílerTV-ből való elküldését. Megannyi vélemény, elmélet látott ezek után napvilágot, többen egyenesen odáig merészkedtek, hogy ez a mocskos fasiszta kormány nem tűri az ellenvéleményt és hogy csak az maradhat a felszínen, aki igába hajtja a fejét. Természetesen minden ember autonóm, gondolkodásra képes entitás. Magyarországon pedig továbbra sem tilos a vélemény, ám mégse kötelező azt világgá kürtölni. A társadalom megosztottsága olyan reakciókat vált ki az emberekből, aminek elviseléséhez érdemes előre edzeni magunkat.
Hrutka védelmére sietett egyből a nárcisztikus, az ellenvéleményeket nem tűrő, önnön magát mégis elfogadó, felvilágosult embernek hirdető futball-blogger Kele János és a közügyekben megnyilvánulni sosem rest Egri Viktor is. Valahogy mindig arra lyukadnak ki, hogy aki a konzervatív állásponttal ellentétes véleményt fogalmaz meg, az mindig pórul jár.
Egri Szöllősi Györgyöt, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökét is megidézte, akit igencsak tenyérbemászó stílusban kért számon az üggyel kapcsolatos hivatalos reakció hiányában. Csakhogy Szöllősi nyilatkozatában tömör és lényegre törő választ adott. Szerinte, bár semmi sem bizonyítja Hrutka és az időközben az M4Sporttól elbocsájtott Lukács Viktor ügyének hátterét, a SpílerTV nyilatkozata cáfolja az ügy politikai töltetét. És bár egyes médiacégek arcainak civil véleményének szabadsága jól hangzik, az adott sajtóorgánum által képviselt vagy fontosnak tartott értékekkel, üzenetekkel akár szembe menően is, nem igazán van rá precedens. Szöllősi emlékeztetett Szombathy Pál korábbi tiszavirágéletű Index-főszerkesztő esetére a Digi Sporttal és az Új Szóval, illetve Urbán Flórián SportTV-től való elbocsájtására. Hrutkának és Lukácsnak pedig felajánlotta, hogy igény szerint foglalkoznak az ügyükkel, valamint anyagilag is képesek segíteni nekik.
Csak hogy a sportnál maradjunk, amikor Hosszú Katinka osztott meg fotókat Orbán Viktorral való találkozójáról, a kommentelők azt sem tudták hirtelen, milyen jelzőkkel illessék, illetve milyen módokon gyilkolják meg. Hol volt ez a nagy mellény, Kele és Egri kollégák? Nem emlékszem, hogy Kapás Boglárka vagy Gyurta Dániel nyilvános keresztre feszítésekor kiálltatok volna a Facebook képzeletbeli pulpitusára és feltartott mutatóujjal józanságra intettétek volna a feldühödött követőiteket?

Ennek apropóján azonban érdemes elgondolkodni azon is, hogy más munkahelyen, közösségben hogy működik ugyanez?
Kérdezzük meg mondjuk Szegedi Csanádot, mi lett a sorsa, miután kiderült, hogy zsidó származású! Maradjunk annyiban, hogy a Jobbik enyhén szólva sem erőltette, hogy maradjon a pártban, ugye?
De vajon mit szólna hozzá a pék, ha a pultban álló eladója inkább a közeli albánnál vásárolna kenyeret?
Mit szólna a Toyota-szerviz, ha egy Alfa Romeoval parkolnánk a szerelőárok fölé?
Persze csak sejthetjük, hogy Hrutkának a véleménye miatt kellett mennie. Viszont ha az ember munkahelye képvisel egy bizonyos gondolkodásmódot, nem kell csodálkozni azon, ha egy ellentétes vélemény már nem fér ebbe bele. Az eseten felháborodók, az internetet keresetlenül teleköpködők bizonyára nem dolgoztak soha multis SSC-irodában. Ott ugyanis az érzékenyítő tréningek mindenféle demagógiájára még csak visszafogott ellenvéleményt sem fűzhetnek a dolgozók. Szó nélkül kell végig ülniük az LGBTQI+-ról szóló ostoba előadásokat, hang nélkül kell elfogadniuk, hogy csak gender-semleges toaletteket használhatnak, de még sorolhatnám. A legkisebb ellenállás tanusítása, esetleg egy rossz megjegyzés is azonnali fegyelmit, akár kirúgást vonhat maga után.
Aki pedig most azt hitte, hogy csak a közelmúlt eseményei léteznek és mindez csak a gonosz Fidesz-diktatúra manifesztációja, el kell, hogy keserítsük: van élet a média által durranásig fújt ügyeken túl is. Hiszen ez már a mindennapjaink része.