Az elmúlt héten, ahogy megkezdődött a részleges behívás Oroszországban, újra szárnyra kaptak a gombafelhőt vizionáló megélhetési rettegők és elemzők. Persze ez kapóra jön Putyin két kommunikációs „letapogatójának”, Kadirovnak és Medvegyevnek. Előbbi csak a hadúr szerepét hozza – de azt Oscar-díjasan –, utóbbi mindig egy kicsit erősebbeket szól.
Legutóbb arról posztolgatott a Telegram-kanálisán (gyertek erre az applikációra , mi is rajta vagyunk), hogy a Nyugat úgysem merne válaszolni arra, ha Oroszország a taktikai atom bevetésével próbálná gyorsítani a háború befejezését, merthogy – mint mondta – senki nem akarná az európai nagyvárosokat beáldozni a shithole Hoholsztánért. Jah, Macron lehet, hogy nem áldozná be Párizst, de mondjuk Biden? Mindjárt más a viszonyítási alap...
Miért faramuci mégis a helyzet? Hónapokkal ezelőtt írtam arról, hogy igen valószínűtlen egy atomháború vagy egy ad hoc orosz atomcsapás. Nos, azt tartom most is, hogy semmiképp sem érdeke Putyinnak a NATO-val egy nyílt konfliktus, egyrészt mert összességében több atomuk van, másrészt technológiai szempontból úgy nézne ki a dolog, mintha egy Miamiban edzett és felszerelt rendőrt küldenénk egy késeléshez a Blahára…
De! A provokáció sajnos pofont szül, jól láttuk ezt február végén. Az, hogy most – véleményem szerint – az Egyesült Államok sikeresen felrobbantotta az Északi Áramlatokat, az a lehető legkomolyabb hergelés. Ukrajna felfegyverzése olaj a tűzre. Ne felejtsük el, hogy még mindig egy, Zelenszkijéknél háromszor nagyobb medve áll szembe a „hős” azovosokkal és volkssturmosokkal.

Oroszország belemenne egy amolyan tessék-lássék győzelembe? Hogy a háború által megtépázott népszerűségű Putyin még a sajátjait is magára haragítsa?
Magyarként pontosan tudjuk, hogy milyen ütközőzónában létezni. Most ugyanezt éli át Európa is. Nem Amerika fog megfagyni, nem az amerikai ipar áll le energiahordozók nélkül, és nem a dollár szívja meg épp (sőt, ugye még erősödik is a többi valutához képest), és nem az Egyesült Államok felett lesz sugárzó felhő, ha a végletekig húzzák az oroszok türelmét.
Amerika nem azért veszélyes mára, mert erős és bátor zsandár, hanem mert gyenge és gyáva rabló. Ennél pedig nincs veszélyesebb és alattomosabb típus, legyen szó emberről vagy nagyhatalomról.