- Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter közel másfél évtizedig az akkor francia többségi tulajdonban lévő EDF-Démász vezetőjeként dolgozott.
- A Démász anyavállalata, az EDF 2009-ben a világ legnagyobb villamosenergia-termelője volt, de 2018-ban is közel 70 milliárd eurós árbevételt ért el. A cégcsoport több mint 80 százalékban a francia Állam tulajdonában áll.
- Márki-Zay nem óraleolvasó, hanem komoly, vezető alkalmazott volt a cégnél. Erre utal az is, hogy 2011-ben az EDF őt delegálta a brüsszeli EURELECTRIC nevű nemzetközi lobbiszervezetbe.
- A francia energetikai cégek térnyerése 1995-ben kezdődött Magyarországon, a baloldali kormányok pedig 2008-ra teljesen liberalizálták mind a villamosenergia-, mind a gázszektort. Az így ellenőrizhetetlen helyzetbe került multik pedig kényük-kedvük szerint verték fel az árat. 2010-re hazánkban kellett a legtöbbet fizetni az áramért és a földgázért. A magyar emberek kifosztásából származó profit pedig szépen külföldre vándorolt.
- A Fidesz-kormány ennek az állapotnak vetett véget a rezsicsökkentéssel és a stratégiai cégek, így többek közt a Démász visszavásárlásával. Érdekes, hogy a tranzakciót követően Márki-Zay az EDF-től egy másik francia multihoz, a Legrandhoz igazolt.
- Ennek a ténynek az ismeretében nem lehet véletlen, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje (a Brüsszel által szintén ellenzett) rezsicsökkentés eltörlésével kampányol.
- Könnyen lehet, hogy Márki-Zay mostani kormányfőjelöltségében, gyors előretörésében komoly szerepet játszott az euró milliárdokat mozgató francia energetikai multik nyomásgyakorlása. Miért ne tennék ezt meg az újabb, teljes szabad rablás reményében, különösen egy olyan jelölt kedvéért, aki már évtizedek óta kipróbált emberük?
A Kontra írta meg elsőként, hogy Márki-Zay Péter sokáig egy francia energetikai multicég, az EDF (azaz Électricité de France), vagyis a Francia Elektromos Művek magyarországi érdekeltségének, az EDF-Démásznak az alkalmazásában állt.
kapcsolódó
-
Eltitkolt részlet: Egy brüsszeli energetikai lobbiszervezetnél volt vezető a rezsicsökkentést támadó Márki-Zay
Egyik önéletrajzában sem tüntette fel, hogy a rezsicsökkentés környékén az Eureletric bizottsági tagja volt, azonban a Kontra rátalált az elrejtett információra. Pedig fontos lett volna erről tájékoztatnia a közvéleményt, hiszen a globális szervezet több évtizede bejáratos az uniós vezérkarhoz, rendszeresen fogalmazza meg véleményeit és iránymutatásait az Európai Bizottságnak. Egyre inkább érthetővé válik, a baloldal kormányfő-jelöltje miért megy el a falig annak érdekében, hogy megfúrja a magyarok millióinak komoly segítséget nyújtó rezsicsökkentést.
A francia cégóriásról érdemes megemlíteni, hogy 2009-ben a világ legnagyobb villamosenergia-termelői voltak. Sokatmondó, hogy 2011-ben az Európai Unió villamosenergia-termelésének 22 százalékát adták. Több mint 120 villamosenergia-termelő kapacitást működtetnek Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten. Csak Franciaországban 19 erőművi telephelyen 58 aktív atomreaktoruk üzemel. Az EDF 2018-ban 68,9 milliárd eurós árbevételt ért el.
A cég jelenleg is több mint 80 százalékban a francia állam tulajdonában áll. Tehát nem egy nemzetektől független multiról van szó, hanem kőkemény francia érdekről, egyfajta energetikai területfoglalásról beszélhetünk.
A módszereik pedig nem mindig kifinomultak. 2009-ben a francia versenyhatóság is vizsgálódott náluk, mert a gyanú szerint visszaéltek a piaci erőfölényükkel, manipulálhatták a villamosenergia-árakat, valamint nyomást gyakorolhattak a versenytársakra. A vizsgálat 2016-ben megismétlődött, sőt, az Európai Unió versenyfelügyelete is razziát tartott a cégóriásnál.
Márki-Zay két évtizedig a francia energetikai multik alkalmazásában állt
Ahogy fentebb leírtuk, az EDF 1995-ben jelent meg Magyarországon, és 47,55 százalékos érdekeltséget szerzett az Édászban (Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt.), valamint 60,91 százalékos részesedést a Márki-Zay munkahelyét képező közműcégben, a Démászban (Dél-magyarországi Áramszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság).
A hódmezővásárhelyi polgármester egészen pontosan 1996-tól 2001-ig, 5 éven át, majd 2009 és 2016 között 7 éven át, tehát összesen 12 éven keresztül dolgozott a francia multi tulajdonában álló cégnél.


Ráadásul, alaposabban szemügyre véve az itt eltöltött időszakot, azt látjuk, hogy a politikus idejének nagy részét vezető munkakörben töltötte. Az 1996 és 2001 között dolgozott ügyfélszolgálat fejlesztési csoportvezetőként, ügyfélszolgálati kirendeltségvezetőként. Az Egyesült Államokból való hazatérése után pedig stratégia és reguláció vezetői, majd az ügyfélkapcsolati központban vezetői pozíciót kapott.
De a munkahely-váltásai szintén tanulságosak, hiszen kétszer is – 2001-ben és 2016-ban – francia multira, a Legrand Zrt-re esett a választása. A Legrand Zrt. tulajdonosa mai napig a francia anyavállalat. Márki-Zay először a marketingrészleg vezetője, majd marketing- és belföldi logisztikai vezetője volt a cégnek.
A Legrand szintén az elektronikában és az energetikában járatos holding, a világ egyik legnagyobb elektromos berendezéseket gyártó vállalataként tartják számon őket. Több területen, így például az elektromos kábelek tekintetében is vezető előállító. De a cég nyitott a megújuló, így például a fotovoltaikus technológia és világításvezérlés irányába is. A francia multi 2020-ban 787 millió eurós az árbevételt produkált.
A fentiekből jól látszik, hogy sem az EDF, sem a Legrand nem valami kis sarki szatócsbolt, hanem mindkettő óriási multinacinális vállalat, amelyek jó eséllyel a francia nemzeti érdekeket szolgálják és képviselik. Arról pedig szó sincs, hogy Márki-Zay óraleolvasó lett volna ezeknél a multiknál, hiszen az összes helyen vezető beosztást töltött be.

Fentebb már leírtuk, hogy a francia multik óriási árbevételt realizálhatnak minden évben, de a baloldali kormányok idején a hazai leányvállalatok sem panaszkodhattak, hiszen például az EDF-Démásznak 2008-ban 8 milliárd forintos árbevétele és több mint 600 milliós profitja, 2009-ben pedig 7 milliárd forintos árbevétele volt, és közel 500 milliót profitként realizált a francia tulajdonban lévő cég.
A baloldali kormányok szabad rablást biztosítottak a külföldi multiknak
Hortay Olivér a Századvég Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetője és Tóth Máté, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportvezetője az Origónak írt közös cikkében beszámolt az energetikai ágazatok hazai történetéről.
A cikkből kiderült, hogy balliberális kormányok 1994-ben alkották meg az első átfogó, ágazatspecifikus villamosenergia- és földgáztörvényeket vagy más néven az energiakódexeket. Azért, hogy a privatizációra kiszemelt nemzeti cégek minél kívánatosabbak legyenek a külföldi tőke számára, a törvények lehetővé tették, hogy 1995-től az állam, illetve vállalatai olyan hosszú távú szerződéseket kössenek, melyek évi 8 százalékos eszközarányos megtérülést garantálnak a multinacionális energiavállalatok számára. Mindez részben nyugati tanácsadócégek javaslatára történt, akik a minél gyorsabb és minél szélesebb körű privatizációban voltak érdekeltek.
Ennek következtében a magyar közüzemi szektor jelentős részét rövid időn belül francia, német és olasz vállalatok vásárolták fel.
Így került helyzetbe az EDF is, amely így három stratégiai céget is megszerzett Magyarországon: az Édászt, a Démászt, 2000-ben pedig megvásárolta a Budapesti Erőmű (BE) Rt. 89 százalékos részvénycsomagját is.
Tehát már a Horn-kormány is kiszolgáltatta a magyar háztartásokat és a kisfogyasztókat a nemzetközi multik érdekeinek, de a 2004-es, szintén az MSZP–SZDSZ-kormányok idején született szabályozásnak köszönhetően még jobban nőttek a kisfogyasztók terhei, hiszen ahogy a szerzőpáros fogalmaz, „a magas árak mellett egy új komponensen keresztül közvetetten is finanszírozniuk kellett a külföldi energiaszolgáltatókat”.
Az új jogi környezet komoly strukturális problémákat okozott, amit a Gyurcsány-kormány 2006-tól már nem tudott másképp megoldani, mint gáz- és villanyáremeléssel.
Végül uniós nyomásra liberalizálták a piacot, amivel teljesen kiszolgáltatták az embereket a multik érdekeinek. A stratégiai cégek ugyanis nem voltak a magyar állam birtokában, és az árszabályozás is a multik kénye-kedve szerint történt.
Így jutottunk el ahhoz, hogy a baloldali kormányoknak köszönhetően 2010-re vásárlóerő-paritáson mérve Magyarországon volt a legdrágább az áram és a földgáz az Európai Unióban.
Csak a rezsicsökkentés és a cégek visszavásárlása tudott gátat szabni a multik Általi kizsigerelésnek
A Márki-Zay által is kiszolgált multik pusztító profitéhségének vetett véget a Fidesz-kormány: a rezsicsökkentéssel elérte, hogy a magyarok az egy legalacsonyabb áron juthassanak hozzá a villamosenergiához és a gázhoz. Érdekes módon az EDF-Démász árbevétele 2014-ben 400 millió forintra, a profit pedig 24 millióra esett vissza.
A jobboldali kormány második lépésként pedig visszavásárolta és a magyar cégek kezébe adta a stratégiai közműcégeket.
Így történt meg, hogy a magyar állam 2015-ben a Márki-Zayt korábban foglalkoztató nagyvállalatban, az EDF Démászban szerzett többségi tulajdonát is visszavásárolta. A cégben a politikus ekkor már a teljes ügyfélkapcsolati központot vezette.
Nem lehet véletlen, hogy ezek után 2016-ban már dobbantott is munkahelyéről. Úgy tűnik, hogy a magyar tulajdonos már nem tetszett annyira a baloldali kormányfőjelöltnek, mint az embereket kizsákmányoló multi.
Márki-Zayt az EDF delegálhatta a brüsszeli energetikai lobbiszervezethez
És bár több millió embernek jelent könnyebbséget a rezsicsökkentés, Márki-Zay mégis rendszeresen szidja az Orbán-kormány fontos vívmányát. Sőt, kijelentette azt is, hogy ebben a formában nem szeretné megtartani.
Ez egyébként eléggé egybevág az Európai Unió érdekeivel. Mint ismert, Brüsszel éveken át támadta, sőt, az Európai Bíróság elé vitte a magyar rezsicsökkentést, a pereskedés tavaly Magyarország győzelmével zárult.
De Brüsszel legújabb terve szerint a kisemberekkel fizettetné meg a klímavédelem költségeit.
Márki-Zay pedig azért támadja a a kormány intézkedését, mert – ahogyan fentebb is bemutattuk – közel másfél évtizeden keresztül állt a profithajhász, energetikai multi, az EDF alkalmazásában, ráadásul vezető pozícióban.
De – ahogy arról a Kontra elsőként számolt be – az EDF delegálhatta 2011-ben az EURELECTRIC Budget nevű brüsszeli projekt bizottsági tagságába is.
Ahova nyilvánvalóan szintén a francia multi, az EDF érdekeinek érvényesítése érdekében küldték.
A brüsszeli székhelyű Eurelectric az európai villamosenergia-ipari vállalatok legjelentősebb szakmai és érdekvédelmi szervezete, de más kontinenseken is létezik tagszervezete. Oldalukon egy alkalommal lehet találkozni a baloldal közös kormányfőjelöltjének a nevével, a Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogram című dokumentumban.

Ahogy azt honlapjukon kiemelik, európai szinten képviselik „az iparág közös álláspontját”, és rendszeresen egyeztetnek az Európai Unió tisztségviselőivel. Ebből pedig egyértelműen látszik, hogy ez egy nemzetközi lobbiszervezet.
Bármit is hazudjon tehát Márki-Zay a nemzeti-konzervatív mivoltáról, évtizedeken keresztül állt a francia energetikai óriásvállalatok alkalmazásában. Az érdekeiket képviselte Brüsszelben és a rezsicsökkentés eltörlésének hangoztatásával is az ő szekerüket tolja.

Hiszen az Orbán-kormány lépésével véget ért a francia multik aranykora Magyarországon.
Sőt, Márki-Zay korábban Paks 2-t is támadta, és arról beszélt, hogy fel kellene mondani a szerződést. Hogy ki kapná meg a lehetőséget a jelenlegi kivitelezők helyett az amúgy atomenergia-párti politikustól, nem nehéz kérdés. Elég ha arra gondolunk, hogy az EDF-nek 58 működő atomreaktora van.