A főváros új urai: László Imre

Egy örök túlélő, pártkáder orvos Újbuda élén.

  • László Imre honvédségi orvosként már a szocializmusban sokra vitte, hiszen már abban az időben kiképző főorvos, majd osztályvezető lett a Honvédelmi Minisztérium kötelékében. A rendszerváltás után rábízták a Honvédkórház vezetését.
  • Orvosi karrierjével párhuzamosan a Magyar Súlyemelő Szövetségben is felfelé ívelt a karrierje, 1992-ben a szervezet elnöke is lett. Elnökségét azonban beárnyékolták a vissza-visszatérő, szervezett doppingolásra vonatkozó vádak. Az athéni olimpia során egy doppingvétség miatti ezüstérem elbukása aztán arra sarkallta, hogy feladja a sportvezetői pályafutását.
  • Bár kitüntetést kapott Gyurcsányéktól, 2009-ben  –  már a Szent Imre Kórház igazgatójaként – mégis panaszkodott a Demokratának az egészségügy gazdasági helyzetére. Ennek ellenére László Imre éppen az országot romba döntő Gyurcsányban találta meg a legfőbb politikai szövetségest. Ma a DK elnökségi tagja.
  • A Swiss Medical Center orvos igazgatójaként eltöltött időszakhoz köthető László legsúlyosabb botránya, a végül sajtó-helyreigazítással végződő zaklatási vád. 
  • 2019-ben Újbuda polgármestere lett. Azóta számos botrány lengte körül. Tavaly egy képviselő-testületi ülésen Hitlert méltatta, majd összetévesztette a hírhedt auschwitzi orvost,  Mengelét Mandelával. De kiderült az is, hogy egy kamu PhD-képzéssel kérkedik.

László Imre 1946-ban született Hajdúböszörményben. Az orvosi egyetemet Debrecenben végezte, ahol 1972-ben diplomázott általános orvosként. 

Forrás: MTI/Kovács Attila

Szinte egyből beszippantotta a szocializmus, hiszen előbb egy Heves megyei kistelepülésen, Verpeléten, majd a gyöngyösi hadosztálynál lett vezető orvos.

Szépen emelkedett a csillaga a szocialista Honvédelmi Minisztérium kötelékében, hiszen 1983-ban a Honvédelmi Minisztérium Egészségügyi Szolgálatfőnökség kiemelt kiképző főorvosává nevezték ki, majd 1986-tól a szervezési osztály vezetését bízták rá. 

A katonai ranglétrán 1983-ban még orvos őrnagyként, 1986-ban már orvos alezredesként hivatkoztak rá. 

Többször publikált a Honvédségi Szemlében, illetve a Honvédorvos nevű folyóiratban a rendszerváltás előtt és után is.

Honvédségi Szemle 1983.
Honvédségi Szemle 1983.

Az egészségügyi pályájával párhuzamosan, 1988-tól már a Magyar Súlyemelő Szövetség orvosaként tevékenykedett.

Ugyanebben az évben a Népsport már a válogatott keret egyik orvosaként említi. Az újság egy igen érdekes vitáról számolt be, miszerint a Szövetség nem engedte elindulni a Pannónia Kupán a világbajnok ezüstérmes Takács testvéreket, amivel kivívták az apa, Takács István haragját. Az indulás megakadályozásában László is közreműködött a Népsport korabeli cikke szerint. 

A rendszerváltás után csúcsra jutott mindkét területen

A szocializmus honvédségénél már kiemelkedő karriert befutott László számára mégis a rendszerváltás hozta meg az igazi sikereket.

1992 decemberében arról számolt be a Nemzeti Sport, hogy egy botrányos választást, illetve több egymást követő, érthetetlen visszalépést követően végül László Imre lett a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke.

A második körben ugyanis a Lászlót megverő jelölt, Leitner József végül visszalépett a botrányos eljárás miatt. Lászlónak ez nem igazán okozott lelkiismereti problémát, így a harmadik körben ő lett az elnök.

Nemzeti Sport 1992.
Nemzeti Sport 1992.

Vissza-visszatérő doppingvádak

Ugyanebben a hónapban a német közszolgálati televízió, a ZDF lehozott egy magyar doppinggyanús ügyletről szóló riportot.

A német tévé – az Új Magyarország korabeli tájékoztatása szerint – arról számolt be egyik műsorában, hogy Magyarországon virágzik ezeknek a tiltott teljesítményfokozóknak a fogyasztása és forgalmazása, és a László által vezetett Súlyemelő Szövetséget külön is emlegették.

A doppingbotránynak folytatása is lett, hiszen 1995 végén arról számolt be a Népszava, hogy a súlyemelő Dudás Istvánnál két vizsgálat is doppingszer használatát mutatta ki. Itt már nem volt vita.

Emiatt László a Szövetség elnökeként magyarázkodásra kényszerült. Azt állította, hogy a Szövetségben nem használják a tiltott szert, mert amúgy is az zavart okozhat a mozgáskoordinációban.

 

László viszonya olyannyira elmérgesedett a fentebb már említett Takácsékkal, hogy 2000-ben Takács István szervezett doppingolással vádolta meg teljes Szövetséget, és a doppingolás irányítójaként Lászlót vádolta mint a Szövetség elnökét .

Hogy mennyire volt légből kapott vádaskodás, azt nem tudjuk meg.

Annyi biztos, hogy a dopping László távozásához is hozzájárult, hiszen a 2004-es athéni olimpiára készülve Kecskés Zoltán súlyemelő versenyzőt még az olimpia előtt hazaküldték doppingvétség miatt, majd az olimpiai második Gyurkovics Ferencet pedig ezüstérmétől is megfosztották.

A csúfos lebőgést nagy magyarázkodás és a doppingellenes világügynökségre történő mutogatás követte László Imre mint a szövetség képviselője részéről.

De László érezve a ciki helyzetet, végül lemondott minden, a súlyemeléssel kapcsolatos pozíciójáról. (Ekkor már az európai szövetség alelnöke, a Magyar Olimpia Bizottság és a nemzetközi szövetség orvosbizottságának is tagja volt.)

 

Több kórháznak is az orvos igazgatója volt

Katonaorvosi karrierje csúcsára is a rendszerváltást követően ért, hiszen 1995 végén lett a Honvédkórház igazgatója mint orvos ezredes.

 

2009-ben panaszkodott a későbbi gazdái által teremtett helyzet miatt

2001-ben aztán váltott, és az újbudai Szent Imre Kórház orvosigazgatójává nevezték ki. Ekkor költözött Újbudára.

Érdekesség, hogy 2009-ben a mostani gazdáik által csődközelbe juttatott magyar gazdaság helyzete és Bajnai megszorításai az általa vezetett kórházat is érintették,

amikor arra panaszkodott a Demokratának, hogy ha így megy tovább, korlátozniuk kell az egy hónapban elvégezhető beavatkozások számát. És akkor nem volt koronavírus-járvány sem.

Demokrata 2009.
Demokrata 2009.

Ennek ellenére László mégis a kórházát is rossz helyzetbe hozó Gyurcsányban találta meg a politikai szövetségest, hiszen 2015-ben ő lett a DK Egészségügyi Kabinetének vezetője, aztán a párt színeiben polgármester. De erről később.

Hogy mikor kezdődhetett köztük a szerelem, azt nem tudni, de annyi biztos, hogy László Imrét 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjének katonai fokozatában részesítették Gyurcsányék.

Magyar Közlöny 2006.
Magyar Közlöny 2006.

2011-ben újra munkahelyet váltott, és a Swiss Medical Services Kft. magántulajdonban lévő egészségügyi intézmény orvos igazgatója lett.

Életrajza szerint  feladata „a XI. és XXII. kerületek, illetve kijelölt települések járó- és fekvőbeteg ellátásának szervezése. Az országos ellátórendszer működtetése" volt.

Egy felháborító sajtóper

László eddigi leggyanúsabb és legbotrányosabb ügylete ehhez az időszakhoz köthető. 

Forrás: Facebook/László Imre

A Kontra korábban beszámolt arról a végül sajtó-helyreigazítással végződő ügyről, amely során még 2019 októberben nyilatkozott az Origónak és TV2-nek László Imre egy volt kolléganője, egy doktornő, aki részletesen mesélt arról, hogy – állítása szerint – hogyan is molesztálta az akkoriban a Swiss Medical Center orvos igazgatójaként dolgozó László.

A hölgy azt állította, hogy az azóta Újbuda polgármesterévé választott DK-s politikus először egy kézsimogatással próbált felé közeledni, majd egy következő alkalommal már arra kérte, hogy simogassa meg a nemi szervét.

A doktornő állítása szerint visszautasította Lászlót, és elmondta neki, hogy ő orvosnak jelentkezett, nem pedig utcalánynak.

A hölgy elmesélése szerint egy másik alkalommal már dulakodásig fajult a helyzet köztük, amikor – állítása szerint – László az asztalán akarta megerőszakolni őt.

Az asszony – elmondása szerint – nem hagyta magát, és így tettlegességig fajultak a dolgok: miután a DK-s politikus közeledett felé, erősen meglökte őt, aki így az üvegajtónak esett.

László Imre Czeglédy Csaba iránymutatása alapján sajtó-helyreigazítási pert indított a cikket lehozó médiumok ellen.

Miután a hölgy vélhetően az orvosi karrierjére és az érzékeny témára tekintettel nem akart tanúskodni, ezért a cikket lehozó sajtótermékek elbukták a pert.

Ezt persze jó szokása szerint óriási diadalként mutatta be a baloldali sajtó, és le is hazugozták, ócska propagandistázták a nő történetéről beszámoló újságírókat. Ilyenkor nem fontos a #metoo morális állványzata, az áldozatok védelme. 

kapcsolódó

  • Felháborító sajtóperek 1. rész

    Felháborító sajtóperek 1. rész

    Az ellenzéki politikusok és megmondók gyakran hazugozzák le a jobboldali sajtót, az elbukott perek ítéletét lobogtatják, de ha jobban megnézzük ezeket, sok esetben az ember igazságérzete nem találkozik az ítéletben kimondottakkal.

Hogy mennyire megalapozott a történet, azt mindenki döntse el saját maga.

Gyurcsány embere

László 2015-ben belépett a DK-ba és az Egészségügyi Kabinet vezetője, majd 2017-ben elnökségi tagja lett, amelynek azóta is tagja.

 

2018-ban Somogy megye 1-es számú választókerületében indította a pártja, és listás helyről bejutott az országgyűlésbe.

Ez csak átmeneti pozíció volt, hiszen a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzék polgármester-jelöltjeként indult, amikor is nagy meglepetésre győzni tudott a kerületet két cikluson át irányító, fideszes Hoffmann Tamással szemben.

Hitler és Mengele

Azóta több botrány is volt a DK-s polgármester körül. Többek közt abból, hogy egy tavaly júniusi képviselő-testületi ülésen Hitlert méltatta. 

De hasonlóan komoly felháborodást váltott ki, amikor összekeverte Nelson Mandelát Josef Mengelével, amikor épp a bizonyítványát magyarázta a Heti TV műsorában.

A polgármester a televízióban arról beszélt, hogy az auschwitzi haláltábor kegyetlen orvosáról akartak volna elnevezni egy parkot a XI. kerületben, aztán helyesbítette, mert valójában Mandeláról a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökéről volt szó a vita tárgyát képező előterjesztésben.

Nincs PhD-fokozata, bármennyire is szeretné

Lászlóról a Pesti Srácok nemrégiben azt is megírta, hogy életrajzában a Newport University Econovum Akadémia PhD-képzését úgy tüntette fel, hogy az a laikusok számára azt sugallja, hogy PhD-fokozattal rendelkezik, holott ez nem igaz. 

László Imre életrajza szerint az említett képzést 2008-ban végezte el az Econovum Akadémián, amely valójában egy felsőfokú akkreditált képzés, és semmiképpen sem alkalmas a doktori fokozat megszerzésére. 

Hiszen a honlapon is szerepel, hogy „Nem használható a hazai Bologna-i rendszer diplomájaként, vagy pl. tudományos Ph.D. fokozataként”. 

 

Kiárusítaná a kerület ingatlanvagyonát?

De nemrégiben arról is beszámoltunk, hogy Lászlóék mintegy 1,6 milliárd forint értékben terveznek ingatlaneladásokat az újbudai vagyonból, így visszaköszönnek a régi szép Molnár–Lakos-féle idők.

kapcsolódó

Nem szegénykedik 

Vagyonnyilatkozata szerint 2009 óta tulajdonosa egy újbudai lakásnak, amelyhez teremgarázs is tartozik.

2016 óta egy Mercedes 220 E-je is van. Egy ilyen autó ára még használtan is 10 millió forint körül mozog.

Emellett László rengeteg befektetést is magáénak tudhat, hiszen számításaink szerint több mint 40 millió forintja van különböző befektetésekben.