A főváros új urai: Dr. Kiss László

Régi elvtárs nem vész el, csak átlép a másik pártba.

  • Karrierjét a rossz hírű, Zuschlag János nevével fémjelzett FIB (Fiatal Baloldal) vezetőségében kezdte, ahol a rossznyelvek szerint érintett volt gyanús ügyletekben. Innen ejtőernyőzött át az óbudai önkormányzatba, ahová 2019-ben - szűk többséggel - polgármesterként tért vissza.
  • Kiss László polgármesterségéből érdemes kiemelni, hogy az önkormányzat tavalyi költségvetésében több ponton is növelte a lakosság terheit, viszont a saját, helyi újságukra szánt kiadásokat 50 millióval megemelték. Nem támogatták az óbudai szociális és óvodai dolgozók béremelését, és leszavazták a helyi rendelők felújítását is.
  • Emlékezetes volt az is, hogy tavaly a polgármester két közeli embere, Rózsa László DK-s képviselő, valamint Hazai András alpolgármester, Kiss helyettese, visszaélve hivatali hatalmukkal, berontottak az óbudai rendelőintézetbe, ahol fenyegették az egészségügyi dolgozókat és követelőztek. Kiss aljasságát jól mutatja, hogy még az egyik kerületi óvodában kirobbanó pedofil-botrányt is igyekezett — a nagy nehezen legyőzött — ellenfele, Bús Balázs ellen fordítani.

Dr. Kiss László történelemtanár, jogász, aki már 17 évesen tagja lett az MSZP-nek. Erről parlamenti önéletrajzában még büszkén számolt be .

Az idők változnak, és úgy tűnik, hogy ez a büszkeség az MSZP népszerűségének csökkenésével párhuzamosan szintén csökkenni kezdett, és aztán el is múlt. Hiszen Kiss polgármesterré választását követően, tavaly februárban nagy meglepetésre átlépett a Gyurcsány-pártba.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Zuschlag János mellett ő is a fib-ben szocializálódott

Visszatérve a kezdetekhez, Kiss már a 2002-es kormányváltást követően az akkori MSZP környékén sündörgött, benne volt a FIB Fiatal Baloldal vezérkarában.

Magyar Hírlap 2008.
Magyar Hírlap 2008.

Jó eséllyel itt került kapcsolatba a később hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Zuschlag Jánossal, akivel a rossznyelvek szerint együtt gründolták az MSZP-közeli egyesületeket.

Zuschlag János
Zuschlag János

A Zuschlag-ügyben Kiss neve is előkerült. A Pesti Srácok arról írt korábban  —Szabó Bálint elmondása alapján —, hogy a fiktív szervezetek alapításának Kiss volt az egyik kulcsfigurája, aki minden esetnél jelen volt, és aztán dokumentálta is az alakuló üléseket, hogy jogilag rendben legyen a dolog.

A cikk szerint az alapítások után ő terjesztette az országos elnökség elé, hogy az új szervezeteket vegyék nyilvántartásba. Vas megyében mind a húsz szervezet alapításánál jelen voltak a Fibisz vagy a különféle MSZP-s testületek vezetői.

A cikk azt írja, hogy Kiss László a Hoppá Egyesület, a Jövő Fiataljai Egyesület és a Holnap a városért Egyesületet képviselte.

Mindhárom egyesület nyomait megtaláltuk, de természetesen azóta mindegyiket törölték. Így már Kiss László neve sem lelhető fel az egyesületek adataiban.

Forrás:Birosag.hu
Forrás:Birosag.hu

Kiss még FIB-es vezérként, 2006-ban lett először önkormányzati képviselő Óbudán, és itt 2014-ig volt benne a testületben. 2006-ban egyéniben is tudott nyerni, 2010-ben viszont már csak listáról jutott be a testületbe. 2010-ben az országgyűlési választáson is megpróbálkozott, de csúnyán alulmaradt Bús Balázzsal szemben.

Forrás: Wikipédia

  • A 2014-es országgyűlési választáson szűk többséggel, de végül megverte Menczer Erzsébetet, és négy évre parlamenti képviselő lett. A Tóbiás pártelnök embereként számontartott Kiss parlamenti tevékenységéhez nem kötődik sok jelentőségteljes politikai ügy. Mindenesetre az biztos, hogy a Törvényalkotási Bizottságnak, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának és a Vállalkozásfejlesztési Bizottságnak is a tagja volt.

Fontos azonban megemlékezni arról, hogy a migránsválság kellős közepén, 2015-ben megosztotta Tóbiás József akkori pártelnök azon bejegyzését, amelyben leírta, hogy „Hagyják abba a kerítés építését”, a „legfontosabb, hogy vége legyen a gyűlöletkampánynak.”

Ez sok mindent elárul Kiss valódi beállítottságáról.

Forrás: Kiss László Facebook-oldala
Forrás: Kiss László Facebook-oldala

Egy másik botrányról is írt a Pesti Srácok ebből az időszakból: arról, hogy Kiss általános iskolásokkal osztogatott a Fideszt és Orbán Viktort bíráló szórólapokat az aluljáróban.

Ezek után különösen nevetséges, hogy a 2019-es kampányban azzal támadt Bús Balázsra, hogy egy kerületi óvoda kampányolt mellette.

Forrás: Pesti Srácok
Forrás: Pesti Srácok

Ekkor azt kifogásolta, hogy felháborító, hogy a Fidesz az iskolákba viszi be a politikát. Korábban, úgy tűnik, nem volt ezzel baja.

Hajszállal lett minden hatalom birtokosa a iii. kerületben

A 2019-es önkormányzati választáson kb. 450 szavazattal szerzett többet, mint a kilenc évig regnáló, megbecsült fideszes polgármester, Bús Balázs. Vagyis egy százalékra sem rúgott a különbség.

Kiss és a szivárványkoalíció emellé az összes egyéni választókörzetet is megnyerte. Így a balos polgármester szinte teljhatalmat kapott a semmiből előhúzott bandájával.

Forrás: valasztas.hu
Forrás: valasztas.hu

És hogy hogyan él a megszerzett hatalommal Kiss László?

A választ jól mutatja, ahogy az ellenzékbe került helyi jobboldal írásában beszámolt az első balos költségvetés alakulásáról.

  • A tavalyi költségvetésében a Kiss-vezette önkormányzat több ponton is növelte a lakosság terheit, viszont a saját, helyi újságjukra szánt keretet megemelték. (Mit sem problémázva azzal, hogy a kampányban még azt ígérte Kiss, hogy 50 millió forinttal csökkenteni fogják a kiadásokat.)
  • Nem támogatták az óbudai szociális és óvodai dolgozók béremelését, és leszavazták a helyi rendelők felújítását is.
  • De a papíron környezetvédő óbudai baloldal 100 millió forintot vont el a Guckler Károly Környezetvédelmi Programtól is.
  • További érdekesség volt az is, hogy míg a korábbi, fideszes városvezetés utolsó költségvetésében több mint 5 milliárd forintos költségvetési maradvány volt, az új urak a járvány előtt, 2020-ra már semmilyen tartalékot nem halmoztak fel, de jutalmat persze nem felejtettek elkülöníteni a kiváltságosok számára.
  • De a kerület legégetőbb problémáját jelentő, Óbudát terhelő átmenő teherforgalom, az agglomerációs beközlekedés, a HÉV szintbeli kereszteződései és a környezetükben tapasztalható közlekedési káosz ügyével sem foglalkozott Kiss.

A balos polgármester sokáig semmit sem tett a pedofil-botrány ügyében, de azért igyekezett ellenfele nyakába varrni a dolgot

Egy megrázó botrány is kipattant az elmúlt évben a Kiss vezette Óbudán.

Kiderült, hogy — a vád szerint — egy óvónő éveken át fotózta a nevelésére bízott kisgyermekeket a mellékhelységben, pisilés közben, majd a képeket a nő élettársa tette közzé egy nemzetközi pedofilfórumon a dark weben. A nyomozás kiderítette azt is, hogy az aberrált pár a családjukon belüli, alig 1-2 éves kisgyermekeket is abuzálta.

Kiss igyekezte elődje nyakába varrni az ügy felelősségét, holott Bús a folyamatban lévő nyomozás miatt nem hozhatta nyilvánosságra korábban az esetet, és utóbb kiderült, hogy éppen az új balos városvezetés nem tett egyetlen lépést sem az ügyben április és október között.  Hiszen Kiss már áprilisban, a nyomozás lezárulta után nyilvánosságra hozhatta volna az ügyet, tájékoztathatta volna a közvéleményt, mégsem tette, hanem inkább annak kiszivárgása után igyekezett belőle — gátlástalan módon — politikai tőkét kovácsolni.

Ilyen ember Kiss László.

Madarat tolláról

De abból is komoly botrány kerekedett, hogy Rózsa László DK-s képviselő, egészségügyi bizottsági elnök és Hazai András alpolgármester, Kiss helyettese, visszaélve hivatali hatalmukkal berontottak az óbudai rendelőintézetbe, fenyegették az egészségügyi dolgozókat, és jogosulatlanul írtak alá meghatalmazást annak érdekében, hogy ismerősük leleteit kikérjék.

A két politikus tanúként írta alá a meghatalmazást anélkül, hogy a meghatalmazó pácienssel egyáltalán beszéltek volna. Majd a meghatalmazás alapján minősíthetetlen stílusban követelték az egészségügyi dolgozóktól, hogy a hiányos meghatalmazás alapján adják ki nekik a leleteket.

Ilyen kifinomult úriemberek állnak Kiss mellett. Madarat tolláról, embert barátjáról.
Ilyen kifinomult úriemberek állnak Kiss mellett. Madarat tolláról, embert barátjáról.

nem szűkölködik

Kiss László országgyűlési képviselőként és most már polgármesterként is köteles a vagyonnyilatkozat tételére, amelyekből kiderül, hogy Kiss a gonosz orbáni diktatúra ellenére sem áll rosszul ingatlanokkal és megtakarításokkal sem.
  • Már 2014-ben tulajdonolt Budapest III. kerületében egy 68 négyzetméteres lakóházat 5/13 részben, amit egyébként 2010-ben vásárolt.
  • A gonosz orbáni diktatúrában aztán olyan rosszul élt, hogy 2015-ben újabb óbudai ingatlant vásárolt egy 90 négyzetméteres lakóház formájában. Ennek felerészben ő a tulajdonosa.
  • Emellett szintén felerészben tulajdonosa egy kaposvári 148 négyzetméteres lakóháznak is, amelyet 2002-ben örökölt.
  • Bodrog nevű településen egy 60 négyzetméteres lakóháznak is felerészben a tulajdonosa. Utóbbit szintén 2002-ben örökölte.

De a befektetései is gyarapodtak az unortodox gazdaságpolitika idején, hiszen a 2020-as vagyonnyilatkozata szerint AXA tartós befektetési alapban 2,6 millió forint, takarékbetétben pedig 2 millió forint megtakarítása van Kissnek. 

Sőt, a hitelét is egész jól tudta törleszteni az elmúlt években, hiszen a 2018-ban még 11 millió forint pénzintézettel szembeni és 1 millió magánszeméllyel szembeni tartozása 2020-ra 3,3 millió forintra csökkent.

Hamarosan folytatjuk a főváros új polgármestereinek bemutatását!