A Fővárosi Önkormányzat az ingyenes antitest-vizsgálattal megint csak hergelni akar?

A tízmilliókért tesztelő cég mögött Gyurcsány és Bajnai volt minisztere

Megjöttek a fővárosi koronavírusantitest-vizsgálatok első eredményei, amit a Fővárosi Önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködve indított a múlt hét elején a 60 év feletti budapesti lakosok számáraírja a 24.hu. Az itthon alkalmazott hat vakcinából 5 jól szerepelt, a Sinopharmmal oltottak közel negyedénél azonban nem tudtak kimutatni antitestes védettséget. Megjöttek az első fővárosi antitest-vizsgálat eredményei, nem szerepelt jól a Sinopharm – a Portfolio.hu is kommentál.

Biztos rémeket látok megint, de véleményem szerint a Karácsony Gergely Szilveszter és a Medgyessy-Gyurcsány-holdudvar vezette fővárosi önkormányzat mintha megint azt kívánná üzenni, hogy 

az Orbán félrekezelte a járványt.

És igen, Karácsony (vagy magyar hangja) gyorsan le is vonta a szakmai-erkölcsi következtetést, majd rögtön megüzente a kormánynak kőkeményen:

  • kérjenek bocsánatot azért, hogy a politikai propaganda szempontjait, a kínai érdekek kiszolgálását fontosabbnak tekintették az idősek védelménél,
  • elszámolást forintra-fillérre a kínai vakcinabizniszre elégetett közpénzmilliárdokkal, az erkölcstelenül nyerészkedő közvetítő cég felelősségre vonását, az ellopott pénz visszatételét a közös kasszába.

Mi azonban lemondjuk, hogy ez miért hülyeség.

Emlékeztetőül: 2020-ban a Fővárosi Önkormányzat már kötött szerződést 10 ezer gyorstesztre, és ha kicsit belenézünk a dokumentációba, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk:

  • 10 ezer teszt elvégzésére a Kelen Kórház Kft.-t kérték fel,
  • A Kelen Kórház Kft-t Dr. Székely Tamás képviseli,
  • Dr. Székely Tamás a második Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok egészségügyi minisztere volt 2008 és 2010 között.

Már megint a Mészáros Lőrinc, meg a NER meg a lopás, ugye? A 2020-as keretösszeg a szerződés szerint 120 millió forintról szólt, a teljesítésnél végül csak ennek a felét használták fel a közpénzfelhasználás, valamint a hatékony és felelős gazdálkodás elvére tekintettel. Ez tényleg rendes volt tőlük.

Visszatérve a 2021-es tesztekre: bár nagyon is bízunk az ex-MSZP-SZDSZ-es csapat mindig is büszkén hirdetett szakértelmében (1994-ben is ezzel kerültek kormányra), és akár igazuk is lehetne – nagy hívei vagyunk mi is a tudományoknak, úgy gondoltuk, valódi szakértőktől is kérünk véleményt, hátha sikerül más megvilágításba helyezni az eredményeket.

Informátorunk – egy laborvezető – az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk még az idei tesztek előtt:

"A mostani teszteknél koronavírus-tüskefehérje elleni IgG (immunglobulin)-szintet mérnek. Ez ellenanyag-védőoltás után, vagy koronavírus fertőzésen átesetteknél mutatható ki a vérből, de az ellenanyagszint nincs egyenes arányban a védettség szintjével. A Sinopharm-vakcina tüskefehérje mellett még vírus-nukleokapszidot (a vírus külső burka) is tartalmaz mint antigént: ez a teszt nem mutatja ki a vírus nukleokapszid-ellenes IgG-jét.

A teszt nem alkalmas a sejtes immunitás kimutatására sem.

A SARS COVID IgG-tesztek eredménye forrásunk szerint egyedül a tünetmentesen COVID-betegségen átesettek kiszűrésére alkalmas.

Lefordítjuk, összefoglaljuk: 

  • Karácsony és csapata feltehetően megint baráti, megbízható cégekkel teszteltet tízmilliókért,
  • az eredményeket azonnal a Sinopharm és a kormány sikeres keleti vakcinapolitikája elleni hangulatkeltésre használják fel megint rövid távú politikai haszon reményében; különösen az idősebb korosztály körében (a 60 évesnél fiatalabbakat eleve nem is tesztelték),
  • holott ez a teszt feltehetően ALKALMATLAN a védettség kimutatására: csak azt mutatja meg, hogy átestünk-e már a covidon. Ez pedig csak egy eset.

Üvegzseb, szakmaiság, Karácsony – jut eszünkbe: és Budapest valódi önkormányzati ügyeivel ki és mikor fog foglalkozni..?