A főváros új urai: V. Naszályi Márta

  • V. Naszályi Márta az I. kerület polgármestere vállaltan katolikusként korábban hitoktatóként dolgozott a nemrégiben zaklatás miatt elítélt Donáth László evangélikus lelkész mellett.
  • A párbeszédes polgármestert egész élete és politikai pályafutása a kerülethez köti, 2010-óta dolgozik a kerület képviselő-testületében 2019-ben nagy meglepetésre győzni tudott a Várnegyedet 20 éve vezető Nagy Gábor Tamás fideszes polgármesterrel szemben.
  • A botrányok nem kerülték el a kerületet, amióta polgármester, hiszen nemrég kiderült, hogy fel akarja rúgni a kerületben lévő, jól működő bérlakási rendszert. Pénzhiányra panaszkodik, de azért van több mint 100 millió forint csapatépítőre és a barátoknak fizetésemelésre.
  • Botrány volt abból is, hogy bár az első dolga volt, hogy átláthatósági rendeletet fogadjon el, de mégis lelkiismeret-furdalás nélkül helyzetbe hozta Misetics Bálint főpolgármesteri tanácsadó testvérének cégét.

Az I. kerület baloldali polgármestere, V. Naszályi Márta 1970-ben született. Táj- és kertépítész mérnökként végzett, a politikai pályára lépését megelőzően pedig pszicho- és bibliodráma-vezetőként és hitoktatóként tevékenykedett.

Tősgyökeres I. kerületi, édesapja dr. Naszályi Gábor villamosmérnök, nyomdamérnök, akit I. kerületi lakóként 1956-os szerepvállalása miatt börtönbe vetettek. Anyja dr. Naszályi Gáborné dr. Bajusz Mária pedig haláláig közjegyzőként dolgozott az I. kerületben.

 

Életrajzából kiderült, hogy a Kosciuszko Tádé utcai Általános Iskolába járt és – elmondása szerint – az alsó-krisztinavárosi plébánia közösségéhez tartozott.

Politikai pályája a kerülethez köti

V. Naszályi 2010 óta politizál a kerületben. 2010 és 2013 között az LMP színeiben lett önkormányzati képviselő, majd 2013-tól a Párbeszédre váltott.

2018 óta fővárosi önkormányzati képviselő is, de ugyanebben az évben az országgyűlési választáson is el akart indulni az I. kerületet is magában foglaló körzetben, de végül visszalépett az LMP-s Csárdi Antal javára.

Érdekesség, hogy a Párbeszéd elnökségi tagjaként nem fogadta kitörő örömmel Karácsony 2018-as MSZP miniszterelnök-jelöltségét , és 2017 végén a Magyar Idők még arról cikkezett, hogy

Váradiné Naszályi Márta nem akart a szocialistákkal közös listán szerepelni. Egy évvel később azonban már semmilyen kifogása nem volt ez ellen, hogy a teljes ellenzéki moslékkoalíció jelöltjeként indult.

 

2019-ben a teljes szivárványkoalíció besorolt a személye mögé, és igen szűk többséggel, alig több mint 100 szavazattal kapott többet, mint  a korábbi fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás. Így lett polgármester.

Donáth László elítélt evangélikus lelkésszel dolgozott együtt

Érdekes tény vele kapcsolatban az is, hogy korábban a néhány napja jogerősen elítélt Donáth László evangélikus gyülekezetében, a Békásmegyer-Csillaghegyi evangélikus gyülekezetben végzett hitoktatói munkát.

 

Mint emlékezetes Donáth László volt MSZP-s politikust folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt ítéltek felfüggesztett börtönre.

Hogy miért dolgozott egy evangélikus lelkésznek a vállaltan katolikus  Naszályi Márta, azt csak ő tudja, de tény, hogy korábban még az Új ember nevű katolikus újságban a Magyar Bibliodráma Egyesületet képviselőjeként tűnt fel.

 

Korábban is megnyilvánult pártja képviseletében keresztény témákban, például ő volt az, aki még 2016-ban tiltakozott az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság létrehozása ellen, mert szerinte azt csak propagandacélokból hozták létre, és valószínűleg egy funkció nélküli kifizetőhellyé válik majd, vagy pedig csendben megszűnik.

Az államtitkárság  azóta egyébként számtalan keleti és afrikai üldözött keresztény közösségnek segített iskolája vagy temploma újjáépítésében, és karolt fel háború sújtotta közösségeket.

V. Naszályi tehát ebben is tévedett.

Hamar megdőlt az átláthatósági rendelet

A párbeszédes polgármester megválasztását követően azonnal munkához látott, és nagy sebbel-lobbal elfogadták a „klímavészhelyzetet” és

a K-monitor ajánlásai alapján átláthatósági rendeletet is alkottak.

Utóbbi fényében különösen nevetséges, hogy épp ő hozta helyzetbe egy arculatépítési megbízással Misetics Bálint – Karácsony hajléktalanügyi főtanácsadójának – testvérét, Misetics Mátyást.

A tisztakezű önkormányzat azzal indokolta a  Mitte Communications Kft. helyzetbehozását, hogy „a győztes pályázat bírálata során a vállalási ár és tevékenységek köre mellett kiemelt szempontot jelentett a pályázó releváns kulturális, turisztikai, egyházi vagy önkormányzati referenciája, a szakmai csapat igazolt művészetszakmai háttere, a kerületi branding ütemtervének részletessége és megvalósíthatósága, illetve a kerület lakóinak, civil szervezeteinek és intézményeinek bevonása”.

Lakosságcserére készülne az I. kerületben?

Botrány volt abból, hogy az új, liberális polgármester bosszúhadjáratot hirdetett a kerület szociális bérlakásaiban élőkkel szemben, és azt tervezi, hogy akár 100-200 százalékkal is emelné azok bérleti díját, akik eddig szociális lakbért fizettek a kerületben.

A HírTV műsorában arról beszéltek, hogy V. Naszályi Márta felülvizsgálná a bérlők keresetét, és aszerint emelné a bérleti díjakat. Így sokan más kategóriába esnének, mint jelenleg, és úgynevezett költségelvű bérleti díj megfizetésére köteleznék őket.

De ez még nem minden, hiszen a polgármester asszony a megüresedő műemlék épületeket is szociális lakásokként kívánja kiadni, V. Naszály úgyszólván egy kis lakosságcserét is végrehajtana az I. kerületben.

A műsorban az egykori fideszes polgármester az olcsóbb bérleti díjak okaként elmondta, hogy míg más kerületekben volt erre lehetőség, addig a várbeli műemlék lakásokat a korábbi bérlők nem vásárolhattak meg törvényi szabályozás miatt, és ezeket társasházzá sem lehetett alakítani.

Ellenben a többnyire megüresedő, rossz műszaki állapotú lakásokat meg lehetett pályázni, méghozzá úgy, hogy a bérlő magasabb bérleti díjat fizet, határozott idejű bérleti szerződést ír alá, és ezenfelül vállalja, hogy a rossz állapotú lakást felújítja az önkormányzat helyett – magyarázta a részleteket Nagy Gábor Tamás.

Így elmondható, hogy a lakók költöttek a lakások felújítására, ezzel is gyarapítva az önkormányzat vagyonát. Ezt a rendszert robbantaná most szét a kerület első embere.

Pénzhiányra hivatkozva felfüggesztette az ingyenes parkolást, de csapatépítőre és a haverok növekvő fizetésére van pénz

De néhány hete azzal is komoly felháborodást váltott ki, hogy egy, a kommentelőkkel folytatott párbeszédben kifejtette, szerinte az ingyenes parkolás növeli a koronavírussal való megfertőződés kockázatát, de arról is értekezett, hogy

Akinek van autója és kevés a pénze, dönthet, hogy megtartja és használja az autót vagy sem. Aki itt él a kerületben, ahol egészségkárosító a levegő, az nem dönthet úgy, hogy nem vesz levegőt júniusig.

 

V. Naszályi pénzhiányra panaszkodik, de kiderült, hogy az önkormányzat reprezentációra és csapatépítő tréningekre több mint 100 millió forintot készül elkölteni.

Az is érdekes, hogy 2019-hez képest az éves személyi ráfordításokra 800 millió forinttal többet költ az önkormányzat, és 44,5 millió forintot akarnak egy lakásügynökség felállítására fordítani, miközben lakbéremelést terveznek.

Madarat tolláról, embert barátjáról

Könnyű kapcsolatot találni a polgármester és a tüntetéseket szervező „álcivilek” között, hiszen kampányfőnöke Pilz Olivér volt, a pedagógustüntetés és a Tanítanék Mozgalom egyik szervezője.  Schwajda Gergő a kommunikációs főnöke.

Marikovszky Andrea, egy feminista mozgalmár – aki korábban a Mérce újságírója volt –  lett a polgármester úgynevezett részvételidemokrácia-referense.

Marikovszy nemcsak feminista, hanem az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelem Egyesület tagja, de a Facebookon adminisztrátora a Közkincs Könyvtár oldalnak, amely az első – nélkülözhetetlen –  feminista, gender- és LMBTQ-tematikájú állománnyal, túlnyomórészt angol nyelvű könyvekkel.

 

V. Naszályi egyik alpolgármestere Gelencsér Ferenc, aki egy fiatal Momentum-alapító, akinek  ezt megelőzően semmilyen városvezetői tapasztalata nem volt, ellenben dolgozott civil szervezeteknél, magyar nagyvállalatnál és multicégnél is (a konkrét cégneveket nem említette).

A másik alpolgármestere viszont Csobánczy Gábor, egy régi SZDSZ-es politikus, aki korábban már egy cikluson keresztül volt a XII. kerületben képviselő. 1999-ben az SZDSZ új generációjának tagjaként vált ismertté.

A botrányok nem kerülték el, hiszen volt felesége az a Dobolyi Alexandra, aki 2004 és 2009 között EP-képviselő volt, aztán pedig Veres János szeretője, majd később felesége lett.