A holland kormány azért kampányol, hogy az emberek kapcsolják le a központi fűtést, és fürödjenek ritkábban

Közben a brüsszeli vezetés azt javasolja, hogy az Oroszország elleni szankciókat kiterjesszék az energiaszektorra is. Európa egyre nagyobb bajban van az orosz-ukrán háború miatt.

A holland kormány kampányt indított, amelyben arra biztatják az embereket, hogy zuhanyozzanak ritkábban, és használják kevesebbet a központi fűtést, ezzel csökkentsék az ország függőségét az orosz energiaimporttól. A V4NA nemzetközi hírügynökség cikke szerint a Mark Rutte vezette holland kabinet azt tanácsolta polgárainak, hogy 

vegyenek fel meleg kabátot vagy pulóvert, zoknit és papucsot. Ha otthon maradnak, így talán egy fokkal lejjebb lehet állítani a termosztátot.

Az őrületben azonban Hollandia nincs egyedül. Robert Habeck német zöldpárti gazdasági miniszter szintén arra kérte az embereket, hogy fogyasszanak minél kevesebb energiát, az egyik legnagyobb német bulvárlap, a Bild azt javasolta, hogy az emberek fürödjenek ritkábban.

„A zuhanyzás vagy fürdés nélkülözése vagy a gyakoriság csökkentése – nem higiéniaellenes ez? Nem, éppen ellenkezőleg! Mert az nem tesz különösebben jót a bőrnek, ha minden nap szappannal súroljuk és mossuk le” - írja a lap.

A sajtóban megjelent felhívásra egy német twitterező megjegyezte, hogy a keserű pirulát úgy akarják lenyomni az emberek torkán, hogy közben mindenki széles mosolyt viseljen az arcán.

Egész pontosan Észak-Koreához hasonította a javaslatot, ahol amikor élelmiszerhiány miatt az emberek csak napi kétszer étkezhettek, akkor a kormány azzal indokolta a döntést, hogy az sokkal egészségesebb.

Közben brüsszeli bürokraták egy olyan javaslatot dolgoztak ki, amellyel többek között szabályozza, hogy 18 Celsius-fokon lehet tartani az épületek maximális belső hőmérsékletét. Az olaszországi iskolákban és más középületekben pedig májustól tilos lesz 25 Celsius-fok alatti hőmérsékletre állítani a légkondicionálókat, a középületek fűtése pedig télen nem haladhatja meg a 19 fokot.

Ezt nevezi a köznyelv energiadiktatúrának.

Az európai polgárok szigorú szabályozás mellett tisztálkodhatnak vagy fűthetik a házaikat, azért, mert Amerika háborút vív az oroszokkal Ukrajnában.

Az áldozatok jutalma pedig végül az lesz, hogy a helyreállítások költségeit az európai országok állhatják, miután az amerikaiak visszavonják fegyvereiket a térségből.