Olvasom Fricz Tamás cikkeit a hálózatokról, titkos társaságokról. Ezek nyilvánvalóan léteznek és valóban befolyásosak, ám véleményem szerint a világ értelmezését a nyilvánosan hozzáférhető információkból kell elkezdeni, és a titkos dolgokról csak akkor kell beszélni, ha a nyilvános információk ehhez már nem elegendőek.
Kezdjük például a Time magazin online archívumával. 1942-ben, amikor Soros György 12 éves volt Budapesten, Amerikában 375 protestáns egyházi vezető jött össze, és gyakorlatilag a teljes későbbi programját megszavazták: „Ezek az Egyesült Államok szervezett protestantizmusának szuperprotestáns új programjának csúcspontjai az igazságos és tartós békéért a második világháború után:
- - Végső soron »átruházott hatáskörök világkormánya«.
- - Az Egyesült Államok izolacionizmusának teljes feladása.
- - A nemzeti szuverenitás erős azonnali korlátozása.
- - Az összes hadsereg és haditengerészet nemzetközi irányítása.
- - »Egy egyetemes pénzrendszer... úgy tervezve, hogy megakadályozzák az inflációt és a deflációt.«
- - Világszerte a migráció szabadsága.
- - A világkereskedelem minden vám- és kvótakorlátozásának fokozatos megszüntetése."
Ebben semmi titkos nincs. Megírta az egyik legnagyobb lap, és a mai napig is elérhető az archívumában. Magyar ésszel nehéz ezt felfogni, mert nálunk a baloldal és a liberálisok mindig is keresztényellenesek voltak, tehát a keresztény vezetők alapvetően konzervatív irányba fordultak. Nos, Amerikában nem egészen így alakult. Ha ugyanis az áteredő bűnt például unitáriusként tagadjuk, de közben látjuk, hogy a bűn létezik, akkor az egyetlen logikus feltételezés az, hogy a társadalom a bűn forrása, azt kell átalakítani vagy lerombolni. Amikor azt mondjuk, hogy a balliberalizmus egy vallás, akkor az nem csak fricska. 1942-ben Amerikában ez szó szerint igaz állítás volt. Azóta annyi történt, hogy a liberális szuperprotestantizmus egyszerű liberalizmussá szekularizálódott. Megőrizte azonban keresztény gyökerének azon jellegét, hogy a liberális értelmiség önmagát erkölcsi iránytűnek tartja. Ezt is kicsit nehéz magyar ésszel megérteni, hiszen hazánkban a balliberálisok alapvetően erkölcsileg semleges, technokrata, „szakmai” mentalitású egyének voltak, akik éppen az „ideologikus küldetéstudata” miatt bírálták anno az Antall-kormányt. Nos, Amerikában nem ez (volt) a helyzet. Amerikában az átlagos ballib szent meggyőződése, hogy a gendersemleges migránsvécék építése erkölcsi kötelesség, szent ügy, küzdelem az eredendő bűn, a társadalmi egyenlőtlenség ellen.
Nehéz ezt megemészteni, hiszen például a világkormány ötlete annyira tipikus összeesküvés-elméletnek hangzik. Hogyan lehetséges, hogy ezt az amerikai püspökök megszavazták, a Time megírta, gyakorlatilag minden műveltebb amerikai elolvasta, hogy ebben semmi titkosság nem volt?
Mondok egy másik példát. Megjelent egy könyv The House of Morgan címmel. Nem valami obskurus underground kiadványról van szó, szerepelt a New York Times tízes bestseller listáján 1998-ban, és megnyerte a National Book Awardot, tehát minden művelt amerikai legalább hallott róla.
A könyv nem kevesebbet állít, mint hogy 1918 környékén az amerikai újságírók azon viccelődtek, hogy az első világháborút lezáró békeszerződéseket a Morgan bankháznak kellene aláírnia, mert úgyis ők irányítják az egész amerikai külpolitikát. Ez megint úgy hangzik, mint a legbizarrabb összeesküvés-elmélet: pedig 1918-ban a teljes amerikai sajtónyilvánosság tudott róla, és csámcsogott is a témán. Fricz Tamásnak teljesen igaza van abban, hogy Bush és Kerry értékrendje vélhetőleg nem nagyon tér el egymástól. Vitatkoznom kell ezzel szemben azzal, hogy ez a nagy hasonlóság onnan ered, hogy mindketten a Skull and Bones titkos társaság tagjai. Ennek a társaságnak a tagjai ugyanis a Yale diákjaiból kerülnek ki.
Bush és Kerry értékrendje egészen egyszerűen a Yale (korabeli) értékrendje.
A hatvanas évekből nincsenek adataim, de tudok ajánlani két könyvet, az egyik az ötvenes évekből, a másik a hetvenes évekből mutatja be a Yale-t.
Az első Willam F. Buckley Jr.-nak, tehát az amerikai konzervatív mozgalom megalapítójának God And Man At Yale című kötete. Buckley itt név szerint is keményen kritizálta a Yale több professzorát, mondván, hogy kollektivista, totalitárius és ateista ideológiát erőltetnek a diákokra.
A másik Andrey Navrozov The Ginderbread Race, A Life In The Closing World Once Called Free. Ez (legálisan!) elérhető online is. Navrozov nem konzervatív, hanem John Stuart Mill-i értelemben vett klasszikus liberális, aki mélyen hisz abban, hogy szabad, konstruktív vita révén minden kérdést meg lehet oldani. Szüleivel együtt azért menekültek el a Szovjetunióból a hetvenes években (amikor ő 16 éves volt), mert a szólásszabadság hiányát elviselhetetlennek tartották.
Navrozov azt hitte, hogy Amerika Mill-világa. Ebben elég gyorsan csalódnia kellett. Egy elit fiúiskolába került, ahol az összes professzor ÉS az összes diák ellenezte a vietnami háborút. Navrozov felvetette, hogy nem olyan rossz dolog az, hogy Amerika megpróbálja megakadályozni, hogy a szovjetek és bábjaik Vietnamra is kiterjesszék azt a diktatúrát, ami elől ő elmenekült. A szabad és konstruktív vita helyett azonban lefasisztázták.
Utána a Yale-re járt, és azt tapasztalta, hogy ott sincs szabad és konstruktív vita: egy témáról, például egy könyvről mindenkinek 100 százalékig ugyanolyan, tehát szélsőbalos véleménye volt. Amikor Navrozov édesapja is könyvet írt, kiderült, hogy miért is alakulnak ennyire hasonlóan a vélemények. Első körben egy viszonylag kicsi orgánumban, a The New York Review of Booksban jelent meg a könyvről egy negatív kritika. Utána a New York Times írt róla az előbbi szellemében egy szintén igencsak negatív bírálatot. Ezt a negatív véleményt a Yale-en szó szerint mindenki elfogadta. Utána az összes többi amerikai sajtótermék is átvette az ítéletet, és hasonlót írt. Vagyis lényegében az egész amerikai nyilvánosság negatívan értékelte a könyvet.
Tehát nem titokban manipulálják a nyugati közvéleményt. Belpest nyelvén szólva a New York Times MENŐ, tehát mindenki, aki MENŐ szeretne lenni, birkaként követi a NYT mint vezérürü véleményét, önként, nyíltan, dalolva. Magyar ésszel ezt is nehéz belátni: amikor az angolszász ember véleményt nyilvánít, akkor nem igazat mond, és nem hazudik, hanem
úgy viseli a véleményét, mint egy divatos ruhadarabot.
Amikor Justin Trudeau-t megkérdezték, miért áll a kormánya pontosan felerészben nőkből, annyit felelt, hogy „mert 2015 van”. Semmilyen komolyabb indokot nem mondott. 2015-ben ez a divat. Ennyi.
James Burnham 1963-as The Suicide Of The West könyvében leírja az amerikai professzorok egy új fajtáját, akik az elméjük pallérozása helyett koktélpartikra szeretnek járni. Ezeken divatos ruhákat és divatos véleményeket kell (kép)viselniük, minden politikai kérdésről egyforma véleményük van, amit aztán két nap múlva a legtöbb sajtótermék is lehoz. Burnham megkérdezte tőlük: mi az ideológiátok? Van nektek valami olyan alapvetésetek, mint a Kommunista Kiáltvány? Azt felelték: nincs.
Burnham összeállított tehát egy 39 tételből álló listát. Például: mindenfajta faji megkülönböztetés tilos. Erre azt felelték, ezek nem liberális elvek, ezekkel mindenki egyetért. 1963-ban, amikor jó pár amerikai államban törvény volt a faji megkülönböztetés! De ők nem tartoznak a mindenki fogalmába. Nem divatosak, tehát láthatatlan senkik. Ez pontosan ugyanaz a logika, amikor egy 20 éves menő gyerek azt mondja, hogy ma már senki sem hallgat Guns 'n' Rosest. Hát, én például igen, de számára én láthatatlan vagyok, mivel nem vagyok menő 20 éves. Csak egy tata, tehát érdektelen.
A rendszer történelmi kialakulása tehát teljesen nyíltan ment végbe. A Cambridge-t, a Harvardot és a Yale-t eredetileg papok, lelkészek képzésére alapították. Ezen professzorok feltalálták idővel ezt a fajta liberális „szuperprotestantizmust”. A folyamat világosan követhető: a Harvard teológia szakát átvették az unitáriusok, akik kialakították ott a transzcendentalista világképet, miszerint az ember jó, és csak a társadalmi intézmények teszik rosszá (ahogy Rousseau is mondta, és ugye ez minden baloldali gondolat alapja). Később a Harvard és Yale szekularizálódik, a liberális „szuperprotestantizmus” helyét átveszi a liberalizmus, ami Amerikában gyakran abszolút szélsőbaloldali ideákat is jelent, és mivel a Harvard, a Yale na meg persze az onnan kikerülő elit újságírók MENŐK, mindenki más az ő véleményüket hordja divatként. Hálózatok, titkos társaságok léteznek. De először kezdjük annak elemzésével, ami nyilvános.
