Ízlelgessük ezt egy kicsit: „SZOLIDARITÁSÁT FEJEZI KI A FREESZFE EGYESÜLET A MOLNÁR ANTAL ZENEISKOLA NÖVENDÉKEIVEL ÉS MESTEREIVEL”. Ugyanis így kezdődik a Freeszfe facebookos közleménye.
Miután a keresztény fehér férfiakat rémisztő képződménynek tituláló Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester a Damjanich utca 4. szám alatti ingatlan kulcsait a számukra ünnepélyesen átadta, kiderült, hogy azt valójában a Molnár Antal Zeneiskola számára személyre szabottan újíttatta fel a kerület korábbi fideszes vezetése.
Tehát egy olyan épületben, amit célzottan egy közel 600 zenésznövendéket nevelő intézménynek újítottak fel, hangszigetelt tantermekkel, nyílászárókkal, előadókkal, mostantól egy néhány napja alakult kis gittegylet fog majd használni céltalan performanszokra meg művészkedésre.
Ha a #freeszfe túltolt baromságaitól nem fordult még fel eléggé a jóérzésű ember gyomra, akkor most garantáltan fel fog.
A történelem során így lettek az egykori nemesi kastélyok, nemesek által létrehozott intézményekből TSZ-irodák meg varrodák, és így lettek a korábbi nemesi ingatlanok iskolai kollégiumok, amikor is a korábbi lakókat a kommunisták elüldözték, vagyonukat kisajátították.
A „szolidáris” Freeszfe Egyesület „szolidáris” közleményéről nekünk a következő „szolidáris” közlemények jutottak eszünkbe:
- „SZOLIDARITÁSÁT FEJEZI KI A CSEHSZLOVÁK NÉPKÖZTÁRSASÁG AZ ÁLTALA JOGFOSZTOTT, KOLLEKTÍV BŰNÖSNEK DEKLARÁLT FELVIDÉKI MAGYARSÁGGAL ”.
- „SZOLIDARITÁSÁT FEJEZI KI APRÓ ANTAL A KISEMMIZETT ZSIDÓ CSALÁDDAL, AKIKNEK HÁZÁT ÁLLAMOSÍTOTTA ÉS ÖNKÉNT ELFOGLALTA”.
- „SZOLIDARITÁSÁT FEJEZI KI WEISZDORN RÓBERT ÉS NAGY LÁSZLÓ A MÓRI BANKFIÓKBAN LEMÉSZÁROLT EMBEREKKEL”.
Sorolhatnánk még napestig.