- Baranyi Krisztina Salgótarjánból került Ferencvárosba, ahol a Juhász Péter-féle Együtt helyi erős embere lett. A Nógrád megyei megyeszékhelyen, majd a fővárosban is patikában dolgozott, volt férje után Kebiche Krisztina néven. 2014-ben lett az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője.
- Hamar feltűnést keltett, hogy agresszíven támadta a kerületi önkormányzatot előbb az Illatos úti vegyi művek, majd pedig a kerületi parkolás miatt, folyton lopást és korrupciót emlegetve. Az agresszívitását siker koronázta: 2019. októberében polgármesterré választották.
- Bár a parkolással kampányolt, polgármesterré választását követően most már másfél éve nem sikerült legális megoldást találni a kerületi parkolás ügyére. Sőt, e téren csak bírságokat és veszteségeket könyvelhet el Ferencváros.
- Úgy tűnik, hogy Baranyi fejébe szállt a hatalom: a kerület BL-főtáblás focicsapata is célkeresztbe került, a Pinceszínház igazgatóját pedig csak azért rúgta ki, mert az munkát mert vállalni az új SZFE-n. Egy hangfelvétellel csúnyán lebukott az önmagából kiforduló zsidózással is.
2014-ben választották önkormányzati képviselővé, ahol hamar feltűnést keltett agresszivitásával, és a kerület fideszes vezetésének folyamatos támadásával.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere eredetileg Nógrád megyéből, Salgótarjánból származik, innen indulva jutott el a kerület vezetéséig.
A polgármester asszony életének kezdeti szakaszáról viszonylag kevés információ lelhető fel, főként Baranyi néven, aminek az az oka, hogy háromszor is nevet változtatott.
Baksa Krisztina néven látta meg a napvilágot, de miután feleségül ment egy algériai férfihez, felvette a férje nevét, így hivatalosan Kabiche Krisztina lett. A házasság nem tartott sokáig, és amikor másodszor is férjhez ment, a nevét Baranyira változtatta, az új férje családnevét felvéve.
Baranyi Nógrád megyében a kereskedelemben dolgozott. A kilencvenes években a helyi újságba is bekerült – még Kebiche néven – az önkormányzattal folytatott egyik vitája kapcsán: egy patikát szeretett volna üzemeltetni, de az erre a célra kiszemelt hely az önkormányzaté volt.
Mire Baranyi megszerezte az engedélyeket a patika megnyitásához, addigra az önkormányzat már eladta a helyiséget, ezért Baranyi telesírta a helyi sajtót bánatával.

Végül mégis megnyílhatott a patika Kamilla Bt. néven, amelyben Baranyi 2010-ig volt tag.
A baloldal iránti elkötelezettsége a „patikaháború” – ahogy a sajtó emlegette a vitát – idejére nyúlik vissza, hiszen a Nógrád Megyei Hírlapnak arról beszélt 1995 végén – akkor még Kebiche Krisztina néven –, hogy „Nagyon bízik Bokros Lajosban” .

Baranyi anyagi helyzete ebben az időszakban nem lehetett túl rózsás, hiszen az önkormányzat szerint 80 ezer forint lakbérrel tartozott nekik, amit évek óta nem tudtak rajta behajtani.

Arról, hogy pontosan, hogyan került el Salgótarjánból, nem áll sok információ rendelkezésünkre. Egy biztos, hogy 2006-ban a Kamilla-Ispotály Bt. jogutódlással megszűnt, és Baranyi a jogutód cégben már nem volt érdekelt.
Egy másik cégben, a HORIZONT 2 Kft.-ben Kebiche Krisztina 1999 és 2001 között a már említett első férjével, az algériai Kebiche Nasserral közösen volt érdekelt. A későbbi polgármester asszony a cég ügyvezetését is ellátta egy ideig. 2006-ban elindult a cég felszámolási folyamata, ami végül 2010-re fejeződött be.
Baranyi viszont 2003 és 2004 között már egy fővárosi, VI. kerületi patikának, az Ó UTCAI Kft.-nek volt az ügyvezetője, majd egy VII. kerületi gyógyszertár került az érdekeltségébe ÚJPATIKA Kft. néven, amelyben 2007 és 2012 között volt vezető tisztségviselő és tulajdonos. Utóbbiban már új férjével, Baranyi Norberttel közösen.
Ekkoriban már jó eséllyel a fővárosban élt, hiszen az V. kerületben volt a bejelentett lakcíme.
Baranyi 2014. októberi választásokat követően csatlakozott a ferencvárosi közélethez, ekkor ugyanis a baloldali MSZP–Együtt–PM–DK közös jelöltjeként listáról bejutott a testületbe.

Bemutatkozó videójában arról mesélt, hogy a 2008–2009-ben lezajlott rasszista indíttatású gyilkosságok miatt kezdett el politizálni, azért, mert úgy látta, hogy „az állampolgárok ügyeit el kell intézni”.
Céljai között felsorolta, hogy szeretné Belső-Ferencvárost a főváros kulturális negyedévé tenni,
de célként fogalmazta meg a Bakáts téri templom felújítását is.
2015-ben akkor kezdett egyre többször előkerülni a neve a sajtóban, amikor a IX. kerületben lévő Illatos úti Budapesti Vegyi Művek telepével szemben indított támadást.

A kétségtelenül fontos akciót követően a Baranyiék által kifogásolt veszélyes hulladékot a Pest Megyei Kormányhivatal szervezésében elszállították a területről.
kifelejtette a 40 milliós pesterzsébeti házat
A siker után nem sokkal azonban zűrös ügyletekkel bukott le. 2016-ban kiderült, hogy egy pesterzsébeti új építésű lakást kihagyott a vagyonnyilatkozatából.
Az eset miatt összeült a kerület vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottsága, hogy megvizsgálják, honnan lett Baranyinak hirtelen közel 40 millió forintja, amelyből 2016-ban férjével együtt meg tudott vásárolni egy 74 négyzetméteres, 15 négyzetméter terasszal ellátott ingatlant a XX. kerületben.
Az Origo korabeli cikke szerint A DUNA-PARTI LAKÓPARKBAN EGY BARANYIÉKÉHOZ HASONLÓ MÉRETŰ LAKÁST 39-40 MILLIÓ FORINTÉRT HIRDETTEK 2017-ben.

Baranyi nevéhez ebből az időszakból egy további botrány is kötődik. A politikus asszony kiváltotta autójára az ingyenes parkoláshoz szükséges kártyát, és amikor elköltözött a kerületből a korábban említett, XX. kerületi lakásába, akkor is igénybe vette a ferencvárosi ingyenes parkolás lehetőségét.
Baranyi – a kerületi politizálás mellett – az Együtt nevű mikropárt egyik vezéralakjának számított Juhász Péter mellett, egészen a párt 2018-as megszűnéséig.
Mint emlékezetes, a párt azért szűnt meg, mert az országgyűlési választáson nem érték el még a túléléshez elengedhetetlen 1 százalékot sem.
Ami nem jött össze az országgyűlési választáson, az sikerült az önkormányzatin
Baranyi a 2018-as országgyűlési választáson egyéniben is elindult a Budapest VI. számú választókerületében, ahol mindössze 3 százalékot ért el.

Juhász Péter és Baranyi 2018-ban végül közös videóban, együtt jelentették be a pártjuk feloszlatását.
Baranyinak így párt nélkül kellett készülnie az önkormányzati választásokra. Ráadásul az Momentum színeiben politizáló Jancsó Andrea személyében egy házon belüli kihívója is akadt, akit a 2019 augusztusában megtartott előválasztáson győzött le.

Az októberi választáson végül Baranyi viszonylagos fölénnyel tudott győzedelmeskedni a kerületet két cikluson át irányító Bácskai Jánossal szemben.
Baranyi összeférhetetlen jellemére utal, hogy összerúgta a port Jancsóval is, és a Fővárosi Önkormányzatban ő volt az egyetlen ellenzéki polgármester, aki nem kapott egyetlen bizottsági pozíciót sem.
Boldog parkolás helyett csőd és bírságok
Polgármesterként botrányt botrányra halmoz a IX. kerület új úrhölgye. Ahogy arról a Kontra is beszámolt, Baranyi azzal kampányolt, hogy
„Átlátható, gazdaságos parkolásüzemeltetést vezetünk be, aminek a nyeresége közcélra megy, nem magánzsebekbe.”
kapcsolódó
-
Baranyi másfél év után sem oldotta meg a parkolást Ferencvárosban, bírságokra megy a közpénz
Már harmadjára futnak neki annak a közbeszerzésnek, amit már 2019 végén le kellett volna folytatniuk.
A baráti médiában aztán szépen felfuttatták a baloldali politikus parkolási történetét.
Szinte egész kampányát a kerületi parkolási „lopások” visszaszorítására építette, a hatalom megszerzését követően mégis sajátosan látott hozzá a feladathoz.
A parkolásüzemeltetési cégnek (a FER-PARK 2010 Kft.-nek) 2019 utolsó napján járt le a szerződése, Baranyi pedig mindenáron ki akarta rúgni őket. Így gyorsan kellett volna cselekednie, egy másik üzemeltetőt találnia, és azzal szabályosan leszerződnie.
Ehelyett azonban a parkolási tolvajok elzavarásával kampányoló polgármesternek Tóth Józseffel és a kisebb korrupcióval sikerült megindokolnia januárban, hogy miért rakott bele az önkormányzat közbeszerzés kiírása nélkül a költségvetési tervezetébe egy mintegy 53,2 milliós tételt a Justitia elnevezésű szoftver beszerzésére.
Mivel az előterjesztésben foglaltak a sajtónak is szemet szúrtak, a baloldali polgármester úgy oldotta meg a helyzetet, hogy fű alatt kötött szerződést az Atlasz Informatika Kft.-vel és a PRÜ&KPK Kft.-vel.
Baranyi a fenti önkormányzati cég élére persze azonnal a saját embereit, Pataki Mártont és Pápa Leventét ültette be, akik mindketten az Együttben politizáltak vele még a régi szép időkben.
Mint kiderült, a magát tiszta kezűnek beállítani szándékozó Baranyi a fenti konzorciummal újra helyzetbe hozta a parkolási maffiózók koronázatlan királyát, Kupper Andrást.

Második bírság, tízmilliós veszteség A tavalyi év elején
A helyzetet tehát lassan másfél éve nem sikerült legálisan megoldania a korábban a „Boldog parkolás” szlogenjével kampányoló Baranyinak, ráadásul most már második alkalommal bírságolta meg a kerületet a Közbeszerzési Döntőbizottság a fent említett szabálytalan eljárás miatt.
- Először tavaly szeptember 15-én a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kétmillió forintos bírságot szabott ki a FEV IX. Zrt.-re mint kiíróra;
- majd második alkalommal idén január 26-án róttak ki mintegy hárommillió forintos büntetést az önkormányzati cégre: másfél millió forintot azért, mert a parkolóórákhoz szükséges informatikai rendszer beszerzése során jogtalanul mellőzték a közbeszerzési eljárást. További másfél millió forintos büntetést pedig azután állapítottak meg, miután érvénytelenítették a Baranyi Krisztina által kiválasztott cégekkel megkötött szerződéseket.
A Fradi is célkeresztbe került
Korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy Baranyinak a kerület Bajnokok Ligája főtáblás focicsapata, az FTC is útjában állt. Már szinte rögtön a 2019. októberi győzelmét követően belengette,
majd valóban meg is szüntette az egyre sikeresebb FTC önkormányzati támogatását. (Így évi mintegy 50 millió forinttól esett el a csapat, amelyet a korábbi városvezetés minden évben biztosított az utánpótlás nevelésére.)
Legutóbb pedig arról lehetett olvasni, hogy a Baranyi vezette ellenzék eltávolította a városrész BL-főtáblás csapatának zászlaját a városházáról.
Sőt, Baranyi tavaly októberben nem engedte azt sem, hogy a képviselő-testület napirendjére vegye a Fradi zászló kitűzésének ügyét.
Megírtuk, hogy új szelek fújnak a kerületi televíziónál is, hiszen a „Fradimeccs” névre hallgató műsor helyett a Soros által finanszírozott Gulyás Márton online adásait sugározza a kerületi televízió.
kapcsolódó
-
"Fradimeccs" helyett Gulyás Marcit csodálhatják Baranyi TV-jében
A ferencvárosi kerületi tévé minden előzetes jelzés nélkül csempészte be a Soros által finanszírozott Gulyás Márton Partizán nevű netes adásait a műsorok közé.
fejébe szállt a hatalom: Zsidózás és politikai leszámolás
Tavaly decemberben hozta nyilvánosságra a Tények, hogy Baranyi magából kifordulva zsidózik.
De az esetet követően a már többszörösen leszerepelt polgármester asszony nemcsak, hogy nem mondott le, de még a megszeppenés legapróbb jelét sem mutatta.