- Az eredetileg tanárként végzett Déri a multis világot követően a Momentumban adta politizálásra fejét a Nolimpia kampány után.
- A magát kiábrándult fideszesnek hazudó Déri 2018-ban még Heves megyében zakózott nagyot, majd 2019-ben már Újpesten pályázta meg a polgármesteri széket. Utóbbit sikerrel.
- A fiatal polgármester korábban szintén a régi ellenzék leváltásával kampányolt, mára azonban szép szimbiózisban élnek a helyi DK-s erős emberrel, Trippon Norberttel. Utóbbi a rossznyelvek szerint Déri helyett irányítja a kerületet, aki nem igazán találja a helyét.
- Déri megalkuvásának azonban nagy ára volt: ki kellett fizetni a szövetségeseket. Így hát alkalmaznia kellett a volt MSZP-s alpolgármestert, Belán Beatrixot az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetőjeként, a volt SZDSZ-es Ungár Klárát az Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft. vezetőjeként, Gréczy Zsolt fiát mint kommunikációs szakembert, és hogy a Jobbik se maradjon ki, Balogh Gábort az Újpesti Napló vezetőjéként.
- A régi szoci hangulat azért visszatért Újpestre is: alig vették át a fiúk a kormányrudat, máris szőrén-szálán eltűnt a kerület korábbi fideszes vezetés által felhalmozott tartaléka.
„Kiábrándult Fidesz-szavazó vagyok, csalódtam a rendszerben. Pedig sajnos 2010-ben, sőt 2014-ben is hozzásegítettem őket a hatalomhoz” – ahogyan sokan mások, Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere is csalódott kormánypárti szavazóként pózol a nyilvánosságban. Bár állítása rendkívül hangzatos, semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy valaha is segítette vagy támogatta volna a Fideszt, akárcsak egyetlen egy Facebook-poszttal is. Közel sem ez az egyetlen ellentmondás Déri eddigi pályafutásában.
Multiból a Pártba
kapcsolódó cikkek
Az egri születésű politikus egy laborasszisztens anyuka és egy vállalkozó apuka gyermekeként látta meg a napvilágot 1985-ben. Fiatalkorát a család füzesabonyi házában töltötte, a szülők egyébként a mai napig itt élnek. Földrajz–környezettan szakos középiskolai tanárként végzett a Debreceni Egyetemen, és megújuló energetikai szakember oklevelet is szerzett. Szakdolgozatát a nagy teljesítményű szélerőművek lehetséges magyarországi alkalmazásáról írta.
Bár több alkalommal is arról beszélt, hogy szakmájában szeretett volna elhelyezkedni, végül a tanári pálya helyett a multik világát választotta.
Hivatalos életrajzában az olvasható, hogy
- 2009-ben az E.ON Hungária Zrt. környezetvédelmi munkatársa lett;
- innen 2013-ban a „fenntartható megoldásokkal foglalkozó” Denkstatt Hungária Kft.-hez igazolt, ahol tanácsadóként kereste a kenyerét. Polgármesterré választásáig a műszaki tanácsadó cég kötelékében maradt.
Az ambiciózus irodistának ekkor már komoly tervei voltak, amiket a politikában látott megvalósíthatónak. Már csak egy gazdatest hiányzott neki, de nem sokáig, hiszen a Momentum színre lépésével gyorsan megtalálta számításait.
Az akkor még egyesület formájában működő szervezet a 2017-es, olimpiaellenes kampányával robbant be az országos politikába. Déri bevallása szerint ezen akció hatására csatlakozott az akkor még friss mozgalomhoz.
Már ekkor kilógott az a bizonyos lóláb:

Megnyugtató válasz azóta sincs a kérdésre, pedig egész biztosan sokan kíváncsiak lennének arra, hogy mi játszódott le ekkoriban Déri fejében.
Mint ismert, a Momentum a kezdetekben még egyértelműen egyenlő távolságra határozta meg magát a kormánypártoktól és a leszerepelt, régi baloldali pártoktól. A friss szervezet ekkoriban még azzal bódította főként a fiatalabb szavazókat, hogy Fekete-Győr Andrással az élen elhozza majd a politikai generáció- és kultúraváltást. Utóbb kiderült, hogy nem sokáig tartott a lelkesedés: a fiatal alakulat hamar Gyurcsány Ferenc vonzáskörében találta magát.
A tavalyelőtti parlamenti választásig azonban még valamennyire hűek maradtak alapértékeikhez, így önállóan vágtak neki a megmérettetésnek: saját listát állítottak, és szinte az összes választókerületben önálló jelöltet indítottak. Csakhogy a művelet komoly hívást jelentett az akkor még komoly - főleg vidéki - káderhiányban szenvedő pártnak: ugyanis 106 olyan politikust kellett találniuk, akik valamennyire megállják a helyüket a nyilvánosság előtt.
Így kapott bizonyítási lehetőséget a politikai tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező, akkor már Újpesten élő Déri Tibor is, akit a pártvezetés a hatvani körzetben állított startvonalhoz.

Vélhetően az a megfontolás állt a döntés mögött, hogy a Füzesabonyban nevelkedett politikust a helyiek jobban szívükbe fogadják majd, mintha a fővárosból importálnának számukra valakit.
A taktika nagyon nem jött be: Déri akkorát bukott, hogy öröm volt nézni. Igaz, a kudarc egyáltalán nem volt hatással karrierjére, sőt, az ázsiója csak ezután nőtt meg igazán a szervezeten belül, köszönhetően annak, hogy a pártelnök a végsőkig kitartott mellette – ahogyan ez fordítva is igaz volt.
Vicc tárgya volt
„Heves megyei származású vagyok: Füzesabonyban nőttem fel, szüleim mind a mai napig ott élnek. Bár tudom, hogy Füzesabony nem a 3. sz. választókerület Heves megyében, de innen származottként ismerem a térség problémáit, tudom, hogy melyek azok a gondok, melyekre megoldást kell találni rövid-, közép- és hosszútávon egyaránt” – bizonygatta a Hatvanonline-nak nem túl meggyőzően Déri, miért éppen őt indították itt Fekete-Győrék.
Nem véletlen, hogy a helyi sajtó azonnal rászállt, és ismeretlensége miatt támadni kezdte. A Hatvanonline-on konkrétan azon gúnyolódtak, hogy Déri annyira ismeretlen a megyében, hogy nyomozni kell után. „A Momentum térségi jelöltje egy újabb ejtőernyős” – írták arra utalva, hogy a baloldali jelölt Füzesabonyban született, Újpesten él, így Hatvan és környéke sehogyan sem illik a képbe.

Bár nem volt könnyű helyzetben, Déri mégis megpróbálta megmagyarázni indításának körülményeit. „Egy belső kiválasztási folyamat, valamint számos egyeztetés során kerültem kölcsönös döntés eredményeként a Momentum jelöltjeként a körzetbe” – indokolta meg, hogyan keveredett hirtelenjében Újpestről Hatvanba.
Azt külön kiemelte, hogy pártjával nem terveznek semmiféle negatív kampányt.
„Az elmúlt időszak kampányait figyelembe véve, illetve a kormánypropaganda mindennapi működése alapján abszolút nem számítok szép, csendes, korrekt kampányra. Azonban a Momentum Mozgalom nem negatív kampányt szeretne véghez vinni” – fogalmazott az újdonsült politikus, aki nem sokáig tartotta be ígéretét. Korábbi szavaival ellentétben kampányát ugyanis szinte teljes mértékben a negatív elemek határozták meg:
„Meg szeretnénk mutatni az emberek számára, hogy van kiút a mostani megcsömörlött állapotból és politikai apátiából, meg szeretnénk szólítani azokat az embereket, akik elfordultak a politikától az eltelt időszakban” – nyilatkozta Déri, iránymutatást adva az elkövetkező időszakra. Feleslegesen, ugyanis – elfogadva a régi baloldal játékszabályait – az éppen csak lefektetett elveit pillanatok alatt le is cserélte.
És ezen a ponton elérkeztünk a Momentum történetének legfontosabb kérdéséhez: hogyan váltott a politikai generáció- és kultúraváltást hirdető alakulat pillanatok alatt köpönyeget, és sorolt be különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül Gyurcsányék mögé?
Déri – felidézve a kaméleonok különleges színváltoztató képességét – nyilatkozataival tökéletesen bemutatta, hogy milyen folyamatok játszódtak le a pártban.
Gyorsan változó álláspont
„A Fidesznek is meglett az »elmúlt 8 éve«, az ellenzék pedig az eltelt időszakban nem volt ellenzék, ki lehet mondani, hogy semmit sem csináltak” – 2018 februárjában a Hatvanonline-nak nyilatkozva még arról beszélt, hogy szerinte az ellenzék inkompetens. Sőt,
az ellenzéket nem is tartotta valódi ellenzéknek.
A kamuellenzékizés ekkoriban kifejezetten gyakori volt a momentumos politikusoktól, elég csak arra az akciójukra gondolni, amikor a Karácsony Gergelyt kormányfőjelöltként indító szocialisták és a Fidesz közé egyenlőségjelet tettek egy kormányzati plakáton.
A lázadás azonban kérészéletűnek bizonyult, amit Déri pálfordulása tökéletesen illusztrált. Az egy hónapja még lelkesen „álellenzékiző” politikus 2018 márciusában saját pártját leértékelve azt mondta, a Momentum „nem tudja érdemben befolyásolni a választást”, ezért szerinte „a két nagy pártnak”, a Jobbiknak és az MSZP-nek meg kell állapodnia a kormányváltás érdekében. A Hatvanonline TV Választás 2018 című műsorában pedig már arról beszélt, hogy a Jobbik nélkül lehetetlen a rezsimváltás Hevesben és Borsodban. Ez minimum furcsa volt a liberális irányultságára büszke párt képviselőjétől, hiszen az antiszemita-rasszista kiszólások ekkoriban szinte mindennaposak voltak a Jobbikban. Bár már addig is sikerült megdöbbentő dolgokat mondaniuk, Déri még ezt is képes volt tetézni.
Ha az MSZP és a Jobbik megegyezik, a Momentum Mozgalom nem lesz a kormányváltás útjában
– szögezte le váratlanul, miközben egy hónappal korábban még a valódi ellenzék hiányáról értekezett. Ezzel összefüggésben arra a kérdésre, miszerint a szocialista Tóth Norbert vagy a jobbikos Sneider Tamás javára lépne-e vissza, kitérő választ adott. Egyrészről azt mondta, hogy helyben Sneider az esélyesebb, másrészről hozzátette, hogy vállalhatatlan figurának tartja.

Pedig a volt Jobbik-elnök köztudottan a szkinhed szubkultúrából érkezett. Úgy látszik, Dérit mindez nem igazán zavarta, és egy pártközi megállapodás esetén erkölcsi aggályok nélkül besorolt volna az egykori egri szkinhedvezér mögé.
Hiába a politikai tiki-taka, „a két nagy párt” végül nem egyezett meg, így a Momentum színeiben induló Dérinek végül egyedül kellett megmutatnia, mire megy. Mint kiderült, nem sokra, ugyanis egyszázalékos eredményével (547 szavazat) mindössze az ötödik helyen végzett a jelöltek versenyében. A durva választási lebőgés azonban nemcsak a Momentum gyengeségére volt visszavezethető, hanem legalább ennyire közrejátszott ebben Déri hozzáállása is.
Nyaralgatás kampányban
Fekete-Győr heves megyei reménységének sikerült a választási kampány kellős közepén elutaznia Spanyolországba – jól megérdemelt nyaralására. És volt olyan hülye (?), tapasztalatlan (?), ügyetlen (?), hogy minderről egy Instagram-posztban számolt be.

Ahogy az a fenti bejegyzésben látható, a politikus az 1660 km² területű Fuerteventura szigetét választotta kikapcsolódása helyszínéül. A Spanyolországhoz tartozó terület az Atlanti-óceánon fekszik, a Kanári-szigetek második legnagyobbika.
Déri „summerwinterét” egyébként Öreg-szigetként szokták becézni, hiszen egykori hegységei mára erősen lekoptak. Nem mellesleg ilyen csodálatos látványban van része annak, aki ideutazik:

Ha ésszerűen nézzük a dolgokat, akkor nem véletlen, hogy Déri ilyen felkészüléssel a háta mögött csúnyán leszerepelt a parlamenti választáson. Csakhogy a súlyos kudarc nem igazán törte össze, a később pártelnöki tisztségében megerősített Fekete-Győr András bizalmát élvezve már javában készült a következő küldetésére. És egyúttal nekikezdett saját maga átpozícionálásának is.
Fidesz-támogatóból Soros és az összefogás lekötelezettje
Erre bőven volt ideje, hiszen a soron következő (uniós és önkormányzati) választásokat csak több mint egy évvel később rendezték meg.
Ahogy az szóba került, Déri korábban a Fidesz támogatójaként határozta meg magát. Állítása már a NOlimpia-kampány idején is sántított, a választásmentes évben azonban több olyan nyilatkozatott is tett, amelyek után már rendkívül nehéz volt elhinni egykori fideszes voltát.
A Soros-világ gondolati elemeit felsorakoztató Sargentini-jelentés elfogadását követően 2018 szeptemberében úgy értékelt az Újpesti Hírmondónak, hogy az Európai Parlamentben a képviselők nem Magyarországról mondtak véleményt, hanem az Orbán-kormány által hozott intézkedésekről és konkrétan a magyarországi helyzetről. „Aki most azt meri mondani, hogy csak a bevándorlás volt a szavazás témája, az hazudik, és megint hülyének nézi az embereket” – emelte ki Déri, és még azt is hozzátette, hogy az európaiak „nem veszik be azt a csomó hülyeséget”, amit a magyar kormány állít.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor nyíltan kiállt az amerikai üzletember és az általa megtestesített nyílt társadalom ideológiája mellett.
2018 februárjában trollkodás céljából le szerette volna foglalni a StopSoros.hu webcímet, az Internet Szolgáltatók Tanácsa azonban visszadobta a kérést. A szervezet álláspontja szerint a szlogen használata a kormányt illeti meg.
Mindeközben Déri megkezdte az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos álláspontjának finomhangolását.
A korábban még kamuellenzékről nyilatkozó politikus – folytatva az önkormányzati kampányban megkezdett pálfordulását – 2018 decemberére az újpesti baloldali összefogás élére állt. Mint ismert, a baloldali pártok ekkoriban a Munka Törvénykönyvének módosítása miatt tiltakoztak, és országos kiterjedésű megmozdulást szerveztek.
A bukott hatvani képviselőjelölt Újpesten gyújtotta be a rakétákat: részt vett a helyi ellenzéki tüntetés szervezésében, amin aztán fel is szólalt.

Később motorja lett az újpesti baloldal összeborulásának: az elsők között támogatta, hogy a baloldali pártok egyetlen polgármesterjelöltet indítsanak az újrainduló fideszes Wintermantel Zsolttal szemben. Kiderült, hogy fáradozásai nem voltak hiábavalóak: miután a korábban KDNP-s, de ekkora ellenzékivé avanzsált Szalma Botond magánéleti okokra hivatkozva visszalépett a jelöltségtől, a baloldali pártok a Momentumnak adták a IV. kerületet.
Ezzel Déri újabb bizonyítási lehetőséget kapott, ami már pár fokkal komolyabbnak tűnt, mint a hevesi kaland.
Az alkudozások ideje
Déri a Népszavának adott interjújában azzal indokolta, hogy rá esett a választás, hogy ő kezdeményezte az egyeztetéseket a kerületi ellenzéki pártok között. „Nem titok: én kezdeményeztem a párbeszédet a kerületben valamennyi ellenzéki párt között” – fogalmazott rendkívül szerényen a szocialistaközeli lapnak. Ebben legalább sikerélménye volt: október 13-ára teljes mértékben összeállt a toldozott-foldozott koalíció: a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mellett hat ellenzéki párt helyi szervezete (Demokratikus Koalíció, MSZP, Momentum, Jobbik, LMP és Párbeszéd) is beállt mögé.
Ennek ellenére nem Déri volt a választás esélyese, mégis összejött neki a bravúr: öt százalékkal nyert az ellen a Wintermantel Zsolt ellen, aki a Fidesz egyik legsikeresebb budapesti polgármestere volt.
Hiába ment keresztül komoly fejlődésen a városrész, a választók a sikerpolgármesterrel szemben a városvezetői (és egyébként komolyabb politikai) tapasztalattal nem rendelkező baloldali jelölt mellett döntöttek. Arról nem is beszélve, hogy a baloldali összefogás jelöltjei valamennyi körzetet elvitték, így Dérinek stabil többsége lett a képviselő-testületben. A választási eredmény nemcsak a közvéleményben, hanem Déri stábjában is komoly meglepetést okozott: a Kontra információi szerint a polgármester-jelölt kampányszakértői végig vereséggel számoltak, leszámítva az utolsó pár napot, amikor már szoros eredményt vártak. Ezzel
a mindössze 35 éves, a multinacionális cégek világából érkező hevesi politikus felért a csúcsra: mindenféle tapasztalat nélkül Újpest polgármestere lett.

Persze azzal mindenki tisztában volt, hogy egy városrészt irányítani sokkal nehezebb feladat, mint a hataloméhes pártokat összeterelni. Déri elmúlt egy éve ezt tökéletesen vissza is igazolta.
A botránypolgármester
Ha egyszer egy üzlet beindul: miután a baloldal szinte teljesen elfoglalta Budapestet, Dérinek fővárosi szinten is sikerült pozíciókat fognia. A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Klíma- és Környezetvédelmi Bizottság elnökének és a Közbeszerzési Bizottság alelnökének választották meg.
A városvezetés azonban már korántsem ment olyan jól, mint a pozíciószerzés: a hatalomváltást követően állandósultak a botrányok Újpesten.
Két hónappal az önkormányzati választás után derült ki, hogy mindössze hétmilliárd forint maradt az önkormányzat számláján, pedig Wintermantel kilencmilliárd forint plusszal adta át a vezetést a momentumos politikusnak.
Mivel az átadás-átvétel egy rendezett jogi folyamat, így erről dokumentum is készült. Ezt egyébként a korábbi polgármester be is mutatta a nyilvánosságnak. Magyarán nem kevesebb történt, minthogy
az új, baloldali városvezetés első pár hete alatt rejtélyesen eltűnt mintegy kétmilliárd forint a kerület kasszájából.
Sokatmondó, hogy a varázslattal felérő manőverre a mai napig nem érkezett kézzel fogható magyarázat Dériék részéről.
Megújul a baloldal: elhasznált arcok új szerepben
Nemcsak a pénzek tűntek el gyorsan, hanem az önkormányzati cégvezetőket is tempósan cserélték le, mégpedig politikai alapon.
- Helyi viszonylatban a legnagyobb költségvetéssel működő UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója Hock Zoltán, egykori MDF-es parlamenti képviselő lett. Róla azt érdemes tudni, hogy 2009-ben, Bokros Lajos EP-listavezetővé választásakor lemondott minden pártbeli tisztségéről, és a Dávid Ibolya-féle pártvezetés kritikusa lett.
Majd az MDF országgyűlési frakciójának felbomlása és sikertelen újraalakítása után a párt törölte tagjai közül (Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással együtt).
A politikus annak a COD Média és Kommunikációs Kft.-nek az ügyvezetője és (harmadrészben) tulajdonosa, amelyen az állami kampánypénzekből nagyságrendileg 300-350 millió forint mehetett át.
Szintén haveri politikus került az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. élére: Belán Beatrix 2007 és 2010 között MSZP-s alpolgármester volt, most pedig az önkormányzati cég vezetőjeként tért vissza.

- Szintén politikai hátszelének köszönheti pozícióját az Újpesti Vagyonőr Kft.-nél Baranyi József, aki korábban a kispesti kapitányságot vezette. Nem sokkal a 2010-es önkormányzati választást követően az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül menesztette és nyugállományba helyezte.
- A politikai szerencselovagok közé tartozik Ungár Klára, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő is, aki az Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft.-t kapta meg. Jól jellemzi a hatalomtól megszédült baloldal hozzáállását, hogy kis híján az 1956-ot ellenforradalomnak tartó, az MSZP-ből azóta kilépő Havas Szófia lett az intézmény vezetője. Az előterjesztés azonban a Jobbik ellenállása miatt elbukott, napirendre sem vették.
- Amellett, hogy szinte az összes önkormányzati cégnél leváltották a korábbi vezetőket, furcsa igazolások is borzolták a kedélyeket. A kerület hivatalos oldalán az egyszemélyes pornóbotrányba keveredett Gréczy Zsolt fiát, Mártont, kommunikációs szakemberként, tanácsadóként tüntették fel. Mint azt Déri elárulta, a volt DK-s szóvivő gyereke benne volt kampánystábjában.
- A momentumos városvezető szintén országos botrányt okozott azzal, hogy a Kuruc.infóval hírbe hozott, ezt megelőzően a Jobbik hivatalos pártlapjában, az Alfahírben publikáló Balogh Gábort nevezte ki az Újpesti Napló főszerkesztőjének. A pályafutását radikális jobboldaliként kezdő, majd liberálissá átvedlő újságíró azóta is készségesen készíti az alákérdezős interjúkat az Újpest TV-ben.
A DK mozgatja?
Névtelenséget kérő, az újpesti folyamatokra rálátó forrásunk teljes kudarcként értékeli a Déri-éra első évét, aminek szerinte az az egyik oka, hogy „Déri nem egy összetett gyerek”, és alkalmatlan a városvezetésre.
Ezzel arra a városrészben szárnyra kelt pletykára utalt, miszerint a kerületet valójában nem is a momentumos polgármester, hanem DK-s helyettese irányítja.
Az MSZP-ből Gyurcsány pártjába viharos körülmények között átlépő Trippon Norbert régi motoros Újpesten, jól ismeri a helyi viszonyokat. Állítólag csalódásként élte meg, hogy a baloldali pártok nem őt indították polgármesterjelöltként.

Informátorunk szerint van némi igazság abban, hogy Déri és Trippon kapcsolatában utóbbi viseli a nadrágot, a polgármester csak egy báb, az igazán fontos döntéseket az utóbbi hozza meg, így a komolyabb szellemi teljesítmény is nála mutatkozik meg.
Ugyanakkor megalapozatlannak tartja azokat a vélekedéseket, miszerint Déri a közeljövőben átlépne a Demokratikus Koalícióba.
Akárhogy is van, egy biztos: ha így folytatja, polgármestersége nem lesz sikertörténet.